Három Golden Globe-ot ért A kutya karmai közt – így még nem láttad Benedict Cumberbatchet!

GettyImages-1352796582
Kálmán Szonja

Nem csak a színészről kialakított képünket kell újrakereteznünk a film kapcsán: a western más arcát mutatja meg Jane Campion lassú sodrású rendezésében A kutya karmai közt című film.

A kutya karmai közt előtt Benedict Cumberbatch személye szinte egyet jelentett a magas intellektusú, esendőségében is jó szándékú alakokkal. A zseni Sherlock Holmes, a szuperhős Dr. Strange, az üldözött Alan Turing: a képet a Patrick Melrose című sorozat már árnyalta, de így is meglepetés a brit színész szerepeltetése Phil Burbankként.

Campion gót westernként is kategorizált, két órán át hömpölygő sztorijában Phil saját szabályai szerint él a testvérével, George-dzsal közösen üzemeltetett farmján. Szinte kultuszt emel Bronco Henry, a testvérpárnak sokat tanító, már rég halott férfi köré, karizmatikusan vezeti a köré sereglő cowboyokat, voltaképpen egy személyben dönti el, ki az, akit kigúnyol, és ki az, akit tisztel társasága. 

Bárkit bármilyen sértéssel megtalálhat, annak nem lesz egyetlen rossz szava sem, tulajdonképpen erőfeszítés nélkül irányít egy teljes ranchet.

Nem csoda, hogy nem viseli jól a tényt, amikor testvére asszonyt hoz a házhoz egy özvegy, a Kirsten Dunst alakította Rose képében, akinek ráadásul van egy, a felnőttség határán járó fia is, aki mindenben az ellentéte. Külseje feminin, személyisége érzékeny. Phil a nőben pénzéhes betolakodót lát, fiában pedig mindent, amit mélyen megvet. Nem csoda, hogy az együttélés minden, csak nem harmonikus már akkor is, amikor a fiú az orvosi egyetemen tölti mindennapjait, amikor azonban nyárra „haza” érkezik, újfajta feszültségek töltik meg a Burbank-házat.

Egy férfi harca mindenki ellen

Campion drámája plasztikusan festi elénk azt, ahogyan Rose megtörik Phil nyomása alatt: miközben némán tart tőle, Phil megtalálja gyenge pontját, és következetesen ki is használja ezt az ismeretet, így mire fia megérkezik, vele nincs is már sok dolga. Nyárra Burbank figyelme a Kodi Smit-McPhee alakította Peterre terelődik: erőfeszítései ugyanakkor nem várt hatást váltanak ki, a fiú szövetnadrág helyett farmert húz, suta módon próbál megfelelni annak, ami a farm férfiképét jelenti.

Rejtelmek közt vezeti a nézőt A kutya karmai közt című film

Campion varázslata ekkor kezdődik: úgy irányítja nézője figyelmét, hogy az sokáig nem veszi észre, mi történik valójában. Erős szimbólumrendszerrel dolgozik, melynek értelme csak az utolsó képsorokban válik igazán egyértelművé, már egyedül az utolsó öt perc aha-pillanata miatt is érdemes megnézni A kutya karmai közt-öt. A film a legjobb rendezés, a legjobb film és Smit-McPhee révén a legjobb mellékszereplő díjait vihette haza a Golden Globe-ról, de Cumberbatch, Dunst, a film forgatókönyve és zenéje is a jelöltek közt voltak, nem véletlenül.

A kutya karmai közt című film valóban lebilincselő
A kutya karmai közt című film valóban lebilincselőMichael Loccisano / Getty Images Hungary

Nem csoda a díjeső

A három karakter körül kavarog a dráma, és mindannyian kiemelkedő alakítást is nyújtanak. Cumberbatch második bőreként viseli a macsó álarcát: egy olyan macsóét, aki két mozdulattal herél ki egy állatot, folyóvízben mosdik, ugyanakkor titkokat őriz. Dunst a nyomás alatt hamar megtörő nőalakja klinikai példája a bántalmazott nőnek, Smit-McPhee pedig még annál is többel tudja megtölteni a karaktert, mint amit elsőre látunk.

Egyáltalán nem csoda, hogy díjeső kíséri a filmet: gyakorlatilag bárhol lesz jelölt, néhány elismerést biztosan megkap, az Oscar-nominációkat pedig egyelőre még nyilvánosságra sem hozták.

A kiváló színészi alakítások és rendezés mellett a zene és a látvány is magukért beszélnek

– nem habkönnyű szórakozás A kutya karmai közt, de a lélek drámai mélységeitől nem tartó nézők új kedvencre találhatnak benne.

A kutya karmai közt a Netflixen elérhető, ha érdekel a film, ide kattintva tudod megnézni!

Mentes Anyu szakácskönyvek

 

„A kevesebb több. A mentes jobb."

 

Nemes Dóra újságíró, a Mentes Anyu márka és közösség megálmodója, de mindenekelőtt kétgyerekes anyuka. Szakácskönyveiben kipróbált recepteket válogatott össze, amelyek az inzulinrezisztensek, cukorbetegek, vagy életmódváltók étrendjébe passzolnak.

A könyvekbe most betekintést nyerhetsz. 
Amit az online lapozgatóban megtalálsz:

  • Tartalomjegyzék
  • Előszó
  • Részlet Étrendem - Szarka Dorottya dietetikus kisokosából
  • + 1 recept is!

Mentes Anyu szakácskönyve 1+2 kedvező áron online rendelhető!

 

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra