8 egyszerű mondat, amit gyakran kéne hallani minden gyereknek

GettyImages-1252210017

Nem számít, ki vagy, az ország melyik pontján élsz, mivel foglalkozol, hány diplomád van. Ha gyereket nevelsz, vannak dolgok, amiket el kell mondanod neki, méghozzá rendszeresen, akkor is, ha sok a stressz az életedben, krízisen mész keresztül vagy az anyagiak miatt aggódsz. Ha pszichés szempontból képes vagy szilárd alapokat adni a gyerekednek, nagyobb eséllyel válhat belőle egészséges, ellenálló, boldog felnőtt, olyan, aki másokhoz is kapcsolódni tud.

Van az úgy, hogy rövid, pár szavas mondatok is a világot jelentik valakinek. Ha elég sokszor éreztetik veled gyerekként, hogy értékes és szerethető vagy, ez a tudás az éned részévé válik, és akkor is magabiztossággal tölt majd el, ha nehezebb kihívásokkal találod szembe magad. Meg kell tanulnod, hogyan őrizd meg a határaidat, de azt is, hogyan tartsd tiszteletben másokét. 

Karen Nimmo klinikai pszichológus, az On the Couch szerkesztője olyan egyszerű üzeneteket gyűjtött össze a Mediumon, amelyek a fenti képességek kialakításában segítenek. Pláne ha szülőként rendszeresen mondod őket.

#1 Nem.

Kezdjük talán az egyik legnehezebbel. A gyerekeknek kis koruktól kezdve meg kell érteniük a nem szó jelentését, fejlődési szakaszuktól függően, lehetőleg indoklással együtt. Szülőként a gyerek szükségleteinek kielégítésén túl az is fontos feladatod, hogy megtanítsd őt a biztonságra, a keretek betartására, a beleegyezés jelentésére, az észszerű szabályokra, egymás határainak tiszteletére. Arra, hogy nem tehetnek meg mindent, amit akarnak – és velük sem lehet bármit megtenni. Persze emellett az is lényeges, hogy rengeteg igent és bátorítást kapjanak. De az sem árt, ha megértik: más embereknek is vannak érzéseik, vágyaik, igényeik, és ez sokszor nehezen vagy egyáltalán nem összeegyeztethető azzal, amit ők szeretnének. Sajnos néha az is előfordul, hogy elutasítók vagy gonoszak velük szemben, éppen ezért tudni kell kilépni egy szituációból, és inkább olyanok felé fordulni, akik értékelik őket. 

Megbeszéltük, hogy még hármat játszhatsz. Letelt.
Megbeszéltük, hogy még hármat játszhatsz. Letelt.ozgurcankaya / Getty Images Hungary

#2 Köszönöm.  

Ha jóra törekszenek és erőfeszítéseket tesznek, a gyerekek ugyanúgy megérdemlik a köszönetet, mint a felnőttek. Valahol mindannyian vágyunk arra, hogy megbecsüljenek minket – még azok is, akik azt mondják, őket egyáltalán nem motiválja mások elismerése. Ha megköszönik a tetteinket, az pozitív érzésekkel, méltósággal tölt el minket. Ha a gyerek tisztességesen, megfontoltan, kedvesen, szorgalmasan viselkedett, köszönd meg neki: egyértelműen, gyakran és nyilvánosan. Ne vedd alapnak a fáradozását! Neveld arra, hogy ő is méltányolja mások cselekedeteit! Ha képes szívből jövően értékelni másokat, ez a párkapcsolatában, a munkahelyén, a barátságaiban is jól jöhet. 

#3 Itt vagyok neked. 

A gyerekeknek feltétlenül tudniuk kell, hogy számíthatnak az őket körülvevő felnőttekre. Bármi történik velük, bizalommal fordulhatnak a szüleikhez. Olyan dolgokat is elmondhatnak nekik, amiket szégyellnek, vagy amikért más esetekben büntetést kapnának. Ha baj van, a szülő nem ítélkezik, hanem segít. Ezzel szemben azt is gyakran hallani, amikor egy nehézségekkel küzdő felnőtt például egy válás közepén azt mondja, hogy a gyereke a legfőbb támasza. Óriási tévedés! Egy gyereknek biztosítani kell azt, hogy gyerek lehessen. Ha megfordulnak a szerepek, ha parentifikálod, az rengeteg negatív következménnyel járhat. Mivel a gyerek sosem fogja tudni tökéletesen betölteni az életkorának nem megfelelő szerepet, ezért hosszú évekig bizonytalansággal, szorongással, bűntudattal, alacsony önértékeléssel küzdhet, vagy később is kényszeresen segíteni akar másokon, akár a saját jólléte feláldozása árán. 

Mindig a hátországod leszek
Mindig a hátországod leszekCatherine Delahaye / Getty Images Hungary

#4 Meg tudod csinálni. 

Amikor a gyerek nehézségekkel küzd, képesnek kell lennie kifejezni magát, kimutatni azt, amit érez. Tudnia kell, hogy teljesen oké időnként elesettnek, kicsinek, bizonytalannak, csalódottnak vagy dühösnek lenni, ezek mindannyiunkkal előforduló, valid érzések. Ha viszont azt mondod neki, hogy a problémája katonadolog, ne sírjon, minden rendben lesz, azzal rögtön betolod a megküzdési zónába. Lényeges, hogy legyen tere megélni az érzéseit, végig tudjon futni benne a stresszválasz ciklusa. Hallgasd meg, ismerd el a nehézségét, öleld át, kérdezd meg, hogy mitől érezné magát jobban, mire lenne szüksége. Támogasd abban, hogy találékony legyen, meg tudja oldani a problémáit, megszerezze azt a tudást, hogy képes túljutni a kudarcokon és a csalódásokon. Tudnia kell, hogy bármi is történik, képes lesz megbirkózni vele. 

#5 Elég jó vagy.

Pszichológusok rengeteg történetet hallanak arról, hogy emberekben hogyan alakul ki az alkalmatlanság fájdalmas érzése. Sokan vannak, akiket kisgyermekkoruktól kezdve megjegyzésekkel illetnek a szülei, a tanárai, a kortársai. Lustának, butának, kövérnek, csúnyának, mamlasznak bélyegzik őket, és még bőven lehetne folytatni a listát. Elhitetik velük, hogy nem jók matekból, nincs érzékük a rajzhoz, az énekhez, a mozgáshoz. Ezek az üzenetek aztán olyan mélyen beépülnek, hogy a gyerekek teljesen feladják ezeket a tevékenységeket, elmegy tőlük a kedvük, és örömforrásként, stresszlevezetésként sem tudják használni őket a felnőtt életükben. Persze nem lesz mindenkiből híres művész vagy világbajnok sportoló, de ha élvezi, amit csinál, akkor fontos szerepet tölthet be a mindennapjaiban. A gyerekekkel éreztetni kell, hogy elég jók, szerethetők, értékesek, és rengeteg potenciál van bennük a fejlődésre. Ha szeretnek tanulni, a későbbi életszakaszaikban is növekedhetnek. 

Úgy örülök, hogy ilyen kitartóan sportolsz
Úgy örülök, hogy ilyen kitartóan sportolszBigshots / Getty Images Hungary

#6 Büszke vagyok rád, mert...

Amikor véletlenszerűen kifejezed a gyerekednek, összességében mennyire büszke vagy rá, az szuper, de nem mindig hatékony. Azok a gyerekek ugyanis, akik amúgy bizonytalannak érzik magukat, elcsodálkozhatnak, miért gondolja róluk bárki is, hogy bármiben fantasztikusak lennének. Nem feltétlenül ér el hozzájuk ez a fajta dicséret, nem tudnak töltekezni belőle. Ennél hasznosabb, ha konkrét üzeneteket tudsz megfogalmazni. Azaz azt is elmondod a gyereknek, hogy éppen akkor miért vagy büszke rá. Különösen jutalmazó, ha az ok nem mindig tanulmányi vagy sporteredményekhez kötődik, hanem az erőfeszítéseihez, a szorgalmához, a kedves cselekedeteihez. Ezáltal arra neveled, hogy nemcsak a teljesítménye adja az értékét, hanem az is, hogy mennyire kedves, jószívű, figyelmes a környezetével és önmagával. 

#7 Szeretlek. 

Sokan máig zavarban vannak ettől a kifejezéstől, túlságosan nyálasnak tartják, vagy attól félnek, hogy elkoptatják. Pedig hidd el, a szeretet kifejezése nemcsak romantikus kapcsolatokban fontos, hanem a bensőséges családi és baráti kapcsolatokban is. Az intimitás megélésén túl arról is szól, hogy a másik érezhesse, hogy számít valakinek, hogy nincs egyedül.  

Sok izgalmas dolog vár rád
Sok izgalmas dolog vár rádCatherine Delahaye / Getty Images Hungary

#8 Azta! 

Ha képes vagy a gyerekeddel közösen rácsodálkozni dolgokra, legyenek egészen aprók vagy grandiózusak, akkor arra tanítod, hogy vegye észre a szépséget a világban. Ha képes megőrizni a kíváncsiságát, nyitott az újra, szeret tanulni, akkor jó eséllyel rugalmasan fog tudni reagálni a jövő kihívásaira: átképzi magát, amikor arra van szükség, utazik, örömmel ismer meg más kultúrákat, embereket. Nem ragaszkodik majd a demagógiához és a leegyszerűsítő üzenetekhez, mert képes lesz a maguk komplexitásában befogadni jelenségeket, fogja tudni kezelni az ellentmondásokat. A felfedezés vágya pedig még a szélsőséges emberi tapasztalatokat is segíthet neki elviselhetővé tenni.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra