5 hollywoodi házasság, amibe valahogy a dadus is belekeveredett

GettyImages-134592456

Nézzük, kik adták fel a biztonságot a pillanatnyi örömökért.

Nem mindig csak a csillogásról szól a hollywoodi hírességek élete, még akkor sem, ha úgy tűnhet, hogy két embert egymásnak szánt a sors. Sokszor még a rivaldafény is kevés a boldogsághoz, és a hűtlenség felüti a fejét kedvenc sztárjaink életében is – hiába, ők sem istenek, még akkor sem, ha szeretik úgy láttatni őket –, és bizony többször is előfordult már, hogy ezek a szakítások azért történnek meg, mert a férfi éppen a dajkát szemelte ki magának.

Kellemetlen, de ilyen is előfordult már a sztárok történelmében, lássunk néhány példát alább, amelyeket innen szemezgettünk. 

Arnold Schwarzenegger és Maria Shriver.
Arnold Schwarzenegger és Maria Shriver.J. Redmond / Getty Images Hungary

Arnold Schwarzenegger

A Terminátor kapcsolata a házvezetőnővel és egyben dajkával, Mildred Patricia Baenával nagyjából véget is vetett a házasságának Maria Shriverrel. Az történt ugyanis a messzi-messzi galaxisban még 1997-ben, hogy bár a volt kaliforniai kormányzónak sikerült éveken át titokban tartania hűtlenségét, végül természetesen ez a sztori is a címlapokra került, amikor kiderült, hogy a színész teherbe ejtette a feleségét és a dadust is. 

Az élet fura kis fintora, hogy a két gyerek pár nap különbséggel látta meg a napvilágot. Így tehát duplán dagadhatott az egykori kormányzó melle, hiszen megszületett nejével negyedik közös gyereke, nem sokkal később pedig a bébiszitter adott életet szerelmük gyümölcsének. 

Az talán nem teljesen meglepő, hogy amint a szaftos kis részletek címlapra kerültek, Maria benyújtotta a válókeresetet.

Robin Williams és Marsha Garces.
Robin Williams és Marsha Garces.L. Cohen / Getty Images Hungary

Robin Williams

Robin Williamst lehetett szeretni vagy nem szeretni, de ettől függetlenül nagyjából az egész világ gyászba borult, amikor a színész 2014-ben saját kezével vetett véget életének. Nagy sikerű alakításai ellenére természetesen azért ő sem olyan volt, mint a ma született bárány. Első felesége, Valerie Velardi valószínűleg nem volt felhőtlenül boldog, amikor kiderült, hogy Williams megcsalja őt egy Michelle Tish Carter nevű nővel, aki aztán később be is perelte a színészt, mert elhallgatta előle, hogy herpeszvírusa van, és azzal vádolta meg a férfit, hogy a 80-as években azt tovább is adta neki. Az ügyet peren kívül rendezték, de a színész ügyei itt még nem értek véget.

Williams és a felesége1988-ban váltak el, miután a komikus beleszeretett fiuk bébiszitterébe, Marsha Garcesbe. Mire kimondták a boldogító igent, a dadus már hat hónapos terhes volt. 

Mick Jagger, a pultakrobata.
Mick Jagger, a pultakrobata.Jeff Hahne / Getty Images Hungary

Mick Jagger

Valószínűleg a legendás zenész sem rettenetesen gátlásos, ha a szexre terelődik a szó, ugyanis ő állítólag Claire Houseman dadus kegyeit élvezte a konyhapulton, miközben felesége, Jerry Hall egy másik szobában aludt. Mick Jaggernek egyébként közismerten nem nagy erénye a hűség, de meséljen a dadus alább.

„Még mindig nem tudom, hogyan történhetett, de hirtelen Mick a hajamat simogatta, és nekem tetszett. Aztán egymás karjaiban voltunk. Felkapott a reggelizőpultra, és lehúzta a nadrágomat. Szenvedélyesen csókolóztunk, teljesen beleszédültem. A következő dolog, amire emlékszem, hogy szeretkezünk” – elevenítette fel az affér részleteit a bébiszitter. Az aktus állítólag annyira nem volt felemelő, de remélhetőleg komolyabb lelki sérülést nem szerzett senki. 

Ben Affleck, a sármőr.
Ben Affleck, a sármőr.Franco Origlia / Getty Images Hungary

Ben Affleck

Miközben Ben Affleck még Jennifer Garner férje volt, különböző pletykák keringtek arról, hogy viszonya van a gyerekek bébiszitterével, Christine Ouzouniannal. A házaspár szakítása után a színésznő a Vanity Fairnek adott interjújában megerősítette, hogy ez valóban megtörtént, bár megjegyezte, hogy csak akkor tudta meg, amikor már eldöntötték, hogy elválnak.

„Hónapok óta elváltunk már egymástól, mielőtt hallottam volna a dajkáról. Semmi köze nem volt a döntésünkhöz, egyszerűen nem volt része az egyenletnek” – fogalmazott Jennifer Garner. 

Jude Law napjainkban.
Jude Law napjainkban.Roy Rochlin / Getty Images Hungary

Jude Law

Talán néhányan még emlékeznek rá halványan, hogy Jude 2005-ben nyilvánosan elismerte, hogy amikor jártak, megcsalta Sienna Millert Daisy Wrighttal, a három gyereke dajkájával. Nyilván, ezután egész gyorsan különvált a két sztár útja. 

„A mai lapok beszámolóit látva csak azt akarom mondani, hogy mélységesen szégyellem magam és nagyon szomorú vagyok, amiért Siennát és a hozzánk legközelebb álló embereket bántottam – állt a színész közleményében. – Szeretnék nyilvánosan bocsánatot kérni tőle és a családjainktól a fájdalomért, amit okoztam nekik” – zárta sorait, másnap pedig már egy másik botránytól volt hangos a sajtó. Ez viszont már másik történet. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra