Magyarország a tízmillió oktatási szakember országa – na jó, ha tíz nem is, de öt biztosan. Minden szülő és tanár tudja, hogy kevesebb óra, lecke, frontális megmondás, magolás, osztályozás, beírás, illetve több projektmunka, való élet, személyes kapcsolat, kölcsönös tisztelet hatékonyabbá és élhetőbbé tenné az iskolát a diákok és a tanárok számára is. De... mindig van egy „igen, de”: a továbbtanuláshoz jó jegyek kellenek, a gyerekek már csak kütyüzni akarnak, a pedagógusok kiégtek, pénzhiány, pedagógushiány, időhiány...
Mi történik, ha ezeket az „igen, de”-ket elismerve egyelőre csak néhány apró változást kezdeményezünk? A meglévő, működő kereteken belül. Mi történik, ha a problémák helyett a megoldásokra, az akadályok helyett az előrelépésekre, a nehézségek helyett a lehetőségekre fókuszálunk? Magyar iskolákban is van már bőven példa arra, hogy néha az egészen kis változások hozzák a nagy különbségeket.
Állok a játszótéren, és hallom, amint három tanárnő igyekszik sorba állítani az osztályt indulás előtt. „Kié ez a kék kabát? Miért hever még itt a padon?” – próbálja túlharsogni a gyereksereget az egyik. Hű, nem lehet könnyű dolga – gondolom. Nekem kettővel is nehéz néha… „Hogy van az, hogy tizenhét gyerekből mindig van hat, amelyik nem képes összeszedni a holmiját?” – folytatja emelt hangon. Micsoda? – gondolom megdöbbenve. Szóval van tizenegy gyerek, aki összeszedte a cuccát? Milyen lenne, ha ugyanilyen hévvel azt kiabálná: „Tizenegy gyors gyerek itt áll előttem, micsoda csapat!”. Azt is mondhatná: „Le vagyok nyűgözve, ez igen, ez a 7. b. osztály!”.
Milyen lenne? Ugye egészen más lenne...
Közösségépítés az erősségek mentén
Az iskolai megoldásfókusz alfája az Insoo Kim Berg által kidolgozott WoWW (Work on What Works – Dolgozz azon, ami működik), az iskolai osztályközösségek fejlesztésének megoldásfókuszú módszere. Insoo mindebből filmet is készített, amiben egy általános iskolai osztállyal dolgozik: először arról beszélget velük, milyen osztállyá szeretnének válni, aztán egy eldugott sarokban ülve megfigyel néhány tanórát.
Az óra végén feláll, előveszi a jegyzeteit, és nagyon tárgyilagosan visszajelzi a diákoknak és a tanárnak, hogy milyen előremutató, a tanulást és a jó hangulatot segítő viselkedéseket látott. Ezután a tanár és a diákok kiegészítik a listát: mit vettek észre ők saját magukon. Az úgynevezett „problémás” vagy „elfogadhatatlan” viselkedésekről nem esik szó: ha valaki kiborított egy pohár vizet, Insoo azt méltatja, milyen gyorsan feltörölte.
A módszertani filmnek van egy magyar változata is (wow, egy magyar WoWW!), amiben egy állami szakközépiskolában, kamaszok részvételével (!) zajlott fejlesztési folyamatot követhetünk végig (trailer itt). A folyamat elején itt is megbeszélik, milyen osztállyá szeretnének válni: kiderül, hogy egymást segítő, jó osztály akarnak lenni. Igen, még a hírhedt kamaszok is!
Aztán jön az első tanácsadó által megfigyelt óra. A végén komoly derültséget kelt, hogy a megoldásfókuszú szakember feláll, és a papírjáról tételesen és konkrét személyekhez kötve elkezdi sorolni, milyen konstruktív, segítő, hasznos, becsülendő viselkedéseket látott a negyvenöt perc során. De aztán… látják, hogy ez komoly, és elhiszik, hogy itt valóban csupa jót fognak hallani magukról, sőt még az a bizonyos „de” sem lesz a végén. A következő óramegfigyelések során a diákok és tanáruk egyre profibbá válnak a hasznos viselkedések észrevételében és visszajelzésében – annyira, hogy egy idő után már nincs szükségük tanácsadóra: képesek lesznek magukról mint közösségről gondolkodni és gondoskodni.
A film, illetve a fejlesztési folyamat végén a diákok és a tanáraik is arról számolnak be, hogy kevesebb az osztályban a balhé, verekedés, veszekedés, indulatos megnyilvánulás, és több az egymásra való odafigyelés, segítségnyújtás, tolerancia: „csendesebbek vagyunk és jobban tudunk egymással beszélgetni” – mondják.
Elismeréssel az iskolai bántalmazás ellen
A támogató csoport módszerét kidolgozó Sue Youngot receptre kéne felírni. Én két éve, a budapesti workshopján már az ötödik percben átváltoztam egy boldog, tízéves gyerekké! Ez a módszer elképesztően cuki! De mit kell (és lehet) cukiskodni, ha bántalmazásról van szó?
Amikor az iskolai bántalmazásról (bullyingról) van szó, a szülőkkel és/vagy tanárokkal történő megbízás/tisztázás után a folyamat első lépése, hogy a segítő szakember leül a bántalmazott gyerekkel beszélgetni. Összegyűjtik, kivel, kikkel van nehézsége, illetve kik a barátai vagy kiket szeretne a barátainak tudni. Rögtön ezután a szakember leül az itt említett (kb. 6-8) gyerekkel, és azt mondja nekik: „Sue vagyok, és azon dolgozom, hogy minden gyerek boldog legyen az iskolában. Itt van az osztálytársatok, Judit, aki most nem boldog. Azért akartam veletek beszélni, mert tudom, hogy ti segíthettek neki. Mit gondoltok? Mit tudtok tenni, hogy újra boldog legyen?”.
A gyerekek felajánlják a segítségüket, Sue pedig nagyon-nagyon megdicséri őket: „Hú, leülsz hozzá ebédelni minden második nap? Szuper ötlet! Rajtad már akkor láttam, hogy nagyon okos vagy, mikor beléptél ide!” vagy „Reggel, amikor megérkezik, köszönsz majd neki? Ez nagyon jó ötlet! Biztos vagyok benne, hogy Juditnak teljesen máshogy indul majd a napja! Köszönöm, szuper! Van még ötletetek?”. (Értitek már, hogy miért mosolyogtam végig Sue Young előadását?)
A „bántás”, „bántalmazás”, „bántalmazó”, „elkövető”, „konfliktus” szavak egyszer sem hangzottak el a gyerekekkel való beszélgetés során! Helyettük a „nagyszerű”, „remek vagy”, „nagyon jó lesz!” kifejezések dominálták a párbeszédet. A probléma mégis megoldódott. Hogyan? Gyorsan! Sue tapasztalatai szerint a legtöbb esetben egyetlen találkozás is elég: a második ülések már kizárólag a dicséretekről, a segítségnyújtó viselkedés megerősítéséről, elismerésekről szólnak. A probléma és a negatív érzések elemzése helyett a beszélgetés teljes ideje alatt a lehetőségekkel, előremutató cselekvésekkel, elismerésekkel foglalkoztunk. És közben még segítőként is jól éreztük magunkat a kedves gyerekek között, miközben egy súlyos, nehéz probléma megoldásán dolgoztunk.
Egyébként tudjátok, hogy hívják azt a munkakört, amit Sue Young betöltött? Anti-bullying coordinator és behaviour support manager. Hát… azért Magyarországon itt még nem tartunk, viszont itthon is nagyon bízhatunk a megoldásfókuszú gyógypedagógiai hálózatokban, ahol közösségépítéssel, elismeréssel és gyors akciókkal tudnak segíteni egészen vad iskolai helyzetekben is.
Kids’ Skills – lapra szerelt megoldásfókusz gyerekeknek
A megoldásfókusz egyszerű eszközei nagy haszonnal alkalmazhatók a gyerekek egyéni fejlesztése során, például a gyógypedagógiában is. A Kids’ Skills egy „lapra szerelt” megoldásfókusz: konkrét, jól meghatározott lépésekből álló folyamat, praktikus útmutató, ami alapján a segítő szakember vezetheti a gyerekkel történő beszélgetéseket. Olyan egyszerű, hogy egyes elemeit szülőként is simán ki lehet próbálni – már négyéves kortól működik!
A fentiek után már nem lepődünk meg, hogy ez a módszer sem a problémákkal foglalkozik, hanem azzal, hogy mit szeretne a gyerek (jobban lenni, jobbnak lenni, lenyűgözni a szüleit, barátait, tanárait), és hogy azt hogyan fogja elérni. Hozzá vannak szokva, hogy tanulnak: kipróbálnak, gyakorolnak s végül megtanulnak dolgokat – tehát semmi ciki nincs abban, hogy ilyesmiről beszélgessenek valakivel. Szemben azzal, ha valamilyen nehézségükről, másságukról, problémás viselkedésükről próbáljuk beszéltetni őket...
A dolog úgy indul, hogy a segítő megbeszéli a gyerekkel: milyen képességet szeretne megtanulni, hogy jobban érezze magát (ő maga vagy az anyukája, aki aggódik érte). A gyerek maga nevezi el a képességet. Mondhatja, hogy a „robotképességet” fejleszti magában – ha épp felmegy nála a pumpa, akkor csak kikapcsol majd, mint egy robot. Vagy a „hercegnőképességet”, amivel mindig gyönyörűnek őrizheti a körmeit – ahelyett, hogy tövig rágná őket. Esetleg tanulhat „önvezető autó” képességet, hogy hangvezérlés nélkül is mindig megálljon a piros lámpánál vagy keresztutcáknál.
A módszer megalkotója egy (mondanom sem kell, hogy nagyon cuki) finn pszichoterapeuta, aki szuper dolgokat csinál online is. Például ilyen videókat vagy ezt az appot, amikkel egész jól ki lehet okosodni Kids’ Skills terén.
Bezzeg a finnek, ugye?! Hát nem! A Kids’ Skillst itthon is széles körben használják, sőt idén már másodszor került fel az innovatív gyerekes kezdeményezéseket versenyeztető Edisonplatform legjobb százas listájára!
Ha tetszett, amit olvastál, akkor biztos vagyok benne, hogy holnap már Sue Youngot megszégyenítő lenyűgöződéssel fogod méltatni a gyerekedet, diákodat valami olyanért, amit eddig talán észre sem vettél… Hogy a tizenhétből azt a tizenegyet fogod észrevenni, aki már a sorban áll. Hogy képes leszel örülni annak, hogy a fogmosásellenes gyereked már bejött a fürdőszobába! És közben büszkén mosolyogsz majd, mert már egészen biztosan tudod, hogy néha a kis különbségek hozzák a nagy változást.
Ha pedig még annál is jobban tetszett, amit olvastál, akkor tarts velünk a III. Megoldásfókusz az iskolában szimpóziumra. Idén online rendezzük, és ott lesz (majdnem) minden hazai szakember, akire a cikk megírása közben gondoltam.
