Abortuszért tüntet a várandós Jennifer Lawrence

GettyImages-1132288738

Amy Schumerrel együtt állt ki a terhességmegszakítás mellett a várandós színésznő.

Különleges alkalmon mutatta meg kerekedő pocakját Jennifer Lawrence, aki éppen első gyermekét várja. Barátnője, Amy Schumer méhét kevesebb, mint egy hónapja műtötték ki endometriózis miatt, mégis ennek ellenére is fontosnak tartják, hogy kiálljanak az abortuszhoz való jog mellett.

A kolléganők közös képet is posztoltak az Instagramra, amelyen az látható, hogy részt vesznek a Rally for Abortion Justice (Gyűlés az abortusz igazságosságáért) nevű rendezvényen, és mindketten táblát tartanak a kezükben. 

Míg a komikánál levő transzparensről az „Az abortusz elengedhetetlen” felirat ordít, addig a színésznőére az van írva, hogy a nők nem lehetnek szabadok, ha nem ők irányítják a testüket. 

Amy Schumer egyébként hatásos üzenetet fogalmazott meg az Instagramon a kép aláírásában: „Nekem nincs méhem, ő pedig terhes, de itt vagyunk” – ezzel arra utalt, hogy az endometriózisa miatt pár hete eltávolították a méhét.

A barátnők azért vettek részt a Women’s March és a Planned Parenthood által is támogatott gyűlésen, hogy kifejezzék támogatásukat az abortuszhoz való jog mellett. A rendezvényt azért hozták létre, mert  Texasban a közelmúltban életbe lépett az a törvényjavaslat – az úgynevezett szívverés-törvény –, amely a terhesség hatodik hete után, amikor már észlelhető a szívhang, tiltja a terhességmegszakítást, sőt büntetéssel fenyegeti nemcsak az abortuszt választó nőket, hanem azokat is, akik a műtéthez hozzájárulnak. 

Szombaton egyébként amerikai nők ezrei gyűltek össze száznál is több helyszínen Donald Trump elnök távozása óta. A Rally for Abortion Justice részeként több mint 650 különálló eseményt tartottak többek között Manhattanben, Albanyben  és Seneca Falls-ban.

„Zavarban vagyok, hogy texasi vagyok” – ilyen és ehhez hasonló feliratokról tudósított szombaton a New York Post. Nem a te méhed, nem a te véleményed – hirdette egy másik transzparens. Az összegyűlt tömeghez többek között Los Angelesben például az egykori kaliforniai first lady, Maria Shriver, Gloria Allred ügyvéd, valamint Alyssa Milano és Christine Lahti színésznők szóltak. 

Manhattanben a Foley téren becslések szerint 2000 tüntető gyűlt össze délután két órára, míg egy másik, majdnem ugyanekkora csoport vonult fel a Brooklyn-hídon. 

Erika Germano, egy manhattani üzlet 53 éves tulajdonosa a lapnak azt mondta, aggódik, mert a texasi törvény felhatalmazza az állampolgárokat, hogy bepereljék azokat, akik el akarják vetetni hathetes magzatukat.  

„Kelet-Németországra és a második világháborúra emlékeztet a dolog, amikor a szomszédok egymást jelentgették fel, és kémkedtek a másik után” – fogalmazott. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra