Biológus jött rá, mitől fog aludni még a sírós csecsemő is

GettyImages-486641433

Kialvatlanság, ingerlékenység, tanácstalanság – ezek a legjellemzőbb tulajdonságai annak az édesanyának, aki hónapokon vagy akár éveken át azzal küzd, hogy gyermeke végre átaludja az éjszakát. Sokszor az interneten olvasott vagy az egymásnak adott jótanácsok sem segítenek. Nem véletlenül, hiszen minden gyermek más és más. Erre hívja fel a figyelmet Fedor Anna: Mint a bunda című könyvében – a gyerekek éjszakai alvásával kapcsolatos nagy kérdésekre is választ lelhetünk a kötetben.

Evett, ivott, a pelenka is tiszta, a szobahőmérséklet is ideális, a baba mégsem alszik, vagy legalábbis nem úgy, ahogyan azt a szülők szeretnék. Vajon mit lehetne még tenni annak érdekében, hogy egy kisgyermek nyugodtan tudjon aludni, esetleg átaludja az egész éjszakát? Ugyanis a pihentető alvás hiánya nemcsak őt viseli meg, hanem az egész család életminőségét befolyásolja.

Saját módszert dolgozott ki 

Fedor Anna elméleti biológusból vált a babák altatásának szakértőjévé. Tapasztalatát és tanácsait pedig papírra vetette, hogy minél több édesanyának segíthessen.Mint a bunda című könyvében a szerző arról ír, mit csinált ő akkor, amikor elsőszülöttje órákon át ébren volt éjszakánként, és semmivel sem tudta megnyugtatni. 

Vajon mit tehetnek a szülők akkor, amikor a gyerek alvás helyett végigsírja az éjszakát?
Vajon mit tehetnek a szülők akkor, amikor a gyerek alvás helyett végigsírja az éjszakát?Roc Canals / Getty Images Hungary

Miután a témával általánosságban foglalkozó szakirodalom nem nyújtott hatékony megoldást, Fedor Anna gyakorló kutatóként jobban beleásta magát az alvásszakértők könyveibe, és így megismerte azokat a tényezőket, amelyek nemcsak egy felnőtt ember, hanem egy kisbaba alvásminőségét is befolyásolják.

A felismerés és az azt követő változás, miután a szerző kislánya egyéves korától átaludta az éjszakákat, minőségi változást hozott a család életébe. Nem is volt kérdés, hogy az újabb gyermek megszületése után milyen elvek mentén alakítják ki a baba alvási rutinját.

A PEACE módszer az egyéni igényekre figyel

A Fedor Anna által kidolgozott és a könyvében bemutatott PEACE alváscoachingmódszer egészen új oldalról közelíti meg a kisbabák altatását. A szerző saját gyermeke alvásnaplóján keresztül vezeti végig az olvasót azon az úton, melyen eljutottak oda, hogy a nyugtalanul alvó, éjszaka sokat ébredő gyermeke végül már végigaludta az éjszakákat.

A PEACE a legújabb tudományos eredményekre és az alvásszakértők tapasztalataira épül. A módszer annak az öt lépésének a kezdőbetűjéből alkotott mozaikszó, amelyek befolyásolják, hogy egy gyerek jól fog-e aludni, vagy sem.

Problémák és célok – Ez az alváscoaching előkészítése, amikor a szülő felméri a problémákat, és kitűzi a gyerek életkorának, valamint a szülői hozzáállásnak megfelelő célokat tűz ki. Javasolt figyelembe venni egyebek között a gyermek egyéni sajátosságait, egészségügyi állapotot, a család erőforrásait. Az irreális elvárások blokkolhatják az alvást.

Elég jó napirend – A kiszámítható napirend kulcsszerepet játszik akkor, amikor egy szülő a gyermeke alvásán szeretne javítani. Figyelembe kell venni az életkornak megfelelő alvásmennyiséget, az ébrenléti időt, a nappali és az éjszakai etetések számát, valamint a gyerek temperamentumát, mert ez min-mind befolyásolja a napirendet. Ennek hiánya vagy rossz megtervezése akadályozza a nyugodt alvást.

Alvásra hangoló esti rutin – A minden este ugyanúgy lezajló esti rutin erősen befolyásolja, hogy a gyerekek alvásra készek legyenek addigra, mire lekapcsolódik a villany. A lefekvés előtti időszak jelentősen meghatározhatja, hogy a baba milyen hangulatban bújik ágyba, milyen könnyen alszik el, sőt azt is, hogy milyen lesz az alvás minősége. 

Csend és sötétség – A nem megfelelő alvókörnyezet nem támogatja a baba nyugodt alvását. Ellenben a tökéletes körülmények alvásra csábítják a gyermeket, segítik abban, hogy ha éjszaka felébred, akkor könnyen visszaaludjon, és reggel ne keljen fel túl korán.

Elfogadható alvási asszociációk – Az alvási asszociációnak nevezzük mindazt a körülményt, amit az alvással kötünk össze. Ezek közül a leggyakoribb a szülői jelenlét, a testi kontaktus, a simogatás, az etetés és a szoptatás, a cumizás, az ujjszopás vagy a háttérzaj. Ha ezek megváltoznak az éjszaka folyamán, akkor a baba nem alszik majd jól, és sírva ébredhet, hogy segítséget kérjen a szülőktől. Fontos, hogy csak olyan alvási asszociációkat biztosítsunk a gyerek számára, amelyekre egész éjjel számíthat, különben fel fog ébredni éjszaka.

Békés nevelés és családközpontúság

A könyv a békés nevelés alapelveit követi, melynek lényege, hogy magas, de az életkornak és az egyéni fejlettségi szintnek megfelelő elvárásokat támaszt a gyerek felé az alvással kapcsolatban is, ám mindehhez a szülők magas fokú érzelmi támogatást biztosítanak. 

A módszer sikerének másik kulcsa a családközpontú hozzáállás, melynek lényege, hogy a családtagok mindig azt mérlegelik, hogy mi a legjobb az egész családnak.

A könyvből megtanulhatják a szülők, hogy milyen módszereket érdemes alkalmazniuk annak érdekében, hogy egyéves korára éjszakára leválaszthassák a gyermeküket, aki ekkorra a PEACE-nek köszönhetően már átalussza majd az éjszakát.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra