Ez a két mentális betegség fenyegeti, ha nem figyelsz oda a gyerekedre

GettyImages-1133526032

Ha nem figyelnek eléggé a gyerekek érzelmeire, vagy egyenesen érvénytelenítik is a szülők az érzéseit, akkor akár személyiségzavar is kialakulhat bennük.

Mostanra már nem csak feltevés, illetve nem csak a szakemberek „titkos tudása”, hogy a gyermekkori élmények, a szülő-gyermek kapcsolatok mennyire erős hatással bírnak az ember életére. Nem lepődünk meg többé, ha valahol azt olvassuk, hogy a szülői minta a párkapcsolatainkba is beszivároghat, ha nem alakítunk ezen tudatosan. Talán még mindig inkább a fizikai bántalmazás az, amely ilyenkor először eszünkbe jut, hiszen ez a legegyértelműbben észrevehető rossz szülői viselkedésforma. Azonban hasonlóan súlyos hatása lehet az érzelmi érvénytelenítésnek, amelynek mentális zavart keltő hatása lehet a gyerekeknél.

A gyermekkori érzelmi érvénytelenítés és a személyiségzavarok

Minden gyermeknek szüksége van arra, hogy a szülei megértsék, és elismerjék a szükségleteit, érzelmeit, gondolatait és viselkedését, tehát hogy empatizáljanak vele. Ennek az ellenkezője, az érzelmi érvénytelenítés az, amikor valakivel azt hitetik el, hogy ezek mind semmit sem számítanak. Ha valakivel egész gyerekkorában ezt csinálják a szülei, az a bizonytalanság érzetét szülheti bennük, sőt, mély depresszióba eshetnek, bizalmatlanná válhatnak mások és maguk iránt, valamint az önazonosság-érzetük is gyengülhet. Súlyosabb esetekben akár olyan mentális betegségek kialakulásához is vezethet, mint a borderline személyiségzavar vagy a narcisztikus személyiségzavar.

Az érzelmi érvénytelenítés gyerekkorban komoly személyiségzavarok kialakulásához is vezethet
Az érzelmi érvénytelenítés gyerekkorban komoly személyiségzavarok kialakulásához is vezethetPrasit photo / Getty Images Hungary

Még ha nem is alakul ki az érzelmi érvénytelenítésben felcseperedett embernél személyiségzavar, a felnőtt kapcsolataira akkor is rányomhatja a bélyegét ez a fajta nem megfelelő szülői nevelés. Két lényeges területen jelenik meg a leginkább:

1. Érzelemszabályozási zavarok

Ha egy gyermeknek rendszeresen elutasították, lekicsinyelték vagy tagadták a valóságát, akkor felnőttként nehezen tudja azonosítani vagy kifejezni az érzelmeit. Érzelmileg elérhetetlenné válhat kapcsolataiban, akit inkább megijeszt az érzelmi közelség lehetősége, amely a patológiás narcizmusig terjedően lehet jellemző rá felnőttként.

Bár apróságnak tűnhet, komoly problémákhoz vezethet önmagában az is, ha valaki nem képes értelmezni és kifejezni az érzelmeit, ugyanis akár krónikus betegségek kialakulásához is vezethet például a feloldatlan és fel sem ismert szorongás. Az érzelmi elhanyagolás és a bántalmazás pedig az alexitímia, azaz az érzelmi vakság kialakulásának esélyét is megnöveli, amelynek köze lehet a szorongásos zavarokhoz, a depresszióhoz, az evészavarokhoz, a pszichoszomatikus kórképek kialakulásához vagy a PTSD-hez is.

A másik irányba is el tud billenni az érzelmi libikóka. Ugyanúgy válhat valaki a szélsőséges érzelmek, mint az érzelmi elszigetelődés rabjává, ha szülei annak idején érzelmileg invalidálták. Ha gyerekként csak akkor kapott (akár csak negatív) figyelmet a gondviselőitől, ha hatalmas érzelmeket mutatott kifelé, akkor az intenzív érzések kimutatása és a diszfunkcionális reakciók épülhetnek be a viselkedésének alapmintázatába, amelyeket a borderline személyiségzavarral is össze szoktak kötni.

2. Nincs meg az alapvető biztonságérzete

A kapcsolati megelégedettség alappillére, hogy valaki képes legyen biztonságban érezni magát a párkapcsolatában. Ha azonban valakit gyermekkorában rendszeresen érvénytelenítenek, akkor a biztonság, a kiszámíthatóság és a megbízhatóság érzetének hiányával nő fel. Ennek következtében kapcsolataiban könnyen elutasítva érezheti magát, és tehetetlenséget élhet meg. Tehát alapvető bizalmatlansággal viseltetik a külvilág és maga felé. Sajnos az ilyen emberek hajlamosak maguknak olyan párt találni, akik pont ezt a traumát erősítik meg bennük még jobban, így végül akár a párkapcsolatok gondolatától is teljesen elzárkózhatnak a végén.

Szerencsére a megfelelő terapeuta sok segítséget nyújthat a gyermekkori érzelmi érvénytelenítés feldolgozásában. Első lépésként már az is nagyszerű, ha valaki képes felismerni saját magán, hogy vele is ez történt, innentől kezdve pedig egy szakember vezetett segítségével érdemes megtenni a boldogabb felnőttkor felé vezető lépéseket.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra