Dunát rekeszthetünk azokból a horrortörténetekből, amikor egy gyermek első egyedül megtett útja komoly gonddal végződik. Nem kell rögtön emberkereskedelemre gondolni, elég, ha eszünkbe jut, hogy eltéved a gyerekünk, és órákon át bolyong egyedül egy városban.
Minél nagyobb a város, annál nagyobb a kockázat
A vidéki tömegközlekedés mindig megbízhatóbb a gyerekek szempontjából, hiszen a falvakban a buszsofőr tudja, hogy kinek a gyerekéről van szó, esetleg személyesen is ismeri a szülőket. A kisebb városokban sem igazán kell aggódni a rémisztő történetektől, mivel a gyerek könnyebben kiigazodik a helységben, elvégre nincsen olyan sok utca és tér, mint egy nagyvárosban. Míg a fővárosban komoly dilemmát okoz, ha egy fiatalt egyedül kell útra bocsátani – különösen az első időszakban. De településtől függetlenül mindig fennáll annak a veszélye, hogy baj történik, ha a kicsi még nem elég önálló. Mit tehetünk, hogy nagyobb biztonsággal engedjük egyedül buszra vagy vonatra?

A szülő felelőssége
A jogszabály szerint 14 éves kor alatt minden esetben a gondviselő felel a gyerek cselekedeteiért. A szülő vagy a gyám felelőssége, hogy megítélje, mikortól képes önálló közlekedésre a fiatal. Ezt a szabályt pontosítja a KRESZ, mely szerint egy ember 6 éves kortól közlekedhet gyalogosan egyedül, és 12 éves korától kerékpárral. A tömegközlekedési eszközökre azonban sajátos törvény vonatkozik. A MÁV a 6 éven aluli gyermek vonatútját csak szülői felügyelettel engedi, és a busztársaságok is saját üzletszabályzatukban már 6 éves kortól lehetővé teszik az önálló utazást. Viszont nem lehet ilyen pontosan korhoz kötni, hogy melyik kisfiú vagy kislány áll készen az egyéni közlekedésre. Ezek a határvonalak leginkább támpontok, amelyek egy alsó vonalat húznak a témában. Elsősorban a szülőnek kell tisztán látni, hogy mikortól engedi útjára egyedül a gyereket.
Ne bízzunk vakon másokban
Gyakori, hogy ahol van idősebb testvér, ott már egész fiatalon önállósodhat a kisebb gyerek, hiszen a szülők biztonságosabban engedik el egy nővérrel vagy báttyal. Csakhogy nem mindenki ilyen szerencsés. Ezért sok szülő dönt úgy, hogy egy másik felnőttre bízza gyerekét, például a szomszédra, mondván: egy irányba mennek. De egy felügyelő személy sosem fog olyan felelősséggel gondolni a gyerekre, mint a szülő. Ismert olyan eset, amikor egy idős szomszédot kért arra az anyuka, hogy vigyázzon a gyerekre, ameddig tömegközlekedéssel eljut egy helyre, viszont a néni az utazás alatt belefeledkezett a mondandójába, és a gyerek több megálló után egy idegen helyen szállt le. A megoldást nem várhatjuk egy ismerőstől. Helyette magunk győződjünk meg arról, hogy a gyerek valóban készen áll az önálló utazásra.
Mit tehetünk?
A közlekedési társaságok arra figyelmeztetnek, hogy mielőtt egyedül útjára engedjük a gyerekeket, több alkalommal is tegyük meg velük az utat. Vagyis gyakoroljuk el, miként jut el busszal az iskolába, hogy figyeljen a leszállásra, mit tegyen, ha nem működik a hangosbemondó vagy az elektronikus állomáskijelző, vagy mi a teendő egy zsúfolt megállóban. Ezenkívül az osztálykirándulások alkalmával egyeztessünk a pedagógussal arról is, hogy boldogult a tömegközlekedéssel a gyerek. Ami ennél is fontosabb, hogy ne a saját szükségleteink diktálják az önálló közlekedést, hanem a gyerek fejlődése. Különben ez a helyzet szorongást okoz a kicsinek, ami további problémákat szül.

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!
Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.
MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!
Tekintsd meg ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés