A gyerek viselkedése nem téged minősít, de neked szól

GettyImages-684867716

Félünk a „rossz szülő” címkétől, így aztán ha a gyerekünk nem megfelelően viselkedik, rendszerint magunkat érezzük támadva. Pedig sok társadalmilag elítélt viselkedés kisgyerekkorban az egészséges fejlődés szerves része, vagyis magától jelennek meg, és nem is hiába. Viszont csak akkor fogjuk tudni megtanítani őket a helyes magatartásra, ha nem magunkat érezzük minősítve a viselkedésük által.

Mindannyian jó szülők szeretnénk lenni. Olyanok, akikre számíthat a gyerek, akik jó példával járnak elöl, s akiknek éppen ezért többnyire gond nélküli a kapcsolatuk a pedagógusokkal, szülőtársakkal és családtagokkal. Ahol nem ér minket se egy intő szó, se egy lenéző tekintet, se egy ellenszenvet sugárzó megmozdulás. A legtöbben nagy energiákkal igyekszünk megfelelni az elvárásoknak, hogy szeretőnek, gondoskodónak és közben mégis következetesnek, stabilnak tartsanak minket mind a gyerekeink, mind pedig a többi felnőtt.

Az évek során az ember hozzászokik, hogy tetteiért vállalnia kell a felelősséget, és hogy azok valahol őt fogják minősíteni. Amikor gyerekünk születik, ugyanezt éljük át vele kapcsolatban, és ezzel már jóval nehezebb megbarátkozni. A gyerekek ugyanis csak részben a mi projektünk, csak részben van lehetőségünk a formálásukra, ezt pedig nem könnyű elfogadni. Már kisgyerekkorban fognak olyan viselkedéseket tanúsítani, ami társadalmi szinten elítélendő. Elő fog fordulni, hogy harapnak, hogy dobálják az ételt vagy a játékokat, hogy bántanak másokat, és hogy nem fogadnak szót nekünk.

Ezeknek a helyzeteknek a helyes és eredményes kezeléséhez tudnunk kell, hogy mindezek nem minket minősítenek, csak nekünk szólnak. Nem kell megijednünk, és zsigerből magunkat védve reagálnunk, de fel kell ismernünk, ha így teszünk! A gyerekek viselkedése önmagukról szól, őket kell tudnunk meghallgatni és megérteni.

Szerzőnkről

Tarkovács Cecília szülő-gyerek coach, a kisgyermekkori fejlődés és nevelés elkötelezett szakértője. Több mint ötéves kisgyermeknevelői (bölcsődei) tapasztalata terelte a szülők célzottabb támogatásának irányába, majd saját praxisának megalapítására.

Szülőnek lenni állandó változást jelent, amivel nem mindig könnyű egyedül megbirkózni. Szülő-gyerek coachként célja támaszt nyújtani mindazoknak, akiknek küzdelmük, nehézségük vagy csak kérdésük adódik a gyereknevelés és a családi hétköznapok kérdéskörében.

Felelősséget érzünk, tehát magunkat érezzük minősítve

Szülőként nagy rajtunk a nyomás és a felelősség, így érthető, hogy a gyerekeink viselkedését a legtöbb esetben önmagunk minősítésének érezzük. Erre pedig csak ráerősítenek a családtagjaink, barátaink, az esetleg idegenek arcáról leolvasható kimondatlan (vagy ki is mondott) vélemények, vagy a pedagógusok ítéletet hordozó jó tanácsai. Félünk a „rossz szülő” címkéjétől, így hát ezekben a helyzetekben igyekszünk azonnal cselekedni, hogy megcáfoljuk a minket érő – olykor csak képzelt – vádakat. Védekezésből (kétségbeesésünkben) keménykedünk, hibáztatni kezdünk, fenyegetőzünk, vagyis egyből ellentámadásba lendülünk. Hol a gyerekeinket támadjuk a viselkedésükért, hol a minősítő felnőtteket a tőlük érzett bántó vádakért.

Pedig lehet, hogy a gyerek viselkedésének semmi köze (egyelőre) a mi szülői mivoltunkhoz. Sok társadalmilag elítélt viselkedés a gyerekek egészséges fejlődésének szerves része, vagyis nem a mi elhanyagoló magatartásunk váltja ki őket, hanem maguktól jelennek meg, és nem is hiába. A harapás, a csapkodás, dobálózás, mások bántása, vagy a velünk szembeni szófogadatlanság kisgyermekkorban mind ilyen. És csak akkor fogjuk tudni őket megtanulni helyesen kezelni, ha nem magunkat érezzük minősítve általuk.

A viselkedés nekünk szól, mert asszisztenciát kíván

A szakemberek sokszor mondják, hogy a gyerek csupán tünethordozó. Hogy a viselkedése az őt érő otthoni és intézményi ingerek tükröződése, tehát a probléma kiváltó oka és annak megoldása is ott keresendő. Ennek tudatában megint csak érthető, hogy magunkat érezzük bírálva, s így hibásnak a gyerekünk nem kívánt magatartásáért.

Kisgyermekkorban mindez mégsem ennyire egyértelmű, éppen a fentebb említett, fejlődéshez köthető viselkedések megjelenésének természetessége miatt. Az első 3 év során valószínűbb, hogy azért harap, mert kommunikációjában még akadályozott, azért vergődik a földön, mert túlfűtött érzelmeivel nem képes irányítani az indulatait, azért bánt másokat, mert nem ismer jobb kifejezésmódot, és azért szófogadatlan, mert az ösztönei az önállósodásra kötelezik.

A gyerekek magatartása és viselkedése tehát elsősorban nem minket osztályoz, de mindenképpen nekünk szól! A fejlődésük során sok nehézséggel kell megküzdeniük, amiben a segítségünkre szorulnak. A jó példánkra, az elfogadásunkra, az értő figyelmünkre és a nyomásmentes (elvárásmentes), játékos javaslatainkra. Ehhez pedig

elengedhetetlen, hogy a megnyilvánulásaikban őket lássuk és ne magunkat!

Amikor minket ér támadás – vagy legalábbis így éljük meg –, akkor automatikusan magunkat védjük. Így vagy úgy, de a saját félelmeink beigazolódása ellen kezdünk küzdeni, és ezt a gyerek is érzi. Aggodalmunk és elégedetlenségünk pedig őt is elvárás elé állítja, még mielőtt megértést nyerhetne.

Ismeretszerzés, önvizsgálat, jelentéscsere

Az elvárásoknak való megfelelés mindannyiunknak alapvető igénye, hiszen a valahová tartozásunk egyik alappillérét képezi. Aggodalmaink és a zsigeri próbálkozásaink természetesek, még ha ritkán is vezetnek sikerhez. Ezeket felismerve viszont sokat tehetünk a magabiztosságunkért, önmagunk nyugalmáért és a gyerekeink kiegyensúlyozottabb fejlődéséért is. A teendőnk mindössze annyi, hogy merjünk tájékozódni a gyerekek fejlődésének sajátosságairól, bepótolva így mindazt a tudást, amit a közösségi élet és az oktatás jelenleg nem képes átadni! Végezzünk rendszeresen önvizsgálatot, próbáljuk megismerni a szülői énünket, és azt, hogy valójában mi is játszódik le a fejünkben kellemetlen jelenetekkor! Kérdezzük meg magunktól, hogy kiről szól a mi viselkedésünk? Kit igyekszünk védeni vele valójában?

Ha pedig megvan a felismerés, próbáljuk újraértékelni a helyzetet, és megadni neki azt a jelentést, ami reálisabb, mert az fog eredményhez vezetni. Nem baj, ha ehhez külső segítséget (tanácsadó, pszichológus, coach) kérünk, sőt kifejezetten javasolt is lehet a gyorsabb eredmény elérésének érdekében. A gyerekeinknek ugyanis ránk, a kiegyensúlyozott és őszinte énünkre van szükségük. És arra, hogy a viselkedésükben őket lássuk, őket halljuk, és így őket akarjuk megérteni, jogosan védelmezni.

 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra