Nem is gondolnád, mennyi veszélyforrás van otthon: ezektől óvd a gyereket, ha nem akarsz balesetet

GettyImages-1132277751

„Mindenhol jó, de legjobb otthon.” De szeretett otthonunk is millió veszélyt rejtő aknamező, ha nem vagyunk eléggé elővigyázatosak. Főleg, ha olyan örökmozgó minicsaládtagok is vannak, akiket néha még szemmel követni is fárasztó. Összeszedtünk néhány otthoni veszélyforrást, és baj esetére orvosi ajánlást.

Lakástűz nem csak karácsonykor lehet a gyertyáktól vagy a meghibásodott fényfüzérektől. Elsülhet tisztítás közben a légpuska, ne adj’ isten a vadászfegyver, de egy sima bicska is nagy kárt tud okozni, ha rosszkor csapódik helyére a borotvaéles penge. Apropó, borotva! A veszélyek tárháza szinte kimeríthetetlen. A balesetek legalább kétharmada otthonainkban történik, és a szakemberek szerint ezek közel 80%-a elkerülhető lenne. Íme, a legfőbb veszélyforrások és a szakmai ajánlás a súlyosabb esetekre.

Az erkély az egyik legveszélyesebb terület, de a gyerekek mellett az ablakokat is rendkívüli körültekintéssel kell becsukni, mert sokszor csak csodával határos módon kerülhető el a tragédia. Súlyos tárgyakat pedig nem célszerű magasban tárolni. Onnan ugyanis nagyot tudnak zuhanni, és ha van gyerek, ő biztos épp alatta lesz. Olyan dolgok is le tudnak esni, amelyekre amúgy nem jellemző: tévé, bronzszobor, laptop. Ha lehetőség van kimenni a kertbe, abból is adódhatnak problémák. Hazánkban egyre több helyen találkozhatunk trambulinnal, ami sajnálatos módon a balesetek és műtétek számának jelentős növekedését is eredményezi.

Egy pillanat alatt megvan a baj!
Egy pillanat alatt megvan a baj!Halfpoint / Getty Images Hungary

 

Szülinapozás

Ki gondolná, hogy egy olyan kellemes családi együttlét és boldog apropó, mint egy születésnap, kiemelt veszélyforrás is egyben? Pedig az. Sebészorvosok beszámolóiból tudjuk, hogy a házi balesetek között nem ritka az eldurrant pezsgőskupakkal eltalált és sérült testrész vagy a tortagyertyától lángra kapott haj. Anélkül, hogy le akarnánk bárkit is beszélni a méltó családi megemlékezésekről és boldog szülinapozásokról, fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a kontrollálatlanul, de annál nagyobb erővel, ismeretlen irányba rakétaként repülő pezsgőskupak már többek szeme világát vette el. De elég egy fogat eltalálni, vagy csak egy kiadós kupán vágás, és máris sírás a vége. Ha a pezsgőbontást megússza a család, akkor meg a tortával kell az ünnepeltnek nagyon vigyáznia. Hosszú, kibontott hajú szülinapos sose próbálja elfújni a tortán a gyertyákat, amíg össze nem gumizza, vagy fel nem tűzi a haját, az ugyanis villámgyorsan ég, és amúgy még büdös is. De még a szempillák is veszélyben vannak.

Mosás-takarítás

Kisgyerekekkel a hétköznapok sem veszélytelenek. Fokozott figyelem szükséges a mosógéppel és tartozékaival. A mosógépben bújócskázó kínai kistestvérek esete valószínűleg sokaknak egy életre beégett az emlékezetébe, így vigyáznak, hogy sose mászhasson be senki, akármilyen pici is a gyerek, és akármekkora is a dob. De már a mosószerrel is meggyűlhet a bajunk. Különösen a mosózselék, színes, vidám kis párnácskák formájában vonzzák mágnesként magukra a kisgyerekek figyelmét és kíváncsiságát. Ezek megkóstolása súlyos károsodásokhoz vezet, de még a gyanú is elég egy gyomortükrözéshez vagy gyomormosáshoz. Ráadásul a tükrözést kisgyerekeknél, érthető okokból, altatásban végzik, ami külön megpróbáltatás a szervezetnek, szóval érdemes elkerülni. Fogyasztásra számtalan alkalmatlan folyadék van egy valamirevaló háztartásban, nem is kell olyan messzire menni, a hipó és társai, de még egy egyszerű öblítő is elég a nagy bajhoz.

Minden helyiség más és más veszélyt rejt
Minden helyiség más és más veszélyt rejtDevenorr / Getty Images Hungary

Az áram

Elektromos tüzet vízzel nem oltunk, inkább próbáljuk megelőzni. Kisgyereket pedig ne engedjünk a konnektoroknak nevezett dugaszok közelébe, bármennyire is érdekesek. Ha csak a bedugott telefontöltő szabad végét nyaldossa meg párszor a gyerek, az sem hagyhat hidegen minket. A fürdőszobában tartsuk kihúzva az összes elektromos szerkentyűt, melyek a kádba vagy a mosdó vizébe kerülve rázhatnak: a hajszárítót és társait.

Közös főzőcske

A mókának induló közös főzőcske is kész veszedelem: az égési sérülések 60-70%-a forrázásból ered, évente 150 gyermeket kell ellátni akut égési sérülésekkel. De ez még sajnos nem minden: belenyúlhat a turmixgépbe, elkaphatja az elektromos kést, beleszagolhat a botmixerbe, és még hol a vége. Ha beleeszik a nyers húsba, vagy leejt pár tojást, az a többihez képest kifejezett megkönnyebbülést okoz a szülőnek.

Amit súlyosabb esetekben tennünk kell

A Heim Pál Gyermekkórház útmutatása alapján idegentest lenyelése esetén ne hánytassunk, mert életveszélyes nyelőcsősérülést okozhat a visszaerőltetett idegentest, forduljunk azonnal orvoshoz. Az égett bőrfelületet azonnal és 20-25 percen át hűtsük folyó vízzel vagy vizes borogatással, mást ne tegyünk a sérült részre. Hűtés után kötszerbe vagy egyéb híján tiszta, vasalt lepedőbe bugyoláljuk, a gyermeket itassuk bőven folyadékkal a mentők kiérkezéséig. Ha áramütéstől keletkeznek égési sérülések, akkor menjünk orvoshoz, mert nemcsak maga az égés veszélyezteti az egészséget, hanem szívműködési zavar is jelentkezhet a nagy energiabehatás miatt. Ha eszméletvesztéssel jár az áramütés, az áramtalanítás után kezdjük el a mesterséges lélegeztetést a mentők megjöveteléig. Ha fejsérülést szenvedett a gyermek, feltétlenül orvoshoz kell fordulni, de fekve, lehetőleg mentővel kell szállítani a sérültet, a gyaloglás teljes mértékben kerülendő, hiszen életveszélyes koponyaűri bevérzés is történhetett az agyrázkódás mellett. A súlyos sérülés jele lehet a szédülés, fejfájás, hányinger, hányás, ezek nem feltétlenül azonnal jelentkeznek. A fej duzzanata, a vérző fül vagy a szem körüli lila bevérzés koponyatörésre utalhat.

Komolyabb végtagsérülés esetén a nagyobb fájdalom okán egyébként is orvoshoz fordulunk, a duzzanat vagy az alakváltás alapján gyanítható a törés, de ezen jelek nélkül is bízzuk orvosra a sérülés kezelését, hiszen lehet, hogy repedésről van szó. Ha gyógyszermérgezés gyanúja merül fel, akkor is hívjunk mentőt, ha a gyerek jól érzi magát, legyen nálunk a gyógyszerből mintának, és azt is próbáljuk megbecsülni, mennyi tabletta hiányzik. Az eszméletlen gyereket ne ültessük fel, ne hagyjuk magára hanyatt fekve, hanem felhúzott lábakkal stabil oldalfekvésbe helyezzük, amíg nem jön a segítség.

Természetesen, felsorolni is képtelenség, mi minden történhet, reméljük, jó néhány komoly veszélyforrásra felhívtuk a figyelmet, és persze arra, hogy mindig mindenki legyen résen!

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra