80 éve rejtély, hová tűnt a tűzben rekedt Sodder gyerekek holtteste

GettyImages-1023280746

A szeretet ünnepén, 1945 szentestéjén vált a tűz martalékává a nyugat-virginiai Sodder család otthona: a borzalmas tragédiában az olasz származású házaspár 10 gyerekéből 5 életét vesztette, legalábbis a hivatalos jelentés szerint. A szülők sohasem hitték el, hogy a gyerekek meghaltak a tűzben, ezért magánúton folytatták az ügy felderítését – a Sodder gyerekek eltűnése máig Amerika történelmének egyik legrejtélyesebb megoldatlan bűnügye.

Bírálták Mussolinit, ezzel kihúzták a gyufát

Az 1895-ben, Szardínia szigetén született Giorgio Soddu bátyjával együtt 13 éves korában vándorolt ki az Egyesült Államokba, ahol a George Sodder nevet felvéve vasúti munkásként dolgozott Pennsylvaniában, majd Nyugat-Virginia államba áttelepülve teherautó-sofőrként kereste a kenyerét. Idővel elegendő pénze gyűlt össze, hogy saját teherfuvarozási vállalkozást indítson – a helyi építkezésekről és bányákból szállította el a törmeléket –, feleségével, a szintén olasz származású Jennie Ciprianival és népes, tíz gyereket számláló családjával egy Fayetteville városhoz közeli, kétemeletes házban éltek viszonylag gondtalanul.

A többnyire olasz bevándorlók lakta vidéken a Sodder család az egyik leginkább köztiszteletben álló középosztálybeli famíliának számított, a családfő azonban időnként vitába keveredett a közösség egyes tagjaival, ugyanis nyíltan bírálta az óhazában regnáló Benito Mussolinit és fasiszta rendszerét. Dacára annak, hogy Amerika 1941 decemberétől háborúban állt Olaszországgal, a Duce támogatottsága nem csökkent a virginiai olasz közösség körében, Sodder ellenséges érzései pedig sokakban neheztelést keltettek.

1945 októberében, fél évvel Mussolini halála után egy Sodderéket meglátogató biztosítási ügynök összekülönbözött a családfővel a néhai diktátorral kapcsolatban, haragjában pedig megfenyegette őt, hogy házát felgyújtják, gyerekeit pedig megölik. Pár hónappal később, nem sokkal karácsony előtt a fiatalabb Sodder gyerekek arra lettek figyelmesek, hogy egy rejtélyes autó követi őket az iskolából hazafelé.

Az öt halottnak nyilvánított Sodder gyerek
Az öt halottnak nyilvánított Sodder gyerekMedium.com

45 perc alatt porig égett a családi ház

Ilyen baljós körülmények között érkezett el a szenteste, amit az egyik fiú, a hadseregben szolgáló Joe kivételével a teljes Sodder család együtt töltött. A két szülő és 9 gyerekük december 24-én este békében lefeküdt aludni, 30 perccel éjfél után azonban Jennie telefonhívásra ébredt; a kagylót felvéve egy ismeretlen női hang szólt hozzá, a háttérben pedig kacagás és üvegcsörömpölés hallatszott. Téves hívásnak gondolva a dolgot, az asszony visszafeküdt aludni, a hallban sétálva azonban észrevette, hogy a függönyök nem lettek behúzva, és a kinti lámpák is égnek, ezért még gyorsan elrendezte a dolgokat.

Éjjel 1 óra tájban a családot egy, a tetőről jövő hangos koppanás zaja keltette fel álmából: legnagyobb megdöbbenésükre az egész ház füstben úszott, és fokozatosan bekebelezték a lángok. Jennie a legkisebb gyerekkel, az alig kétéves Sylviával gyorsan kimenekült a házból, miközben George, a 23 éves John, illetve a kamaszkorú George Jr. és Marion szintén sikeresen elhagyták az égő otthont; öt gyerek azonban bent rekedt a lángok között. Marion gyorsan átszaladt a szomszédhoz, hogy értesítse a tűzoltókat, a telefon azonban nem működött, így a hatóságok csak hosszú órákkal később értesültek a tűzesetről.

Eközben a családfő többször is megpróbált a bent rekedt gyerekek segítségére sietni, igyekezete azonban mindannyiszor kudarcot vallott, a létrának ugyanis rejtélyesen nyoma veszett, az udvaron álló vödrökbe belefagyott a víz (pedig télen éppen ezért sohasem szokták őket megtölteni), a család autói közül pedig egyik sem volt hajlandó elindulni. A kétemeletes, elegáns családi otthon háromnegyed óra alatt porig égett, mire a tűzoltók reggel kiérkeztek, már csak a romokat tudták eltakarítani; a rendőrségi vizsgálat szerint a tüzet kábelhiba okozta, Sodderék azonban kételkedve fogadták a jelentést, a teljes elektromos hálózat ugyanis alig néhány hónappal korábban lett kicseréltetve.

Tényleg meghaltak a tűzben a gyerekek?

5000 dolláros jutalom a nyomravezetőnek
5000 dolláros jutalom a nyomravezetőnekSmithsonian Magazine

Még ennél is nagyobb kételyre adott okot a házban rekedt öt gyerek, Maurice, Martha, Louis, Jennie és Betty sorsa: a hatóságok mindnyájukat halottnak nyilvánították, és kiállították az erről szóló hivatalos papírokat, a romok között azonban semmilyen emberi maradványt nem találtak a helyszínelők. A gyászoló szülők egy, a helyi krematóriumban dolgozó ismerősüktől megtudták, ahhoz, hogy a csontok elporladjanak, és ne maradjon utánuk semmi, legalább 1000-1100 Celsius-fokon kell égniük 2 órán keresztül, sőt, még hamvasztáskor is gyakran megmaradnak apró csontdarabkák, amiket utólag kell ledarálni. Ezzel szemben Jennie konyhai edényei sérülés nélkül vészelték át a tüzet, vagyis korántsem lángolhatott ilyen intenzitással a ház.

Hamarosan újabb ellentmondások is felszínre kerültek, melyek azt bizonyították, nem balesetről lehetett szó: a telefonok nem a tűz miatt nem működtek, valaki elvágta az út mentén a vezetéket, egy szemtanú pedig szenteste látott egy férfit autók akkumulátorának tönkretételéhez szükséges szerszámokkal ólálkodni a környéken. Szintén kérdés maradt, miért tartott hosszú órákig, mire az alig 4 kilométerre található tűzoltóállomásról kiérkezett a mentést végző kocsi. A Sodder házaspár hiába firtatta az ügyet a rendőrségnél, a hatóságok egyre agresszívabban hárították el a kérdéseiket, és zárkóztak el a lezárt akták újranyitásától.

Homályos tanúvallomások, még homályosabb nyomok

George és Jennie Sodder az ekkor már 10 ezer dolláros díjról szóló óriásplakát előtt
George és Jennie Sodder az ekkor már 10 ezer dolláros díjról szóló óriásplakát előttCrimeviral.com

A családfő még az FBI segítségét is kikérte, a nyomozóiroda vezetője, J. Edgar Hoover azonban válaszlevelében sajnálattal értesítette őt, hogy szervezete országos méretű ügyekkel foglalkozik, és nem ártja bele magát kizárólag a helyi hatóságok jogkörébe tartozó esetekbe. A visszautasítást követően George magánnyomozót bérelt, aki hamarosan kiderítette, hogy a családot megfenyegető biztosítási ügynök tagja volt az esetet balesetként lezáró halottkémi bizottságnak.

Újabb szemtanúk is előkerültek, volt, aki látni vélte, amint emberek égő tárgyakat dobálnak be a Sodder-házba, más az eltűnt gyerekeket pillantotta meg egy furgonban, egy moteltulajdonos szerint pedig néhány nappal a tragédia után egy csoport gyerek szállt meg nála „olasz maffiózó külsejű” kísérőik társaságában; a rejtélyes telefonhívást intéző nőt is sikerült megtalálni, ő azonban elzárkózott a kérdésektől.

A homályos nyomok és kétes értékű tanúvallomások azonban nem vezettek sehová, miként az sem, amikor George egy újságban szereplő, Manhattanben készült fotón Bettyt vélte felfedezni: hiába utazott a lányt keresve New Yorkba, az őt talán befogadó család nem volt hajlandó találkozni vele. George később még egy országosan ismert washingtoni halottkémszakértőt is felfogadott, aki újra átvizsgálta a ház maradványait, és emberi csigolyamaradványokra bukkant, ezek azonban a laborvizsgálatok szerint sokkal régebbről származnak, és nem a tűzben sérültek meg.

A család sosem adta fel a reményt

A Kentuckyból érkezett rejtélyes fotó
A Kentuckyból érkezett rejtélyes fotóWikimedia Commons

A Sodder házaspár még ezután sem adta fel a kutatást, a Fayetteville mellett elvezető 16-os országút mentén óriásplakátot helyeztettek ki az öt eltűnt gyerek fényképével és a felhívással, miszerint 5000 dolláros jutalomban részesül, aki bármilyen hasznos információval tud szolgálni a hollétükkel kapcsolatban. A plakát 40 éven keresztül lógott az autóút mellett, mialatt többször is felrebbentek híresztelések a gyerekek sorsáról: érkezett hír, miszerint a legidősebb lány, Martha egy St. Louis-i apácazárdában él, mások Texasban hallottak pletykákat, megint mások Floridában, édesanyjuk egy távoli rokonánál „fedezték fel” a hiányzó gyerekeket, a szálak felgöngyölítése azonban egyik esetben sem vezetett eredményre.

A legkülönösebb fejlemény 1968-ban, több mint két évtizeddel a tűzvész után következett, amikor Jennie címére feladó nélküli boríték érkezett postán Kentucky államból, benne egy fiatal férfi fényképével, a fotó hátoldalán különös felirattal: „Louis Sodder. Szeretem Frankie bátyámat”. A képen szereplő férfi csakugyan hasonlított az eltűnt Louisra, a család így gyorsan magándetektívet bérelt, aki elutazott Kentuckyba, ott azonban nyoma veszett, és a titokzatos levélről és annak feladójáról sem derült ki semmi.

Az idős, betegeskedő George Soddert megrázta az újabb kudarc, és egy évre rá elhunyt, felesége húsz évvel később, 1989-ben követte őt a sírba, élete végéig hiába remélve, hogy megtudhatja, mi történt a tűzvész éjszakáján eltűnt gyerekeivel. A tragédia utolsó ismert túlélője, Sylvia Sodder 2021-ben hunyt el 78 éves korában; ő szintén rengeteg energiát fektetett testvérei felkutatásába, az utóbbi évtizedekben az internetet és a 21. századi technológiát is bevetve, mindhiába. A Sodder gyerekek sorsa máig megválaszolatlan rejtély, a rendőrség ugyanakkor továbbra lezártnak tekinti az ügyet, és mivel lassan 80 év telt a végzetes éjszaka óta, valószínű, hogy nem is nyitják meg újra.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra