Védd meg a lányod? Tanítsd a fiad! – 10 lépés a szexuális erőszak megelőzéséért

A nemi erőszak komoly problémát jelent világszerte. 2015-ös statisztikák szerint Magyarországon több mint 35 ezer, 15 évnél fiatalabb lányt ért szexuális erőszak az adott évben, Amerikában minden negyedik lány és 13-ból 1 fiú lesz nemi erőszak áldozata, mielőtt betölti a 18. életévét.

A szexuális erőszak tekintetében a legveszélyeztetettebb korosztályba azonban a 18–20 év közötti fiatalok tartoznak. És míg az áldozatok között előfordulnak fiúk is, jóval több a lány, az elkövetők többsége pedig jellemzően férfi. Ebből következik, hogy bár a szexuális erőszak megelőzésére irányuló erőfeszítések minden gyerekhez el kell jussanak, különös figyelmet kell fordítanunk a fiúkra. Elizabeth Jeglic pszichológus 10 tippje segít, hogy a fiúk ne a problémának, hanem a megoldásnak legyenek részesei.

#1 Kezdjük korán

A szexuális erőszak megelőzését nem lehet elég korán kezdeni. Sokat számít, ha arra tanítjuk a gyerekeinket, hogy legyenek másokkal kedvesek és segítőkészek, ne csak szóban, de a tetteikben is. Dicsérettel erősítsük a megfelelő viselkedést és beszéljük meg, hogy mi az, ami nem oké. Ne feledd, hogy a gyerekek a legtöbbet az általunk mutatott példákból tanuknak.

#2 A nemi normák

A nemi normák azzal kapcsolatos elképzelések, hogy milyennek kell lenniük és hogyan kell tenniük a nőknek és a férfiaknak. A korai életszakaszban elsajátított nemi normák elindíthatják a társadalmi nemen alapuló szocializáció és sztereotipizálás életciklusát, ezért kiemelten fontos, hogy ne kényszerítsük rá a gyerekekre a sztereotip nemi szerepeket. Ez persze nem jelenti azt, hogy ki kell venni a fiúk kezéből a kisautókat, de fontos, hogy tisztában legyenek azzal, hogy minden gyerek babázhat és autózhat, nincsenek fiús és lányos játékok és szerepek. Engedjük meg, hogy a fiaink érzékenyek legyenek és segítségre szoruljanak, ne erősítsük bennük azokat a társadalmi elvárásokat, hogy mindig erősnek kell lenniük és nem beszélhetnek az érzéseikről.

#3 Kölcsönös beleegyezés

Már 5–12 éves koruk között beszélgethetünk a gyerekekkel arról, hogy mit is jelent a beleegyezés, hogyan lehet ezt kérni és elvárni másoktól. 

Ehhez persze elengedhetetlen, hogy szülőként mi is tiszteletben tartsuk, ha a gyerek úgy dönt, hogy nem szeretne puszit adni vagy megölelni valakit. Bátorítsuk őket abban, hogy állítsák fel a határaikat, kifejezzék, amit szeretnének és szóljanak, ha valamit túl soknak éreznek. Akkor is, ha a nagyi szeretné megpuszilni őket, és akkor is, amikor a testvéreivel csikizőset játszanak.

#4 A pornó

A fiúk negyede már 12 éves kora előtt, 65 százalékuk pedig 15 éves kora előtt találkozik először a pornóval. Fontos, hogy a gyerekek tudják, hogy a kíváncsiság természetes, azonban kutatások eredményei szerint azok a fiúk, akik rendszeresen néztek pornót: 

  • nagyobb valószínűséggel tárgyiasítják a nőket,
  • jobban ragaszkodnak a sztereotip nemi szerepekhez,
  • megengedőbb magatartást tanúsítanak szex közben,
  • és nagyobb eséllyel követnek el szexuális zaklatást.

Éppen ezért fontos, hogy rendszeresen és nyíltan beszélgessünk azokról az értékekről, amiket fontosnak tartunk, és arról, hogy miért tartjuk elfogadhatatlannak ezt a fajta viselkedést.

#5 Kritikus gondolkodás a szexuális erőszakról

Bármennyire is szeretnénk, szülőként nem lehetünk mindig ott, hogy figyelemmel kísérjük a gyerekek viselkedését, ezért fontos, hogy kritikusan gondolkodjanak bizonyos helyzetekről és témákról. Amikor például egy politikus vagy humorista becsmérlő vagy szexista kijelentéseket tesz a nőkkel kapcsolatban, kérdezzük meg a gyerek véleményét. Beszélgessünk arról, hogy ez miért nem megfelelő, milyen érzéseket válthat ki a nőkből és milyen következményekkel járhat egy-egy ilyen elszólás. Ha a gyerekek megtanulnak kritikusan gondolkodni, megfelelően fognak tudni reagálni, amikor váratlan vagy nehéz helyzetekbe kerülnek.

#6 Intimitás

A kiskorúak ellen elkövetett szexuális bántalmazások nagyjából harmadát másik kiskorú követi el, általában tizenéves fiúk. A legtöbb ilyen eset romantikus kapcsolatokon belül történik, ezért kiemelten fontos, hogy még azelőtt, hogy a fiatalok randizni kezdenének, beszélgessünk velük az intimitásról, az egészséges szexuális kapcsolatokról, a kölcsönösség és a beleegyezés fontosságáról, valamint a kommunikáció szerepéről.

#7 Beleegyezés

Elengedhetetlen, hogy beszélgessünk az egyértelmű beleegyezés fontosságáról. Egy kutatás eredményei szerint a magyarok 47 százaléka gondolja úgy, hogy bizonyos esetekben elfogadható a beleegyezés nélküli szex. Döbbenetes arány, ugye? Ezért mindennél fontosabb, hogy megtanulják a gyerekeink, hogy a szex feltétele, hogy minden résztvevő akarja, a tiltakozás hiánya pedig soha nem jelent igent.

#8 Kockázatok

Az alkohol- és a kábítószer-fogyasztás összefügg a szexuális erőszakkal. Tanulmányok eredményei szerint az egyetemi szexuáliserőszak-esetek legalább 50 százalékában szerepet játszanak a különböző tudatmódosító szerek. A gyerekeinknek is tudniuk kell, hogy ha valaki részeg vagy más szer hatása alatt áll, nem képes megfelelően felmérni a helyzetet, így egyértelmű beleegyezését sem tudja adni.

#9 A kiállás fontossága

Azt nem kell magyarázni, hogy miért fontos, hogy fellépjünk a szexista megjegyzésekkel és a bántalmazásokkal szemben, és ugyanilyen fontos, hogy ezt a fiatalok is megtegyék a saját társaságukban és közegükben. Kutatási eredmények szerint az ilyen jellegű beavatkozások csökkentik a szexuális erőszak előfordulását.

#10 A legfontosabb a jó példa

A gyerekeink tőlünk tanulnak a legtöbbet, így a saját hozzáállásunk és viselkedésünk jelentősen befolyásolja őket. Szülőként is szem előtt kell tartanunk a nemi normák megjelenését a családon belül, a kiegyenlített kapcsolatok fontosságát, a tiszteletteljes és kedves viselkedést, valamint a beleegyezés fontosságát – akár a partnerünk, akár a gyerekeink felé közeledünk.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek