Pálinkával és három napig tartó némasággal védekeztek régen a gyermekágyi láz ellen

A régi magyar társadalomban a gyermekágyas időszak a szülés befejeztével kezdődött, és az avatással végződött. Időtartama, csakúgy, mint napjainkban, hat hét volt. Meghatározott rend, hiedelmek és szokások felügyelete alatt állt, és rituális formában zárták le.

Szülés után a nő tisztátalannak számított, ezért ha volt rá lehetőség, elkülönített szobában töltötte el a szülést követő hat hetet. Látogatóit illendő módon kellett fogadnia, ágyát sokszor elfüggönyözték, a látogatóknak pedig egy széket készítettek be, hogy arra üljenek. A szoptatós nő ágyára ugyanis senki nem ülhetett, mert azt tartották, hogy „ráragad a tej”.

Miért zörög az üres hordó?

szülés után a bába még 5-10 napig látogatta az újdonsült anyát, tanácsokat adott és lekötötte egy törülközővel a hasát. Ha valamilyen komplikáció lépett fel, sokszor a bábát hibáztatták, azzal vádolva, hogy megrontotta a gyermekágyas nőt. A boszorkányperek tanúsága szerint a bábák változatos módszerekkel álltak bosszút, ha kevesellték a szülés során nyújtott segítségért kapott pénzt. Úgy tartották, a bábák képesek arra, hogy mellgyulladást idézzenek elő, elapasszák az anya tejét, mérges füvekkel megrontsák, sőt, macska képében éjjel megjelenve, egy üres hordót zörgessenek a fiatal anya ágyánál. Hogy a rontás ellen védekezzenek, különböző praktikákat vetettek be: fokhagymát, sót, szenet, kést vagy éppen keresztet, szenteltvizet vagy imakönyvet tettek az ágy mellé.

Háromnapos némaság

Mivel a gyermekágyas időszak nagyon veszélyes volt mind az anya, mind a gyermek számára, ha észrevették, hogy az anya belázasodott, igyekeztek a lázat minél hamarabb csillapítani. A 18–19. században nem volt mindenhol orvos, így leginkább pálinkával vagy borból készült főzetekkel igyekeztek levinni a testhőmérsékletet. Hogy elkerüljék a bajt, ajánlották még, hogy az anya három napig ne beszéljen, és ne nézzen rá egy férfira sem. Ha a szülés után nagyon elgyengült volna a nő, sáfrányos borlevest főztek neki, a hasára pedig libazsírral összekevert tehéntrágyát kentek. Mellgyulladásra a legkülönbözőbb praktikákat vetették be: piócákat, meleg tehéntrágyát, fecskefészket, kátrányt. Ezenkívül az ima vagy ráolvasás sem maradhatott el.

Rituális tisztátalanság

A frissen szült anyák, ha tehették, csak a könnyebb munkákat végezték el az első néhány hétben. A házat nem hagyták el. Ha az anyós a közelben lakott, a ház körüli munkákat ő végezte el, ha nem, az anya saját családjának nőrokonaira, esetleg a szomszédasszonyra támaszkodott. Mivel a gyermekágyas asszony vérzett, rituálisan tisztátalannak számított, így nem főzhetett és nem süthetett. A gyermekágyas időszak alatt rokon nők látták el élelemmel, úgynevezett komatálat vittek, amelyben tyúk- vagy galamblevest, sült húst és édes tésztát tálaltak. A hathetes időszak lejártával az anya első útja a templomba vezetett, ahol az avatás során megszűnt a tisztátalanság, és ha már ott voltak, egyúttal a csecsemőt is megkeresztelték. Aki házasságon kívül esett teherbe, nem részesülhetett az avatásból, helyette háromszor megkerülte a templomot vagy a falu határában lévő keresztet. Az avatás után szűk körben megünnepelték az eseményt. Valószínűleg a régebbi időkben nem volt visszafogott az ünneplés, egy 1629-ből származó rendelet ugyanis kimondta:

„Az asszonyi állatok az éczakai lakozástul, részegeskedéstül és az egyházkelői lakodalomban való csintalanságoktul megtiltassanak.”

Nem dobunk ki semmit

Az anyatejnek csaknem minden kultúrában mágikus erőt tulajdonítottak. Az anyatejjel sütött pogácsa a kiszemelt férfi meghódításának a népmesékben is megjelenő praktikája. Az anyatejről azt tartották, megvéd a rontástól – szemben az előtejjel, amit valamiért ősidők óta ártalmasnak véltek: mérgesnek, rossztejnek vagy boszorkánytejnek nevezték, és a csecsemőt sem táplálták vele. (Természetesen ma már tudjuk, hogy az előtejben rengeteg, a babák számára hasznos tápanyag van.) A népi hagyományban azonban inkább megkértek valakit, egy nagyobb gyereket, egy öregasszonyt (!) vagy a férjet, hogy szopja ki az előtejet. Ezt sem lehetett azonban akárhova tenni, vagy az ágy alá került, vagy az első fürdővízbe. Amíg meg nem indult az anya teje, a hiedelem szerint semmit nem lehetett kiadni a házból, különösen nem lábast vagy fazekat.

Anya gyermekével, 1900 körül
Anya gyermekével, 1900 körülFortepan / Barna Imre

Hagyma, moha, szenteltvíz

A tej megindítására különböző fűszereket és növényeket ajánlottak, például a köményt vagy a petrezselymet. Mai szemmel egészen elképesztő (és elborzasztó) az az egész Kárpát-medencében elterjedt gyakorlat, miszerint a tejtermelés beindítását egy külön ezzel foglalkozó fogatlan öregasszonnyal oldották meg. Szóba jöhetett még a bába, egy nagyobb gyerek és a férj is. Használtak különféle borogatásokat, meleg ecetes ruhát, zsírban párolt hagymát vagy mohát is a tej beindítására. Nem maradhatott el az imádkozás és a szenteltvíz használata sem. A szoptatásnak nem volt szabott rendje: amikor sírt a kicsi, megetették. Ha a gyerek sírt, és az anya valamiért nem tudta megszoptatni, a cumi ősét, egy pépes ételt tartalmazó rongydarabot adtak a szájába, amelyet tejbe, mézbe vagy pálinkába mártottak. Szoptatáskor a nők igyekeztek félrehúzódni, elsősorban a szemmel veréstől való félelem miatt. Tejszaporítónak használták a kapormagot, a kecskerágót és a mályvarózsát, de állati eredetű dolgokat is ettek a tejmennyiség fokozása érdekében: 

földigilisztát, tehén tőgyét, hangyabolyból felszedett hangyákat kenyérre kenve, vagy denevér hamuját borba keverve.

Általában addig szoptattak, amíg el nem apadt a tej, vagy ismét teherbe nem esett a nő. Az elválasztás többnyire hirtelen történt: az anya két-három napra elment otthonról, majd hazatértekor, ha a gyermek még mindig szopni szeretett volna, bekente a mellét paprikával, borssal, sóval vagy éppen trágyával; esetleg szúrós tárgyakat (kefét, fésűt) kötött rá. Ennél jóval humánusabb volt a magasabb társadalmi osztályokban elterjedt fokozatos elválasztás. A tej apasztására a mell lekötését ajánlották, vagy különféle főzetekkel vagy borogatásokkal kísérleteztek. 4-6 hónapos korban kezdték a hozzátáplálást, kásákkal, pépekkel vagy az anya által előrágott falatokkal.

Az idézet és a cikk forrása: Deáky Zita–Krász Lilla: Minden dolgok kezdete. A születés kultúrtörténete Magyarországon (XVI–XX. század). Századvég Kiadó, Budapest, 2005.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek