„Vidd vissza, légyszi, a kistesóm!” – a legviccesebb levelek a Mikulásnak

GettyImages-108353737

Itt az idő, nem lehet tovább húzni, meg kell írni a levelet a Mikulásnak, különben nem lesz ideje az öregnek feldolgozni a kívánságokat. Mutatunk párat a legviccesebb, Mikulásnak írt levelekből, hátha inspirálódik a gyerek vagy vigasztalódik a szülő, hogy ez a kívánság se nála született.

Egyre kényelmesedő világunkban lassan mindenre van egy app, egy tutorial videó vagy egy sablon, ami megkönnyíti helyzetünket. 

Miért pont a Mikulásnak írandó levél lenne ezalól kivétel?

Van segítség

Főleg, hogy már azok a csemeték is bőven érintettek igényeik leadásában, akik még nem tudnak írni, tehát jól jön nekik minden mankó (és persze anyáéknak is, akiknek tollba mondják az ajándéklistát). Az interneten és a papírboltokban egyre nagyobb választékban elérhetők azok a biankó levelek, amelyeknek már a címzésével sem kell bajlódni, sőt, a legtöbbjük szövegezése már azt is megelőlegezte feladójának, hogy az egész évben cuki jó gyerek volt, és makulátlanul viselkedett. Elég a nevet kitölteni, és azt a ma már (sajnos) egyre lényegibbnek tekintett részt, hogy mit is kér a gyermek az öregtől.

A posta meg csak győzze kézbesíteni azt a sok levelet a Mikulásnak
A posta meg csak győzze kézbesíteni azt a sok levelet a MikulásnakPeter Dench / Getty Images Hungary

Mikulás-szolgáltatások

De nem csak erre van ma már instant megoldás, kész csomagok közül választhatnak az interneten azok a szülők, akik a Mikulástól érkező levéllel szeretnék meglepni utódjaikat. Elegendő kiválasztani a meglepetésnek szánt csomag legszimpatikusabbját, átutalni az árát, és máris érkeznek a Mikulás szívmelengető sorai, oklevele vagy akár autogramja.

Ha mégis az old school „üljünk le közösen, rajzoljunk, és írjuk már meg azt a levelet” megoldás hívei vagyunk, kedves közös családi programban lehet részünk, ami egyúttal sok tanulsággal is szolgálhat.

A gyerek által a Mikulásnak írt legviccesebb levelek közül sok érinti a különböző családi kötelékben élőket…

Tesók

  • „Kérlek, ne hozz a tesómnak semmit, minden napomat elrontja!”
  • „Nem ilyenre gondoltam, úgyhogy, légyszi, vidd vissza a kistesómat oda, ahonnan hoztad!”
  • „Tedd szebbé a bátyámat, mert nagyon ronda szegény!”
  • „Változtasd át a nővéremet aranyhallá, mert nagyon gonosz és undok, és akkor majd legalább nem tud beszélni!”
Mindig van pár jó ötlet a tarsolyban
Mindig van pár jó ötlet a tarsolybanLakshmi3 / Getty Images Hungary

Család

  • „Szeretnék egy új családot, ezt egy kicsit unom.”
  • „A többiek maradhatnak, de Piroska mamát le tudnád cserélni?”

Háziállat

  • „Szeretnék egy kiskutyát, de a hörcsögöket vidd vissza, légyszi.”
  • „Ha befér egy zebra, akkor azt kérek, de ha nem, akkor jó lesz egy cica is.”

Materialistább kívánságok

  • „Abban egyeznék meg veled, hogy jó kisfiú leszek, de cserébe szeretnék egy bicajt!”
  • „Én igazából csak egy nagy virgácsot kérek, hogy elverhessem vele a tesómat.”
  • „Hozzál nekem egy Xboxot, kérlek szépen, de most már tényleg.”
  • „Tavaly végül nem olyan robotkutyát kaptam, mint amilyenre gondoltam. Idén tudod végre azt hozni, amelyiket szeretném?”
A kisebbeknek megengedett csak rajzolni is a levelet a Mikulásnak
A kisebbeknek megengedett csak rajzolni is a levelet a Mikulásnakpicture alliance / Getty Images Hungary

Gyakorlatias generáció

A mai gyerekekkel már nem lehet packázni. Megvannak az elképzeléseik, tudják, milyen családot és testvért szeretnének maguknak. A televíziós reklámból, a postaládai flyerből vagy az ovis, sulis kortárs csoporttól tökéletesen tájékozódnak arról, hogy mit szeretnének kérni, és igyekeznek tutira menni a megvalósítást illetően is, amennyire csak rajtuk múlik.

Akik biztosra mennek

  • „Kedves Mikulás! Nagyon szeretnék egy Lego-rendőrséget. Az Intersparban találod 6800 forintért. Köszönöm. Kelemen Balázska, Köszméte utca 74.”
  • „Szia, Mikulás bácsi! Ezt a Batman-figurát szeretném, amit bekarikáztam az újságban, remélem, még van belőle. Köszönöm.”
Régi hagyomány, de ma már sokan e-mailen intézik… Getty Images Hungary
Régi hagyomány, de ma már sokan e-mailen intézik… Getty Images HungaryKen Florey Suffrage Collection/G

No és persze sokan már a technikát is bevetik, és e-mailben küldik el szülői segítséggel a levelet, a varázsa talán már kicsit más, de a szülő az elküldött itemek között bármikor megtalálja a támpontul szolgáló tippet. Nagy előnye, hogy rögtön be is lehet linkelni az ajándék elérhetőségeit.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra