Meghan Trainor majdnem megsütötte gyermekét

GettyImages-455809700

Februárban adott életet gyermekének, Riley-nak az All About That Bass énekesnője és férje Daryl Sabara.

 Az Ellen DeGeneres Show-ban Trainor beszámolt az egyik legnagyobb félrenyúlásáról.

Kaliforniában sétálgattunk, és mire hazaértünk, ilyen kis piros dudorok lettek rajta – magyarázta, megjegyezve, hogy küldött egy képet a gyermekorvosának, miután három egymást követő napon észrevette a pici pontokat a gyermek bőrén. Kiderült, hogy a kiütéseket a meleg okozta. 

Szóval, megsütöttem a fiamat a reggeli sétáim során. Ne csináljátok utánam – tette hozzá nevetve.

Ennek ellenére a Grammy-díjas énekesnő azt mondta, hogy ő és a férje folyamatosan alkalmazkodnak és tanulnak. Megosztott néhány vidám tippet is a szülőknek, hangsúlyozva a baba érkezése előtti alvás fontosságát, és azt is elmesélte, hogy hogyan kell elkapni a kakit, miközben pelenkát cserélsz. 

Kiemelte azonban, hogy a legfontosabb, ne érezd úgy, hogy a gyermek érkezésével véget ér az életed. Rengeteg tanácsot kaptam Riley megszületése előtt, és sokan mondták nekem, hogy az élet véget ér, és minden a gyerekről szól majd. De ez nem igaz – mondta, és megjegyezte, hogy igazából az a helyzet, hogy az élet hamarosan jobb lesz, és ki is fejtette, hogy ez mit jelent. 

Elkezdesz jobban bánni magaddal. Próbálod jobban szeretni magad, hogy tovább élhess a gyermekedért. Mindjárt máshogy látod a világot, és ez nagyszerű – részletezte. 

Az énekesnő beszélt arról is, hogy egyszerűen nem tud betelni a gyermekével, és hogy milyen cuki a kisfia, amikor mosolyog, és nézi őt alvás közben is. 

Egyébként az énekesnő császármetszésen esett át, mert farfekvéses volt a csecsemő, de nemrég azt mondta, hogy a nehéz szülés ellenére reméli, hogy tovább bővítheti családját.

Készen állok még három gyerekre! – mondta még szeptemberben a People Magazinnak.

Akkor vagyok a legboldogabb, amikor a férjemmel altatom el a babát, és ezt minden este együtt csináljuk. Ilyenkor úgy nézünk egymásra, mint akik a legtökéletesebb lényt hozták a világra. Nagyon áldottnak érezzük magunkat – fogalmazott a szülőség örömeiről Meghan Trainor. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra