hajevés veszélyes rapunzel szindróma

A hírek szerint egy 16 éves lány Angliában meghalt egy rendkívül ritka, Rapunzel-szindrómának nevezett betegségben. A Live Science a hír hallatán azt vizsgálta, hogyan alakul ki a hajevés betegsége, betegség-e egyáltalán, és arra is megpróbáltak választ találni, hogyan javíthatnak a szakemberek az érintettek helyzetén. 

A tinédzser egyszer csak eszméletét vesztette, kórházba szállították, és nem sokkal ezután meghalt. Bár a nevet a mesebeli, hihetetlenül hosszú hajú hercegnő ihlette, a Rapunzel-szindrómának a legtöbbször nincs boldog vége. Az állapot akkor fordul elő, ha egy személy gyomrában szőrgombóc alakul ki, és ennek a hajgolyónak van egy része, amely a belekbe nyúlik. A nagy tömegű szőrzet végül emésztési problémákat, például hányingert és hányást okozhat. Jobb esetben.

Az elhunyt tinédzser esetében a hajgolyó végül hashártyagyulladást okozott. Ez az állapot az egész testet érintő gyulladáshoz vezethet, amely végül a szervek leállását okozza.

„Lehetséges, hogy trichobezoar fekélyt vagy nyílt sebet okozhat a gyomor nyálkahártyájában”

– mondta az eset kapcsán dr. Cathy Burnweit, a miami Nicklaus Children's Hospital gyermeksebészeti osztályának vezetője. Ha a fekély átlyukasztotta a gyomrot, a szőrgombócból származó baktériumok a hasüregbe kerülhettek, fertőzést és gyulladást okozva – fűzte hozzá a doktor.

„A nagyobb szőrcsomók akkor keletkeznek, amikor az ember több éven keresztül eszi a haját, és ez a haj kemény masszává gyúródik. Az ember azt hiszi, hogy a szőrgombóc szivacsos, de ezek valójában kőkeményekké válnak a gyomorban” – emelte ki a szakember.

Burnweit szerint a nagy trichobezoarok elzárhatják az ember gyomor-bél rendszerét, megnehezítve az étkezést, és alultápláltsághoz vezethetnek; ráadásul rossz leheletet is okoznak. Burnweit elárulta: a szőrtömegeket sebészeti úton kell eltávolítani, és a műtét után a betegeknek általában pszichológiai kezelésre van szükségük, hogy utána lehessen járni annak, miért eszik meg a hajukat.

Pszichológiai háttere van

Azok az emberek, akik kényszeresen lenyelik saját hajukat, állítólag egy pszichiátriai rendellenességben szenvednek, amelyet trichophagiának neveznek. A rendellenesség egy valamivel gyakoribb rendellenességhez kapcsolódik, amelyben az emberek ellenállhatatlan késztetést éreznek a hajuk kihúzására, ezt hívják trichotillomániának.

Az állapot vélhetően valamilyen rögeszmés-kényszeres zavarral (OCD) áll összefüggésben – mondta Phillips a Live Science-nek. De míg az OCD-t ismétlődő és tolakodó gondolatok vagy rögeszmék, valamint ismétlődő, kényszeres viselkedés jellemzi, addig a hajrángatási rendellenesség „tisztán viselkedési eredetű” – mondta Phillips. Más szóval, a betegségben szenvedőknek nem jut eszébe hajat húzni; egyszerűen megcsinálják.

„A hajhúzási rendellenességben szenvedők nem tudják abbahagyni a hajhúzást, annak ellenére, hogy megpróbálják ezt megtenni”

– mondta Phillips. A trichotillomania hatással lehet a mindennapi életre. Az ezzel a betegséggel küzdő emberek olykor szégyellhetik magukat, amiért nem tudják abbahagyni a hajuk húzását, vagy úgy érzik, hogy el kell takarniuk a betegségből eredő kopasz foltokat – mondta Phillips.

Becslések szerint az Egyesült Államokban élők 1-2 százaléka szenved ebben a betegségben, és ezen a csoporton belül 5-20 százalékuk eszi is meg a hajszálakat. A hajhúzási rendellenesség általában 10 és 13 év közötti gyermekeknél kezdődik. Ez jelentheti a szőrzet kihúzását a test bármely részéről, nem csak a fejbőrről. A legtöbb esetben az emberek egynél több területről húzzák ki a hajat. A rendellenességgel küzdő felnőttek körülbelül 90 százaléka nő.

Phillips megjegyezte, hogy a szokásvisszaváltó tréningnek nevezett terápia „elég hatékony” lehet a hasonló rendellenességek kezelésében. A terápia abból áll, hogy az emberek először felismerik és tudatosítják a pillanatot, amikor épp a hajukat húzzák, majd megkísérlik azonosítani a viselkedés konkrét kiváltó okait. Ezután a betegek megpróbálják elkerülni ezeket a kiváltó tényezőket. A „kezelés szíve” magában foglalja azt a részt is, hogy stratégiát készítsenek arra az esetre, amikor a kényszer újra előjönne.

A betegségben szenvedők végül megtanulnak fizikailag összeférhetetlen cselekvést végezni, amikor késztetést kapnak arra, hogy húzzák a hajukat. Például ökölbe szorítják a kezüket, vagy akár rá is ülnek, de végezhetnek valamilyen tevékenységet, például köthetnek – bármit, ami fizikailag nem teszi lehetővé számukra a hajtépést.

„Bizonyos gyógyszerek szintén hasznosak lehetnek az érintettek számára” – tette hozzá Phillips.