Rengeteg a császármetszés Magyarországon, pedig a jó szülés teljesen más

Sokan a mai napig elhatározzák, hogy császárral szeretnének szülni, illetve a szakemberek között is van, aki könnyen választja ezt a megoldást. Mi erről az Ön véleménye? 

A babának és az anyának az egyaránt legideálisabb, természetes szülés hüvelyi úton zajlik. A császármetszés többek között az időzített szülés egyik módja, és maga az időzítés, ha csak lehet, kerülendő, hiába egyszerűbb látszólag mindenkinek. Valami alapján meghatároznak egy terminust, ami azt mondja meg, hogy mikor kellene születni a babának, de az nem biztos, hogy pontos. Viszont valós szempont lehet a túlhordás elkerülése. Ez tehát elég nehéz, de szakmai kérdés. Ami biztos, hogy ha valaki a terminusa környékén jár, akkor szakemberhez kell, hogy forduljon, hogy kiderüljön, meddig nem indokolt még beleszólni a baba születésének az indításába. Ám amennyiben indításra van szükség, annak is léteznek természetesebb módjai, mintsem rögtön a gyógyszeres vagy műszeres beavatkozások.

Mondana erre példát? 

Szerintem a legszimpatikusabb a szülőpár intim együttléte, ami olyan hormonális és neurokémiai folyamatokat indít el, ami nagyon hasonló a szülés megindulásához. 

Mennyire fontos tiszteletben tartani a szülés ritmusát, mi számít sürgetésnek? 

A szülés saját ritmusa nagyon fontos kritérium, és azt jelenti, hogy semmilyen értelemben ne sürgessék az anyát, még nemverbális módon sem. Az „irányított nyomatás” a kitolási szakban vagy a szóban utasítás, ijesztgetés – „anyuka, még ennyi vagy annyi ideje van, hogy ez meg az ne történjen meg vagy megtörténjen” – mind a szülés természetes menete ellen hat. Olyan ez, mint az elalvás vagy az orgazmus, nem lehet akarattal befolyásolni. A szülés természetes ritmusának az is része, hogy időnként leáll vagy lelassul. A nemzetközi ajánlásokban konkrétan kimondják, hogy nem létezik elvárható időzítés és menetrend. Eltörölték azt a régi elvet is, miszerint meg volt szabva, hogy óránként hány centi tágulásnak kell bekövetkeznie.  

Lehet, hogy a régi iskola híveinek ijesztő ez a baba biztonsága szempontjából. 

Természetesen folyamatosan ellenőrizni kell a baba állapotát – erre pedig még véletlenül sem a folyamatos CTG-t (kardiotokográf: a szülés és a vajúdás alatt folyamatosan ellenőrzik vele a kisbaba méhen belüli állapotát, oxigénellátottságát, a magzati szívritmust és a méhösszehúzódásokat – a szerk.), különösen nem papírra nyomtatott CTG-t használni, hanem ráhallgatni időről időre a baba szívhangjára, lehetőség szerint duplatölcsérrel, vagy a második legjobb megoldás – ha vízben születik a baba – a vízálló doppler, aminek segítségével az anya testhelyzet-változtatása nélkül is ellenőrizni lehet a kisbaba szívhangját. Az, hogy a CTG folyamatosan ott legyen az anya hasán, semmit nem javít a biztonságon, sőt, rontja a helyzetet, káros megkötöttséget jelent, és fenyegető az üzenete, ami rosszul hat a szülésre. 

Említette a szívhang hallgatása kapcsán az anya testhelyzetét. Mi a tudomány mai állása szerint a legideálisabb szülési pozíció?  

A természetesség következő fontos szempontja a szabad testhelyzet. Az anya által választott pozíció az optimális, és annak tetszés szerinti váltogatása. Ebbe csak nagyon-nagyon ritkán illik beleszólni, ha orvosszakmai megfontolásból kifejezetten előnyös lenne valamilyen testhelyzet. A fő szabály az, hogy az anya úgy mozogjon, ahogy és amit szeretne. Ennek egészen döbbenetes anatómiai szükségszerűsége is van. A félig ülő vagy fekvő testhelyzet végképp nagyon rossz, mert benyomja a gerincoszlop alsó részét abba a sávba, ahol a baba haladna előre. Ha szabadon mozog egy nő, akkor látszik ez a rész, Michaelis-rombusznak hívják, és ha nem tud kidomborodni, akkor belóg a baba útjába. A másik, ami helytelen, az a terpesztett láb, mert akár egy-két centivel csökkenti a kimeneti fesztávot a medencében. Ezek a pózok külön-külön is rosszak, együtt meg végképp azok. De a főszabály, hogy az anya úgy mozogjon, ahogy szeretne. Ez azért is logikus, mert ő érzi, hogy mi a legjobb testhelyzet éppen, és ez a szülés folyamán változik, attól függően, hogy hol tart a baba előrehaladása során.

Mennyire lehet a szülés természetes ritmusára hagyatkozni a kitolási szakaszban? Sajnos azt hiszem, nem egyedi élmény a gátmetszés, vagy hogy adott ponton a hasunkra könyököl a szülészorvos és még néhányan a szobából, hogy kinyomják a babát.  

A kitolási szakaszban is a türelem a kulcsszó. Egyáltalán nem javallott az erőltetett nyomatás, az pedig végképp nem, hogy az édesanya hasába könyököljenek, vagy egyéb módon nyomják ki a pocakján keresztül a kisbabát. Ezek rendszerint inkább ellene hatnak a folyamatnak. Csak úgy zárójelben mondom, hogy néha olyan is van, hogy mégiscsak szükség van valami nyomásra vagy irányításra, és például az, hogy az anya keze legyen ott, és az anyának a kezét kívülről nyomja az orvos, már sokkal emberibb, mert akkor van egy együttműködés, kontrollérzése lehet az anyának. De ezek ritka esetek, és ilyenkor is lehet szépen segíteni, nem traumatizáló, megerőszakoló élményt okozva.  

Mi a helyzet a gyógyszerekkel? 

Szintén az optimális szülés alapelve, hogy ne legyen semmiféle farmakológiai beavatkozás. A fájdalomcsillapítás helyett fájdalomkezelésről beszélünk, annak is a nem farmakológiai módszereit ajánlott alkalmazni. Ezek például az előbb említett szabad testhelyzet, a szabad ritmus, az aromaterápia, a masszázs, a vízben szülés, a jóféle kommunikáció – vagyis a pozitív szuggesztiók – és a dúlai támogatás. Erről a témáról szerkesztettem egy teljes könyvet. 

Ma Magyarországon mennyire van lehetőség dúlát hívni a szüléshez? 

A nemrég frissített irányelv szerint a szülő nő egy felnőttet vihet magával, ami helytelen, mert az apa ugyanúgy szülőnek számít, mint az anya, és rajta kívül lenne szükség még valakire, aki lehet rokon vagy dúla, tehát valaki, aki nem szül. A magyar nyelvben gyönyörűen tükröződik ez: az apa és az anya mindketten szülők, és ez valóban így is történik. A dúla, vagy egyéb nem szülő hozzátartozó jelenléte olyan szinten javítja a szülések kimeneti mutatóit, hogy kifejezetten költséghatékony lenne az apán túl még egy felnőtt engedélyezése. Komoly szaklapokban foglalkoznak a kérdéssel, hogy dúlákat kellene alkalmazni a kórházakban. Magyarországon több dúlaszervezet van, de ezt is a családnak kell megfizetnie, és ugye ma már, ha így döntenek, akkor nincs apás szülés.

Ha természetes szülésről beszélünk, sarkalatos pont szokott még lenni az oxitocin adása.  

Valóban, a szintetikus oxitocin rutinszerű alkalmazását is kerülni kellene. Különösképpen rossz kombináció a háton fektetés és a szintetikus oxitocin, mert a két dolog külön is növeli a fájdalmat, együtt meg végképp, és akkor ugye jön a farmakológiai fájdalomcsillapítás, például az EDA (epidurális / gerinc közeli érzéstelenítés – a szerk.), és így tovább. Nagyon jól megfigyelhető ez a beavatkozási kaszkád. 

A kisbaba megszületése után az aranyóra jelentősége ma már sokak számára ismert, ám ha jól tudom, a kutatások alapján az újszülött és az anya kapcsolódása sem mindegy, miként zajlik. 

A természetesség fontos része még, hogy megfigyeltség érzését nélkülöző, intim környezetben történjen a szülés. Fontos az intim szféra, az az ideális, amilyenben a baba fogant – nem jöhet be akárki akármikor a szobába anélkül, hogy a pár ehhez hozzájárulna, ne legyenek éles fények és zajok. Az aranyóra szintén saját ritmussal rendelkező folyamat, mert ebben az idősávban a kisbaba számos élettani változáson megy keresztül, aminek az ideális közege és tere az édesanyával való bőr-bőr kontaktus. Ezt szó szerint kell érteni, semmi ne legyen közöttük. A kisbabát hagyni kellene a saját ritmusában haladni a mell felé. Ennek a folyamatnak kilenc fázisát különíthetjük el, aminek része a pihenés is. Sokan nehezen tűrik, hogy nem halad a baba, de nem szabad feljebb tenni. Másfél-két óra is lehet, mire rákapcsolódik az emlőre, és szopni kezd. Ezután időt kell hagyni egymás megismerésére, a szerelembeesésre. Ilyenkor végképp ne zavarják a párost vagy a triót se TAJ-szám kérdezéssel, se a gátmetszés ellátásával – mondván, hogy úgyis a kisbabával van elfoglalva az anya – hát köszönöm. 

Hogyan kellene ebben az időszakban lebonyolítani a kisbaba érdekében felmerülő vizsgálatokat – feltéve, ha nem áll elő különleges helyzet?

Az a jó, ha minden házhoz jön, tehát a szakemberek jöjjenek oda az anya mellkasán fekvő babához, ne viszegessék el onnan. Természeten ha az anya később szeretne zuhanyozni, vagy bármilyen igénye van, erre legyen lehetősége. Mindaz, amit elmondtam, persze időre született, egészséges babákra vonatkozik.  

Fel szokott merülni a kérdés, hogy miért olyan fontos az aranyórában a szoptatás, ha egyszer úgysincs még tej az emlőben? 

Ilyenkor nem tejet szopizik a baba, hanem kolosztrumot, vagyis előtejet, ami egy sűrű, szinte oltásnak megfelelő, immunanyagokat és egyéb jóságokat tartalmazó egy-két csepp. Emellett az emlő ingerlése oxitocint termel az anya agyában, és ez segíti őt a placenta megszülésében, ezt követően pedig a méh összehúzódásában. A természetes szülést folytató bábapraxisokban és születésházakban ilyenkor a természetes szintű vérzés elállítására sem adnak oxitocint, egyes ellátóhelyeken, olyan intézményekben is, ahol a szülés alatt tartózkodnak a szintetikus oxitocin adásától – ez sajnos a rutin része. Persze ezt az elvet el kell különíteni az atóniás vérzéses esetektől, amikor nem kerül tónusba a méh, nem húzódik össze, és ott marad nyitottan az a felület, ahonnan a placenta levált, valóban erős vérzést okozva. Ilyenkor nem kérdés, hogy legyen szintetikus oxitocin, de ez a ritka kivétel.

Említette a gátmetszést, mi a tapasztalata, vajon azt kellő arányban végzik ma Magyarországon a szülészeteken? 

Sokkal többször történik meg, mint ahogy indokolt lenne. Legtöbbször a kényszerített testhelyzetből fakad, hogy nem tud haladni a baba. Ha mégsem emiatt adódik probléma, akkor persze szükség lehet az apró bemetszésre, de a jelenleginél sokkal kisebb az indokoltsági aránya. Egy diákomtól kaptam fotót egy kórházi plakátról, melyen az a főorvosi utasítás áll, hogy „minden első és második babát szülő nőnek kötelező a gátmetszés”. Teljesen abszurd, és ellentmond a nemzetközi ajánlásoknak. Itt tartunk, és a helyzet egyre borzasztóbb. 

Van-e mindezeken túl bármi a szülésben, ami a későbbi időkben is nagy jelentőséggel bír a kisbaba és az anya életében? 

Valóban vannak olyan neurokémiai folyamatok, amelyek meghatározóak a későbbi időkben is, ebben pedig a természetes oxitocinrendszeré a főszerep. Ez az anyag nemcsak a méhösszehúzódásokat irányítja, hanem elindítja az anyában a „mothering  programot” tehát az anyaság programját, ami érzelmi motivációból és ösztönszerű folyamatokból áll. Az oxitocinrendszer az agyi jutalomközpontra is hat, és abban jelent támogatást, hogy a kisbaba körüli 0-24 órában végzendő feladatokat örömmel végezze az anya, és hogy jól értse gyermeke jelzéseit.

Utóbbi szempont, vagyis hogy mennyire kapjuk meg csecsemőkorunkban azt és úgy, ahogy jelezzük, hogy igényünk van rá, egész későbbi életünkre kihat – kapcsolatainkra, érdekérvényesítő képességünkre, az evéssel való viszonyunkra és egyéb dolgokra.

Ez a körülmény már a szülészeti munkatársak látókörén kívül esik, mégis szerepük van abban, hogy a szülés természetes folyamatának biztosításával támogatják-e ezt az időszakot. Az emberi utód rendkívül gyámoltalan, nagyon feltűnően gondoskodásra szorul, tehát fenn sem maradhattunk volna, ha az evolúció részeként nem adott az anya számára ilyen megoldás. Ugyanaz az anyag, ami a baba megszületését segíti elő, egyben érzelmileg elősegíti az anyává válást, és még a tejleadást is serkenti. A természet csodálatos logikája, hogy nem születhet úgy gyerek, hogy ne társulna hozzá egy örömtelien gondoskodó felnőtt.

A szintetikus oxitocin megakadályozza a természetes anyag termelődését vagy hatását? 

Korábban valóban úgy hittük, hogy mesterséges beavatkozáskor a vér nem megy át a vér-agy gáton, ám nemrég olyan különleges, úgynevezett transzport fehérjéket találtak, amelyek mégis átviszik az oxitocint a perifériáról az agyközpontba, tehát az anyai véráramból az anya agya felé. Amiért továbbra is gond az indokolatlanul adott oxitocin, hogy a szervezetben termelődő anyaghoz képest olyan lórúgásnyi mennyiséget használnak fel, ami a természetes egyensúlyba biztos, hogy beleszól. Az igazság az, hogy nem tudjuk pontosan, miként működik ez, vagy minek kéne ott igazából történnie, ezért jobb lenne tényleg csak életmentő helyzetekben belenyúlni a folyamatba, és semmiképp nem azért, hogy igyekezzünk, meg hogy haladjunk.   

Úgy tűnik, az egész szülés-születés folyamata nagyon pontosan ki lett találva, és az egész emberiség sorsára kihat. 

Valóban így van. Szerintem nagyon érdekes, hogy a szülés attól olyan nehéz, hogy a kisbabának különösen nagyméretű az agya, és a méhen belüli növekedés az utolsó pillanatig várat magára, amikor a koponya még épp kifér. Ezután pedig döbbenet, hogy ebben az agyban alig-alig van valami tudás, mert abban gondolkodik a természet, hogy majd megtanuljuk azt, ami életkörülményeink mentén fontos számunkra. Hiszen mást kell tudnunk, ha New Yorkban születünk vagy ha egy indiai faluban. Az egyik legfontosabb szempont, hogy marad-e bennünk nyitottság a világ felé, és ez nagyban azon múlik, hogy jeladásainkat csecsemőkorunkban értik-e gondozóink. A megismerés igénye, a kíváncsiság gyárilag él minden kisgyerekben, és hogy ezt miként fogadja környezete, hogy dicsérik, türelemmel tanítják, értik őt, vagy sem, az egész életére nézve meghatározó.  

Ha kíváncsi vagy, az interjúban olvasottak ellenére mennyire gyakori a császármetszés ma Magyarországon, ezt a cikkünket is ajánljuk.