7 × 8 = 54, mondta a miniszter – a zene segítségével nem foghat ki többé rajtunk a szorzótábla

image4

A szorzótábla megtanulása komoly kihívás elé tudja állítani a gyerekeket, és ha nem sikerül alaposan bevésni alsóban, akkor kellemetlen helyzetbe kerülhet az ember, ha megkérik két szám összeszorzására élő adásban, ahogy az Stephen Byers brit oktatási miniszterrel is megesett. A zene mindenesetre megoldás lehet erre a problémára, erre alapozva alkotta meg Orbán Tamás művésztársaival a Számvető című zenés produkciót.

Amióta Stephen Byers brit oktatási miniszter azt mondta élő rádióadásban, hogy 7 × 8 = 54, sok magas beosztású politikus élő műsorban nem hajlandó válaszolni az efféle triviális kérdésekre, állítólag a politikai tanácsadók javaslatára. Byers 1998-ban talán elizgulta a választ, esetleg egy fokozottan nehéz szorzást kellett elvégeznie, bár egy 2013-as kutatás szerint nem ez a legnehezebb része a szorzótáblának.

Melyik a legnehezebb szorzás a világon?

Egy bedfordi iskola 232 diákjával végezték el az említett kutatást, és az általuk adott közel 60 000 válaszból próbáltak levonni következtetéseket arra nézve, hogy melyik szorzás elvégzése a legnehezebb a nebulók számára. A „győztes” a 6 × 8 lett, háromból ketten rossz eredményt adtak meg, de szorosan utána következett a 8 × 6, ez nem meglepő. Az viszont igencsak furcsa, hogy az 1 × 1-et is minden 10. diák elrontotta.

Úgy emlékszem, számomra a 9 × 7 megjegyzése volt a legmegerőltetőbb, de érdekes módon a játékosság és izgalom élménye kapcsolódik a szorzótáblás emlékeimhez. Bár az én esetemben zenei aláfestés nélkül történt, de ezt a fajta élményszerűséget a zenével fokozottan előidézhetjük, ahogy azt Orbán Tamás Artisjus-díjas dalszerző is kitapasztalta gyermekei tanulása közben, ez adta az ötletet, hogy elkészítsen egy zenés sorozatot Számvető címmel a szorzótábla tanításának megkönnyítésére.

Fülbemászó egyszeregy

Az elképzelés annyira működőképesnek tűnt, hogy több ismert művész is csatlakozott a megvalósításához. A dalok zenéjét és szövegét Orbán Tamás írta, és ő készítette el a sorozat epizódjait is, a rendező, az operatőr és a vágó szerepét is magára vállalva. A dalok hangszereléséért a Farkasházi Réka és a Tintanyúl produkcióból ismert Csiszár Ferenc gitáros, zenei producer felelt. A tanulást nemcsak zenei, hanem vizuális élmények is erősítik, a Fenyvesi Zsófi által készített gyerekgrafikákat Kiss Panni animálta a klipekhez.

A zene és az emlékezet összefüggéseire számos kutatás rámutatott már, de a tíz videóklipet meghallgatva ez személyes tapasztalattá válhat. Orbán Tamás dalszövegírói gyakorlatát remekül kamatoztatta a dalok megírásakor, az ötletes sorok végei úgy csengnek össze, hogy az egyébként slágeres hangzású és szerkezetű zene segítségével könnyen megragad a szöveg, amelybe ügyesen szövődnek a létfontosságú matekos információk. És nem csak azok, hiszen minden dal más-más téma köré épül, mint a testmozgás, az egészséges étkezés, vagy például Magyarország legismertebb tájegységei, ahogy az ötös szorzótábla videójában láthatjuk.

A tanító néni és a diákok

A szorzásokat dalban előadó tanító néni szerepében a 27 éves énekes-színésznő Kováts Vera látható, akit régebben az X-Faktorból, újabban színházi szerepei mellett a Pappa Pia című filmből, illetve a Puskás-musicalből is ismerhet a nagyközönség. Szerencsés választás, hiszen hangjával, gesztusaival egyszerre mutatja fel a diákjaival összhangban lévő fiatal tanító néni, a gyermeke matekleckéje fölé játékosan hajoló ifjú anyuka és a korosztály tagjait értelmesen szórakoztatni tudó énekesnő alakját. Az amatőr gyerekszínészekkel egyébként főként az őszi szünetben forgatták a videókat iskolában, tornateremben, kiránduláson és erdei kiránduláson. 

Kováts Vera a tanító néni szerepében
Kováts Vera a tanító néni szerepében

A zene segítségével nem csak a matematikai tudásanyag megtanulása válhat könnyebbé, ezt bizonyítja a korábbi Betűvető-videósorozat is, de az ötletgazda Orbán Tamás tervei között további témák is szerepelnek. Addig is az ötös szorzótábla által keltett tudásszomjunkat olthatjuk családi kirándulásokkal hazánk legszebb tájain.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek