Klaus Grawe önértékelés

Mint tudjuk, a gyerekek énképének kialakításában nagy szerepet játszanak a szülőktől érkező kezdeti visszajelzések. Itt kevésbé a fizikai jelenlétre és válaszkészségre kell gondolni (bár azok sem elhanyagolhatók), mint inkább az érzelmi elérhetőségre. Jó esetben a szülői együttérzés és kommunikáció adja meg a kicsik elsődleges sikerélményét, ami kezdetben érzésként, majd pedig gondolatokká formálódva vésődik be a tudatalattiba, pozitív irányt adva ezzel a személyiség fejlődésének. Az elsődleges gondozó nem megfelelő érzelmi jelenléte, s így az alapszükségletek kielégítésének hiánya ugyanakkor sikerélmények helyett kudarcélményeket is kelthet, ami ugyanúgy rögzül a gyerek tudatának mélyén, hatást gyakorolva ezzel az önértékelés további alakulására.

Szülőként olvasva ezeket a sorokat bizonyára néhányan egyre nagyobb nyomást érzünk a mellkasunkban, hiszen láthatóan nagy rajtunk a felelősség. Nem kell azonban nagyon megijedni, mert még a korai kudarcélmények (amelyek olykor nem kiküszöbölhetők) is feldolgozhatók – akár évekkel később is –, csupán az kell hozzá, hogy felismerjük őket, és önismereti úton merjünk rajtuk dolgozni. A gyerekeink védelméért pedig kezdjük a munkát mindjárt önmagunkon, méghozzá úgy, hogy megvizsgáljuk, nekünk mennyire volt kielégítve a 4 pszichológiai alapszükségletünk.

1. Kötődés iránti szükséglet

Ez az alapszükséglet születésünktől kezdve velünk van, és egészen a halálunkig elkísér. Újszülöttként olyan szinten vagyunk kiszolgáltatva a környezetünknek, hogy csakis a sikeres kötődés biztosít minket arról, hogy életben maradunk és egészségesen fogunk fejlődni.

A kötődésnek testi vonatkozása is van, amely az érintésben, az összenézésekben, a közös időtöltésekben jelenik meg, érzelmi szinten viszont még változatosabb formákban valósulhat meg. Ilyen például a csetelés, egy levélírás, vagy akár egy sportközvetítés végignézése, sőt még a sorozatnézéssel is ezen igényünket igyekszünk kielégíteni, habár ez utóbbi inkább csak illúziókeltés.

A kötődés iránti szükségletünk meghiúsulását szülői elhanyagolás, elutasítás vagy akár erőszak is okozhatja, de enyhébb formában a felnőtt környezeti tényezőkből fakadó frusztrációja is gátat képezhet. A kötődés hiánya pedig felnőttkorunkra megmutatkozhat kifejezett kapcsolati ragaszkodásban, de a mély kapcsolatok kerülésében is, mert elhisszük, hogy nem vagyunk szerethetők.

2. Autonómia és kontroll iránti szükséglet

A kötődés vágya mellett egyből megjelenik az önállóság iránti igény is. A gyerekek ösztönösen törekednek arra, hogy minél hamarabb függetlenedjenek a szüleiktől és életrevalóvá váljanak. Az autonómia kontrollt jelent, a kontroll pedig biztonságot. Mindemellett pedig egyfajta hatalmat is önmagunk és a környezet felett, ami segít elkerülni a tehetetlenség és kiszolgáltatottság érzését.

Az autonómia iránti szükséglet kielégítését biztosítják a gyerekek számára a szülők által felállított keretek. A határok, amiken belül biztonságosan próbálkozhatnak önállóan, és amiken kívül a szülők adnak stabil kapaszkodót. A túlkorlátozás viszont a gyerek saját képességeiben ébreszthet kételyt, vagy éppen lázadást a szülőkkel szemben. A túlzott engedékenység és kiszolgálás pedig tapasztalathiányt és így önállótlanságot okoz. Mindkét esetben az rögzül a gyerekben, hogy nincs biztonságban, amit felnőttkori felismerés nélkül valószínűsíthetően megoldás helyett csak túlkompenzálni igyekszik majd.

3. Kellemesség érzése, illetve a kellemetlenség érzésének elkerülése iránti szükséglet

Ez az alapszükséglet tulajdonképpen a fentebbiekkel is szoros összefüggésben van, hiszen egy csecsemő kezdetben a kötődés által kéri a szülő segítségét a kellemetlen érzetek megszüntetésére, és vele szeretné megosztani a kellemeseket. Később az önállósodás iránti vágyának kielégítése is beleillik a kellemességek halmazába, ahogy ennek akadályozása a kellemetlenségek közé.

Itt valójában érzelmekről beszélünk, amelyeket a gyerekeknek idővel meg kell tanulniuk a helyzetnek megfelelően kezelni. Ez azonban csakis úgy érhető el, ha megelőzi azok megismerése és elfogadása, ami a gondozók nyitottságával, elfogadásával és megfelelő példamutatásával valósítható meg. Akinek ez a szükséglete gyermekkorban nem volt megfelelően kielégítve, előfordulhat, hogy felnőttkorában hajlamos lesz megvonni magától az örömöket, vagy éppen fegyelmezetlenné válik és habzsolni kezdi az élményeket egyfajta túlkompenzálásként.

4. Önértékelés erősítése, illetve az elismerés iránti szükséglet

Szintén egy szükséglet, ami közvetlenül kapcsolódik a kötődés iránti vágyhoz. Mielőtt kialakulna a saját önbecsülésünk, az elsődleges gondozónk visszajelzéseiből tájékozódunk e téren. Szüleink érzelmi odafordulása, mosolya, érintése mind elismerés a számunkra, hiszen megkaptuk azt a figyelmet, amelyre szükségünk volt. Az elismerés iránti vágyunk szintén egész életünkben elkísér minket, azonban hogy milyen mértékben várjuk másoktól vagy tudjuk megadni saját magunknak, az attól is függ, hogy gyerekként milyen sikereink voltak benne. Sok kudarc mellett előfordulhat, hogy felnőttkorunkra kimerítő tökéletességre való törekvés lesz rajtunk úrrá, s még ha mások el is ismernek minket, magunknak sosem leszünk elég jók.

A 4 pszichológiai alapszükséglet gyerekkori vizsgálatának célja elsősorban nem a szüleink minősítése (senki sem tökéletes), hanem a saját viselkedésünk megértése. Mindez önismerettel szolgál, ami segít abban, hogy zsigeri reakciók helyett képesek legyünk tudatosabban megválogatni, mire hogyan reagálunk, s hogy tudunk változni ott, ahol szükségesnek érezzük. A gyereknevelés sokszor hoz fel olyan nehézségeket, amik még megoldatlan, önismeretet érintő kérdések elé állít minket. Azt tehetjük értük, hogy példát mutatunk az önreflexióra, az életre szóló tanulásra, és minden ezzel járó, olykor nehéz feladattal való megküzdésre.