szülés császármetszés

Szerencsére megdőlni látszik az a tévhit, hogy a császáros szülés a „megúszós” módja a gyerek világra hozásának, hiszen nagy hasi műtétről beszélünk, ami korántsem veszélytelen. Már a középkorban is ismerték a módszert, sőt állítólag Julius Caesar neve sem véletlen (Caesar egy gúnynév, mivel első képviselőjét „kivágták” – latinul caedo – az anyja méhéből). Sokáig csak végszükség esetén alkalmazták; amikor biztosak voltak abban, hogy az anya nem élné túl a szülést (vagy már az anya halála után). Remélték, hogy így a gyermeket megmenthetik, vagy legalább megkeresztelhetik.

Kloroformmal a szülési fájdalmak ellen

A császármetszés tehát ismert volt, de egészen a 1800-as évek végéig nem tudták biztonsággal alkalmazni, hiszen nem létezett megfelelő fájdalomcsillapítás, érzéstelenítés pedig pláne nem. Az első hatásos bódító szer a kloroform volt, ami Viktória királynőt is segítette a szülési fájdalmak enyhítésében, amikor 1853-ban világra hozta Lipót herceget. A szert széles körben kezdték használni a műtétek során. Ennek ellenére nem a 19. századra tehető az első sikeres császáros szülés: történelmi feljegyzések alapján sokáig úgy gondolták, hogy az 1500-as években végezték el a nagy hasi műtétet, amelyet anya és gyermeke is túlélt: az anya egy svájci disznóherélő, a Turgauból származó Jacob Nufer felesége volt. A férfi engedélyt kért az elöljáróktól, hogy megműthesse feleségét, mivel a kismama és a magzat is életveszélyben volt, és egyetlen környékbeli sebész sem merte vállalni a kockázatot.

Most azonban cseh történészek szerint jóval korábban, 1337-ben Prágában végezték az első sikeres császárt, méghozzá egy királynén. Ugyan nincs közvetett bizonyíték rá, de cseh történészek és orvosok korabeli feljegyzéseket, levelezéseket és krónikákat tanulmányozva arra a következtetésre jutottak, hogy Bourbon Beatrix (1320–1383) császármetszéssel hozta világra fiát, Vencel herceget. Egy flamand krónikás például azt állította, hogy az újszülöttet kiemelték a királyné testéből, a vágás pedig begyógyult. A legmeglepőbb a történetben az, hogy a királyné nem az orvosi bravúrnak, csak a véletlennek köszönheti, hogy életben maradt. Valóban véletlenek elképesztő egybeesésére volt szükség, hogy a középkorban élt királyné ne vérezzen el, vagy ne kapjon vérmérgezést egy olyan világban, ahol a betegségeket isteni büntetésnek és nem a higiénia hiányának tulajdonították.

Szerencse és hozzáértő felcserek

Mindez Prágában történt, amely akkoriban pezsgő tudományos központ volt, mivel az akkori király, János egészségi állapota megkívánta, hogy a kor legjobb orvosaival vegye körbe magát. Így nagy valószínűséggel a műtétet hozzáértő felcserek végezték, ami hozzájárulhatott a császármetszés sikeres végkimeneteléhez: Tudták, hogy kell egy magzatot haldokló vagy halott anyából kiemelni, az azonban kizárható, hogy szándékosan az anya megmentésére is törekedtek volna. Valószínűleg terhességi mérgezésre gyanakodtak, ilyen esetben ugyanis azonnal végrehajthatták a császármetszést. 

A stressz miatt nem vérzett el

Tehát nem az volt a cél a császármetszéssel, hogy megmentsék a királyné életét; nagy valószínűséggel halottnak hitték az eszméletét vesztett Beatrixot, amikor feltárták a hasát, hogy megmentsék a gyermeket, vagy legalább megkeresztelhessék – ahogy akkoriban szokás volt. Az orvostörténészek azt gyanítják, hogy a királyné a vágás során magához tért, és a fájdalom kiváltotta stressznek köszönheti, hogy nem vérzett el. Beatrixnek nem született több gyermeke, ami alátámasztja, hogy valóban császármetszésen eshetett át.