Anya, az emberek maszkban is születnek? Így változott meg a gyerekek fejében élő kép a járvány hatására

GettyImages-1219114185

A Covid miatt megszokottá vált a maszkhasználat, azonban ennek olyan hatásai lehetnek a gyerekek arcfelismerő képességére, amelyek miatt komoly hátrányokat szenvedhetnek hosszú távon.

Mostanra már több mint két éven át diktálta életünk ütemét a Covid, kisebb enyhülésekkel, a randizástól kezdve a munkavégzésig minden téren. Két év rendkívül hosszú idő, akár egy egész egyetemi mesterképzést is elvégezhet ennyi idő alatt az ember, egy épp fejlődésben lévő gyerek számára pedig kifejezetten meghatározó időszak, szociális ismeretszerzése és idegpályáinak alakulása tekintetében is. Vajon mi lesz a következménye a covidos időszak alatti maszkhasználatnak a gyerekek arcfelismerő készségét illetően, és ezáltal szociális érzékenységüket nézve? A tudósok ezt próbálják megjósolni kutatásaikban, korábbi adatokra is támaszkodva.

A maszkviselés megnehezíti a gyerekek arcfelismerő készségét

Egy friss, 2022-es kutatás azt találta, hogy a maszkviselés megnehezíti a 6–14 éves gyerekek arcfelismerő készségét. Kiderült, hogy 20,1 százalékkal pontatlanabbakká váltak ebből a szempontból a félig fedett arcokat nézve, míg a felnőtteknek csupán 13,5 százalékkal romlott az átlaga. Ez annak tudható be, hogy a felnőttekkel ellentétben a gyerekek még nem az arc egészét nézve, nem holisztikus hozzáállással dolgozzák fel az arcokról leolvasható jeleket, adatokat: ők még egy-egy arcvonásra külön fókuszálva ismerik fel az embereket. Emiatt ugyan a gyerekeknek kevesebb gondot okoz az emberi arcok felismerése fejjel lefelé fordított képeken, azonban egy ennél fontosabb mindennapi készségük fejletlenségére világít rá.

A gyerekeknek rosszabb az arcfelismerése, ha a Covid miatti maszkos emberekről van szó
A gyerekeknek rosszabb az arcfelismerése, ha a Covid miatti maszkos emberekről van szóBusà Photography / Getty Images Hungary

Az arcok holisztikus feldolgozása az arc felismerésben és a szociális jelek értelmezésében játszik lényeges szerepet. Különböző kutatásokból az szűrhető le, hogy akinek nehézséget okoz a teljes arc mint egység megértése, azok általában a szociális helyzetekben is nehezebben boldogulnak, ilyenek például az autista spektrumon lévő gyerekek vagy a prozopagnóziával (arcvaksággal) élők.

A két éven át tartó maszkviselés és a minimálisra csökkentett szociális találkozók vélhetően nyomot fognak hagyni a gyerekek arcfeldolgozó képességén, bár ezt csak az idő és még több kutatás fogja tudni bebizonyítani. A szakértők úgy vélik, hogy ez a képesség 10-12 éves korig fejlődik ki a gyerekekben az agy „fusiform gyrus” nevű részében. Egy másik kutatás eredménye is arra utal, hogy a gyerekek életében nagyon is számít, hogy minél több arctípust lássanak: ügyesebben képesek felismerni a saját rasszukhoz tartozó arcokat.

Úgy tűnik tehát, hogy a két éven át tartó maszkviselés várhatóan hatással lesz a gyerekek arcfelismerő képességére, mivel bizonyítottan nehezebben ismerik fel a maszkos arcokat, és nem holisztikus módon állnak hozzá a feladathoz. Hogy valójában mit fog mindez jelenteni a gyerekekre nézve, még ismeretlen, ehhez még több kutatást és hosszú távú felméréseket kell elvégezni.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek