Máig rejtély, hová tűnt az öt gyerek a házuk leégésekor

GettyImages-1313110373
Ványik Dóra

A tízgyermekes Sodder család egy tragikus éjszakán 5 gyermeket veszített el. Ám a mai napig nincs arra bizonyíték, hogy valóban a tűzben lelték halálukat. Az eset misztikus és hihetetlen, így nem csoda, hogy időről időre felkapja a sajtó. Hiszen ha valóban túlélték azt az estét, talán az öt gyerekből valaki ma már nagymama vagy nagypapa és lehet, fogalma sincs, hogy mi is történt vele valójában.

A korabeli újságokban öt sötét szempár néz farkasszemet az olvasóval, akiket a szüleik a haláluk napjáig kerestek, hiszen nem hitték el, hogy azon a karácsonyi éjszakán valóban meghaltak a tűzesetben. Létezik-e ennyi véletlen, vagy valóban valaki szándékosan gyújtotta fel a házat, hogy magával vigye az öt gyereket a vaksötét éjszakába?

Hátborzogató események sora

1945-ben az olasz származású Sodder család az egyesült államokbeli Fayetteville-ben a karácsonyra készült. A Mussolini-diktatúra elől menekülő családfő és szintén olasz származású felesége 10 gyermeket nevelt; a legidősebb 23 éves volt, a legkisebb pedig csupán kettő. A legnagyobb lány, Marion egy helyi áruházban dolgozott, és mivel húgainak aznap hozta haza a karácsonyi ajándékot, így a gyerekek megkérték a szülőket, hogy hadd maradjanak fent tovább játszani. Először a két idősebb fiútestvér és az apjuk indult aludni, majd az anya és a kis Sylvia is nyugovóra tért. Ám az asszony a lelkére kötötte a lányoknak, hogy csak addig játszhatnak, míg a két kisebbik fiútestvérük meg nem eteti a csirkéket.

Ezek után kezdődtek a hátborzongató események. Először éjjel 1 körül a telefon csengett, az édesanya felvette, de miután egy ismeretlen embert kerestek, és elmondta, hogy itt ilyen nem lakik, a hívó fél gúnyosan nevetni kezdett, majd megszakította a vonalat. Később észrevette, hogy a házban minden lámpa ég, a sötétítők nincsenek elhúzva és az ajtók is nyitva vannak. Miután elrendezett mindent, lefeküdt aludni, de kis idő múlva furcsa koppanásokat hallott a tetőről, mintha valami ráesett volna, majd legurult és a földre huppant. Majd csend lett, és az anya visszaaludt. 

A gyerekek és a fotó, amit az anya évekkel később kapott Fotó: Box of oddities podcast
A gyerekek és a fotó, amit az anya évekkel később kapott Fotó: Box of oddities podcast

Találtak csontokat, de nem az eltűnt gyerekekét 

Éjjel fél 2-kor már füstre és felcsapó lángokra ébredtek: a házuk lángokban állt. A szülők és a tíz gyerekből öt – egyikük a seregben szolgált – ki tudtak jutni, de a fiatalabbak, akik este nem tértek nyugovóra, soha többé nem kerültek elő. Már a mentés körül is sok volt a furcsaság: a szomszédjuktól nem tudtak telefonálni a mindössze 4 kilométerre lévő tűzoltóállomásra, mert elvágták a telefonkábelt, egy arra járó utazó pedig látta a tüzet, és egy közeli vendéglőből próbált segítséget hívni, de a központ nem volt kapcsolható. Az apa, George mezítláb kapaszkodott fel a ház falán, hogy kimentse az emeleten alvó gyerekeket, mert a létra, amit mindig a ház közelében tartottak, nem volt a helyén, a vödröket pedig szintén nem tudták oltásra használni, mert tele voltak jeges vízzel. Ezt azért nem értették, mert egyikük sem töltötte őket fel, éppen a hideg időre való tekintettel. A szülők és a négy gyerek, akik ki tudtak menekülni, végignézték, hogy az otthonuk a lángok martalékává válik. Utólag azonban senki nem tudta megmagyarázni, hogy lehet, hogy a kisebb gyerekek nem ébredtek fel a kiabálásra, és nem kértek segítséget az ablakon át. 

A hivatalos magyarázat szerint a tűz a gyerekek minden földi maradványát megsemmisítette, ám az anya ebbe nem nyugodott bele, hiszen a romok között még könyveket is megtaláltak épen, így kizártnak tartotta, hogy az öt gyerek egyikének sem találták meg a csontvázát. Néhány évvel később aztán egy patológusprofesszor közreműködésével újra feltúrták a területet, és csigolyacsontokat találtak. A vizsgálat alapján egy 17–23 év körüli embertől származhattak, ám a legidősebb eltűnt gyerek is csak 14 éves volt. 

Ismeretlen férfi kopogott be

A nyomozás során a szülők jó néhány furcsaságra visszaemlékeztek a tüzet megelőző hetekből. Például egy biztosítási ügynök rémisztő jóslatára. A férfi – miután összeszólalkozott Sodderral, mert az nem beszélt túl szépen Mussoliniről – azt mondta, hogy ezekért a szavakért a házuk fel fog gyulladni, és a gyerekei mind odavesznek. Néhány nappal korábban pedig egy idegen férfi kopogtatott be munkáért hozzájuk, majd a beszélgetés közepén felpattant és körbejárta a telket. Közölte, hogy a villanykapcsolók nem jó minőségűek, és könnyen tüzet okozhatnak. Ezt azért is furcsállta a családfő, mert a villanyhálózatot éppen korábban korszerűsítették. De arról is beszámoltak az idősebb testvérek, hogy észrevették, hogy egy sötét autóból rendszeresen figyelték a hazafelé igyekvő testvéreiket a korábbi hetekben.

A hátborzongató eseményeknek azonban ezzel nem lett vége. Többen jelentkeztek, hogy a tűz éjszakáján látták a gyerekeket egy kocsiban, sőt, egy pincérnő megesküdött rá, hogy másnap reggel egy parkolóban ő vitt reggelit az öt Sodder testvérnek. Többször kaptak üzenteket, leveleket, egy alkalommal például – évekkel később – egy 30 körüli férfi fotóját, aki kísértetiesen hasonlított az egyik eltűnt gyerekre. Az anya, Jennie arról számolt be, hogy minden alkalommal a borítékot láthatóan már kinyitották, majd újra lezárták. A szülők soha nem adták fel a keresést, ám 1969-ben George, majd húsz évvel később Jennie is elhunyt. A legkisebb testvér, Sylvia 2013-ban adott interjút, amelyben elmondta; apjuk a haláláig állította, hogy a gyerekei nem vesztek oda azon az éjszakán. Azt gyanította, hogy amikor az anyjuk először lement a földszintre a telefont felvenni, és nyitva találta az ajtókat, már nem voltak a házban. De hogy mi történt velük azután, már talán soha nem tudjuk meg. 

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!


Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.

MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!

Tekintsd meg ajánlatunkat,  kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra