Miért olyan szófogadatlan, miért válik alkalmi süketté, és miért vág akkora hisztériákat apróságok miatt, ami felnőtt fejjel egyszerűen érthetetlen?
Szülőként ezek a kérdések rendszerint megfordulnak az ember fejében, hiszen a kisgyermekkor magával hozza a dacosságot, a hisztikorszakot és még számos más olyan nehezen kezelhető viselkedést, ami minket saját szerepünkben bizony elbizonytalanít. Az említett korosztályi sajátosságok időszerűen jelennek meg, és fontos szerepük van a gyerek egészséges fejlődésében, megfelelő kezelésük azonban sok esetben bizonyul nehéz feladatnak a szülők számára.
Szerzőnkről
Tarkovács Cecilia szülő-gyerek coach, a kisgyermekkori fejlődés és nevelés elkötelezett szakértője. Több mint ötéves kisgyermeknevelői (bölcsődei) tapasztalata terelte a szülők célzottabb támogatásának irányába, majd saját praxisának megalapítására.
Szülőnek lenni állandó változást jelent, amivel nem mindig könnyű egyedül megbirkózni. Szülő-gyerek coachként célja támaszt nyújtani mindazoknak, akiknek küzdelmük, nehézségük vagy csak kérdésük adódik a gyereknevelés és a családi hétköznapok kérdéskörében.
Ennek egyik oka, hogy nem vagyunk kellően tisztában azzal, hogy mire kell majd számítanunk a személyiség kibontakozásának folyamatában, a másik pedig, hogy nincsen kellő eszközünk és magabiztosságunk azok helyes kezelésére. Szeretnénk, ha a gyerekünk együttműködő lenne, ha nem mindig rosszalkodással hívná fel magára a figyelmet, és ha esetleg a testvérével is kevésbé lenne kegyetlen, ez azonban sokszor nagyobb kihívást jelent a vártnál.
A gyerekek a figyelmünkre, az elfogadásunkra és nem utolsósorban a partnerségünkre vágynak. Ennek kimutatásában pedig rendkívül jó segítséget tud nyújtani a kapcsolódó nevelés által gyakran emlegetett ún. gyerekidő. Az a közös játékidő, ahol a gyerek feladata az irányítás, a miénk pedig a figyelem. Ez a kis csavar is elég ahhoz, hogy a kettőnk kapcsolata elmélyüljön, a gyerek belső feszültségei pedig közben maguktól feloldódjanak.
A kiszolgáltatottság feszültséget kelt. Még a gyerekben is.
Felnőttként gyakran nem értjük a gyerekeink kirohanásait, pedig ha egy kicsit beleképzeljük magunkat a helyzetükbe (mert velük ellentétben mi már képesek vagyunk erre), rögtön láthatjuk, hogy nincsenek könnyű helyzetben. Ki vannak szolgáltatva a felnőttek mindenkori akaratának, az ő döntéseiknek, időbeosztásuknak és irányításuknak. Maguktól még nem értik a környezetük mindenkori működését, ezért a váratlan történések is gyakorta átszövik a mindennapjaikat, amelyek feldolgozása nem feltétlenül egyszerű. A kiszolgáltatottság érzését az ember nem szereti. Bizonytalannak, tehetetlennek és frusztráltnak érzi magát ebben az állapotban. Egy felnőtt, aki a munkahelyén mérhetetlenül ki van szolgáltatva a főnöke (észszerűtlen és kizsigerelő) akaratának, általában otthon engedi ki az ebből fakadó, napközben felgyülemlett és visszafojtott feszültségeit. Otthon elfogadásra és elismerésre vágyik, s arra, hogy amit a főnökével szemben nem tudott megtenni, azt itthon valamiképp kiereszthesse.
A gyerekek hasonlóképpen működnek, azzal a nehezítéssel, hogy számukra a saját érzésük és viselkedésük is lehet ismeretlen, olykor váratlan. Nekik két opciójuk van az erős érzések felszabadítására: a dühöngés és a játék (esetleg a mese). Utóbbi ad lehetőséget a számukra, hogy az őket ért eseményeket olyan formába öntve játszhassák újra, ahogy már képesek azt elfogadni, irányítani, s ezáltal feldolgozni. A dühöngés akkor jön, amikor erre nem találnak módot, amikor kiszolgáltatottak maradnak, és tehetetlenek. Tűrnek, mígnem végül robbannak.
10 perc gyerekidő
A gyerekidő egy egyszerű és rendkívül hatékony eszköz arra, hogy viszonylag gyorsan fel tudjuk tölteni a gyerekeink érzelmi tankját, s így a szükséges lelki egyensúlyt visszaállítva esélyt adjunk a kettőnk közötti együttműködés kölcsönösségének. Minden gyereknek szüksége van a szülő (legalább időnkénti) kizárólagos figyelmére. Amikor nem nézi a telefonját, nem gondolkodik azon, hogy mit kell majd vásárolnia, és nem enged annak a késztetésnek, hogy valamiként korrigálja a gyereket. Helyette engedi, hogy a közös játék irányításáért ebben az időintervallumban a gyerek feleljen.
Tegyük lehetővé, hogy napi szinten legalább 10 perc erejéig (de minél hosszabb, annál jobb) mi legyünk a gyerekünk beosztottja. Hagyjuk, hogy ő válassza ki, mivel szeretne játszani, miként, és milyen részvételt vár el tőlünk (a veszélyhelyzeteket elkerülve persze). Ezek a közösen eltöltött idők teszik lehetővé, hogy a gyerek a szülei által nyújtott biztonságban tudja újraélni mindazt, ami még feldolgozatlan a számára. Ilyen negatív inger lehet a testvérféltékenység, egy váratlan esemény, egy felnőtt általi büntetés, vagy hisztiroham, de ugyanígy megjelenhetnek pozitív tapasztalatok is, mint egy újonnan tanult tevékenység, szófordulat, vagy egy először látott és megszeretett személy.
A gyerek játékának önálló irányítása (s így a felnőtt irányítása is) teszi lehetővé, hogy a valóság kiszámíthatatlanságát és a benne megélt kiszolgáltatottság érzését kompenzálni tudja. A lelki egyensúlya így rendeződhet egy időre, ami lehetővé teszi, hogy újra meghalljon majd minket, és lehetőség szerint együtt is működjön velünk. De ehhez először az kell, hogy ő is meghallgatásra találjon, és biztonságos támogatásra önmaga megértésében. Ebben pedig már a napi 10 perc gyerekidő is segíthet!
