Először ugorjunk az ötvenes évek Amerikájába, amikor bizonyos államokban bíróság rendelkezett arról, hogy a mesterséges megtermékenyítés – abban az esetben, ha donort használnak – tulajdonképpen házasságtörés. Illinois állam legfelsőbb bírósága egyenesen azt mondta ki, hogy ellentétes a közrenddel és a jó erkölccsel, s az így fogant törvénytelen gyermeket nem tekintik házasságban született csecsemőnek. Az a pár, amelyik a férfi sterilitása miatt küzdött meddőséggel, tulajdonképpen gyerek nélkül maradt. A nagyon bátrak a törvény őreitől távol, illegálisan vették igénybe a spermadonorral történő megtermékenyítési eljárást, amit egészen a nyolcvanas évekig csak titokban végezhettek. Idővel aztán lazult a szabályozás, a férj beleegyezésével már engedélyezték az eljárást, és ma már egyetlen gyerek sem lesz törvénytelen amiatt, mert nem az apja ivarsejtjéből fogant.
Manapság másfajta botrányok borzolják a kedélyeket a mesterséges megtermékenyítés kapcsán. Először is szót kell ejtenünk azokról a férfiakról, akik nem tudják a sajátjuknak érezni azt a babát, aki úgy jött létre, hogy valaki más spermiuma „tolakodott” az övék helyére. Még akkor sem, ha egyértelmű bizonyítást nyert, hogy képtelenek a megtermékenyítésre, azaz szaporodás szempontjából spermájuk használhatatlan.
Ezért félnek a férfiak a mesterséges megtermékenyítéstől
Nem szabad alábecsülni a férfiak érzéseit, amikor az örökítőanyagukról van szó. Az evolúciós késztetés szerint mindannyian saját utódot szeretnének létrehozni, és meg is akarnak győződni arról, hogy valóban azt gondozzák, szeretik, nevelik. Egy kutatás rávilágított, hogy számukra például sokkal fontosabb, hogy a gyerek fizikailag hasonlítson rájuk, mint amennyire a nőknek. Sokan azért nem vállalkoznak még csak a meddőségi kivizsgálásra sem, mert önbizalmuk oly mértékben megrendülne a nemzőképtelenség tényétől, amit már nem tudnának elviselni.
Nem véletlen, hogy történelmünk során évszázadokig a terméketlenségért, a gyerek nemének alakulásáért kizárólag a nők – illetve különféle babonák – lehettek felelősek. A Leeds Beckett Egyetem felmérése szerint még a modern férfiak is megküzdenek a meddőséggel kapcsolatos negatív érzéseikkel: ilyen a féltékenység, az önbecsülés romlása, a szexuális problémák, a depresszió, a szorongás. Mindezek nemcsak a kapcsolataikra, de a karrierjükre is befolyással lehetnek. Amikor orvosi segítség nélkül nem tudják megteremteni azt a családot, amelyre vágynak, fizikailag és szellemileg ugyanúgy szenvednek és küzdenek, mint a nők. Csak sokkal kevesebb figyelmet, támogatást és segítséget kapnak.
Sokuk megcsalásnak éli meg
Éppen ezért sokszor nem tudnak megfelelő hallgatóságnak beszélni arról, hogy problémáik vannak a donorsperma használatával. Félnek attól, hogy nem tudnak majd kötődni a megszülető gyerekhez, vagy az nem fogadja majd el az ő tekintélyüket. Egyikük úgy nyilatkozott a Washingon Postnak, hogy úgy érezte, inszemináció előtt álló felesége meg akarja csalni, dühös volt és féltékeny. A szociális munkásként dolgozó férfi pontosan tudta, hogy a megtermékenyítés egy vizsgálóban történik és a felesége semmilyen fizikai érintkezésben nem áll a donorral. Mégis nemet mondott. Úgy vélte, az ő feleségét senki se ejtse teherbe az ő távollétében, ne jöjjön létre egy olyan gyerek, aki egy idegen férfira és a feleségére hasonlít, rá viszont egyáltalán nem. A pár végül mégis megpróbálkozott az eljárással, de nem jártak sikerrel, ezért örökbe fogadtak.
Amikor tényleg átverik az egész családot
Ha sikerül is egy férfinak túllendülnie azon, hogy donorra van szükség, akkor is érhetik meglepetések – őt és az egész családját. Egyes orvosok ugyanis nem a kiválasztott donor ivarsejtjeit használják fel a megtermékenyítéshez, hanem a sajátjukat. Erről természetesen elfelejtenek szólni az adott családnak, akik eleve azzal a kérdéssel birkóznak, hogy nyilvánosságra hozzák-e a tényt, hogy donort használtak a teherbe eséshez. Nem tudják, elmondják-e a családnak, magának a gyereknek, vagy tegyenek inkább úgy, mintha semmi sem történt volna? Ez utóbbi viselkedés az, ami káros lehet nemcsak a családra, de a gyerekre is, ráadásul kiváló táptalajt nyújt a garázdálkodó orvosoknak. Így ugyanis sosem lepleződnek le. Mark Hansen például ötvenöt év után tudta csak meg, hogy valójában anyja orvosa a biológiai apja. A tényt, hogy nem attól a férfitól származik, aki felnevelte, csak apja halálos ágyán tudta meg. Nekiállt felkutatni a donort, és egy hatalmas botrány közepén találta magát.
Csak Amerikában húsz államban vádolnak különböző orvosokat azzal, hogy a páciens megkérdezése és beleegyezése nélkül saját örökítőanyagukat adták át. Akad olyan vádlott, akinek 48 gyereke született így, akik tudtukon kívül mind féltestvérek. A csúcstartó dr. Cecil Jacobson orvos, aki 1976 és 1998 között 70 gyerek megszületésében vett részt, aktívabban, mint amennyire azt elvárták volna tőle. A manapság divatos DNS-tesztek szerencsére felderítik ezeket a különös rokonságokat és esélyt adnak az így fogant gyerekeknek arra, hogy megismerjék a saját genetikájukat. Ez ugyanis – gondoljunk csak a betegségekre, hajlamokra – akár az életüket is megmentheti. Az érintett orvosok pedig sorra buknak le és kerülnek bíróság elé. Legtöbbjük sorozatosan követte el tettét a gyanútlan meddő nőkkel, azaz tízes nagyságrendekben alkották meg a féltestvéreket, annak minden genetikai kockázatával együtt.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
