Ez a gyerekbaleset vált gyakoribbá a lezárások miatt: műtét is lehet a vége, ha nem veszed észre

Érintett szülők, gyerekorvosok és játékgyártók figyelmeztetnek együttesen a gombelemek veszélyeire: az apró energiaforrásokat nagyon könnyű szinte észrevétlenül eltüntetni. Évente több ezer gyereket látnak el, mert elemet nyelt, pedig a balesetek nagy része megelőzhető lenne.

Ugyanolyan napnak tűnt, mint a többi: az indianai Ta’Sha Garrett otthon volt egyéves fiával, Mahziere-vel. Együtt mentek el a testvéréért az iskolába, de a fiúcska nem mutatta a szokásos öröm jeleit. Nem játszott, nevetett és evett úgy, ahogy az egyévesek szoktak. Aznap letargikus és lassú volt, hazafelé pedig elaludt a kocsiban. Éjszaka anyja arra riadt, hogy a gyerek nyöszörög és buborékok jönnek ki a száján. Azonnal a kórházba sietett vele, ahol a röntgenfelvételen tisztán látszott a gombelem, amit Mahziere suttyomban lenyelt. Műtétre volt szükség ahhoz, hogy eltávolítsák.

A kisfiú másfél hetet töltött kórházban, aztán gyógyultan hazaengedték. Az eset azonban rávilágít arra, milyen könnyen baj lehet az apró elemeket tartalmazó gyerekjátékokból. Elég egy pillanatra nem odafigyelni – és melyik szülő tartaná állandóan a szemét a gyerekén? A 11 hónapos Sofia-Grace apja, Calham Hill sem egy gondatlan szülő. Mégsem vette észre, hogy a kislány megevett egy gombelemet. Csak az tűnt fel neki, hogy a korábban jól evő gyerek éhségsztrájkba kezdett. Semmiféle szilárd ételt nem fogadott el, és többszöri orvosi vizsgálat során sem derült ki, miért. Mire kiderült, hogy elem okozza a bajt, az már négy hónapja volt a nyelőcsövében. Hill magát hibáztatta, de végül rádöbbent, hogy ezzel nem jut előbbre: azzal már inkább, ha az összes olyan játékot, amiből könnyen kiszedhető az elem, száműzi a lakásból.

Akárhonnan kiszedheti és lenyelheti az elemet – ne hagyjuk
Akárhonnan kiszedheti és lenyelheti az elemet – ne hagyjukVenerala / Getty Images Hungary

Emily Samuel, a Safe Kids Worldwide nonprofit gyermekbiztonsági szervezet programigazgatója szerint évente több mint 6300 gyereket látnak el sürgősséggel amiatt, mert elemet nyeltek. Az eset tehát gyakoribb, mint gondolnánk – és veszélyesebb is. Az arizonai Phoenixben élő Emmett Rauch például egyévesen nyelt le egy gombelemet, ami olyan súlyos károkat okozott, hogy négy év alatt hatvanöt műtétet végeztek rajta, hogy végre rendesen lélegezni és beszélni tudjon. Ez persze a létező legrosszabb forgatókönyv. A National Capital Poison Center szerint azonban az elem már két óra alatt is képes komoly sérüléseket okozni a nyelőcsőben, a légutakban, a gyomorban, és legrosszabb esetben akár halálhoz is vezethet. Amióta a családok a járvány miatt sokkal több időt töltenek otthon a négy fal között, megszaporodott az elemekkel kapcsolatos balesetek száma. Épp emiatt a Duracell elemek gyártója összefogott az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémiával (AAP), és kiadtak egy listát arról, hogy mire kéne figyelnünk szülőként. 

Nem csak a játékok veszélyesek

Minden olyan eszköz, amiből csavarozás nélkül ki lehet szedni az elemet, potenciális veszélyforrás. Távirányítók. Kulcstartók. Hőmérők. Számológépek. Fogkefék. Hallókészülékek. Biztonságosnak kikiáltott, csupán fényt adó gyertyák. Egyes elemeket a gyártók szándékosan keserű bevonattal látnak el, hogy elvegyék a gyerekek kedvét a kísérletezéstől, de teljes védelmet ez sem jelent. Akkor tudhatjuk csak biztonságban a kicsiket, ha az elemek lecsavarozható vagy gyerekzáras tartóban vannak. De még ezeket se cseréljük akkor, ha a gyerek is ott van, és nagyon vigyázzunk a használt elemek összegyűjtésekor, kidobásakor. Apropó, szemét: a használt gombelemeket a nagyobb áruházakban, hulladékgyűjtő udvarokban elhelyezett gyűjtőládákba tegyük, hogy ne szennyezzék a talajt vagy épp a talajvizet.

Mégis mi történik, ha a gyerek lenyeli az elemet?

Első körben az apró tárgy félrenyelést, fulladást, köhögést okozhat – ez legalább figyelemkeltő jel. Lenyelés, orrba vagy fülbe történő tuszkolás esetén azonban az abban található folyadék elkezd szivárogni és marni, égetni a szöveteket. Ha ezt nehezen tudjuk elképzelni, akkor – szigorúan a gyerektől távol – próbáljuk ki, mi történik egy szelet sonkával, ha néhány órára gombelemet teszünk rá. Ezért nem kezelhetjük úgy az elemes baleseteket, mintha a gyerek csak lenyelt volna egy ártalmatlan apró tárgyat, ami majd természetes úton távozik belőle. Ez ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy így lesz: függ az elem méretétől és a szervezeten belüli helyzetétől is.

De akárhol is helyezkedik el az elem, nyál hatására zárlatossá válik, felmelegszik, a benne található anyagok pedig pusztítani kezdenek. Ha hetekig nem vesszük észre az elem eltűnését, akár át is lyukadhat, fekélyesedhet a nyelőcső – az a hely, ahol a leggyakrabban elakad a lenyelt tárgy. Akár hetekig tartó mesterséges táplálásra és más beavatkozásokra is lehet szükség ilyen esetben. Elemnyelés jele lehet az étvágytalanság, levertség, fájdalom, köhögés, nyelési nehézség, vérzés, hányás. Gyanú esetén ne próbálkozzunk otthoni módszerekkel, ne etessük, ne hánytassuk a gyereket, első utunk a sürgősségi osztályra vezessen. Röntgenvizsgálattal hamar ki lehet deríteni, tényleg elemet nyelt-e a gyerek, s a helyzete alapján az orvos dönt arról, szükséges-e azonnali beavatkozás, vagy sem. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek