Több figyelem jutott egymásra, a gyerekek mégis magányosak voltak a karantén alatt

A szülők 56 százaléka sokat tanult az elmúlt időszak kríziséből, de 81 százalékuk aggódik amiatt, hogy a gyerekek eltávolodtak a barátaiktól.

„A tavaszi hónapok megmutatták, hogy amiről már régóta sejtjük, hogy a jövőben nélkülözhetetlenek lesznek, azok nemcsak teóriák vagy a jövő sci-fi forgatókönyvei, hanem már ma is kulcsfontosságúak: az alkalmazkodókészség, a problémamegoldás, a kreativitás elengedhetetlen volt az elmúlt időszak átvészeléséhez szülőknek és gyerekeknek egyaránt”– emelte ki Veres Rita, az Edisonplatform stratégiai vezetője.

A két legfontosabb hozadéka az elmúlt időszak viharainak: a válaszadók 56 százaléka sokat tanult ebből a nehéz időszakból, másrészt több lett a beszélgetés és a figyelem a családokban. A gyerekek önállóságot tanultak és jobban megbarátkoztak a digitális térrel. A legnagyobb veszély, amelynek a gyerekek hosszú távon is viselhetik az utóhatásait, és muszáj foglalkozni vele, az a társak és barátok hiánya. A magyar szülők legnagyobb aggodalma (10-ből 8 válaszadó említette), hogy a gyerekek elvesztették a kapcsolatot a barátaikkal, sőt 10-ből 5 szülő az elmagányosodást, elszigetelődést azonosította legkritikusabb hosszú távú veszélyforrásként a gyerekek életében.

A kutatást az Edisonplatform a Gemius Hungaryvel közösen végezte, és reprezentálja a 18 éven felüli magyar internetező népességet, akik 3-14 éves korú gyereket nevelnek. „A legfontosabb célunk az volt, hogy tiszta képet lássunk egy nagyon érzelmes és viharos időszakban is, és megértsük, hogyan hatottak az elmúlt hónapok a családok, gyerekek életére, hogyan küzdöttek meg a nehézségekkel. Hogy segítsünk a tanulságok levonásában, és így a jövőre készüljünk. Ez fontos számunkra is, és ezért támogattuk a kutatást” – mondja Baittrok Borbála, a Gemius Hungary kutatási vezetője. Tanulni pedig lehetett, és nem is keveset, ezt a válaszadók is megerősítették: 56 százalék szerint az elmúlt hónapok nehézségeiből sokat tanultak, így ez lett a legfontosabb hozadéka a nehéz időszaknak.

Mire van szükség az életben való boldoguláshoz?

„A jövőben a specializált szaktudás mellett felértékelődnek azok a képességek, amelyek minden helyzetben és bármilyen váratlan, dinamikusan változó szakmában, iparágban, világban relevánsak. Az lesz a fontos, hogy merünk-e a bátorságunkra, kíváncsiságunkra, kreativitásunkra támaszkodva alkalmazkodni a kihívásokhoz – és erre kell tanítanunk, bátorítanunk a gyerekeket is. A mögöttünk álló hónapok tisztán megmutatták, hogy ezek már ma is kulcsfontosságúak, nem csak a jövőben lesznek azok” – teszi hozzá Veres Rita.

A magyar szülők toplistáján a kommunikáció, a kitartás, a problémamegoldás és az alkalmazkodókészség szerepelt, amikor arról kérdezték őket, mire van szüksége a gyerekeknek ahhoz, hogy jól boldoguljanak az életben, és ezek megelőztek olyan tényezőket is, mint a jó szakma vagy a tárgyi tudás. Anyukák és apukák kicsit másképp látják a helyzetet: az anyukáknál a kitartás, az önismeret előrébb szerepelt, míg az apukák számára az alkalmazkodóképesség, az együttműködés és a digitális világban való eligazodás hangsúlyosabb volt, és ők a pénzügyi ismereteket is magasabbra értékelték.

Mire van szüksége a gyerekeknek, hogy jól boldoguljanak a világban?

Toplista a szülők szerint

Összes válaszadó Nők Férfiak
Kommunikáció (61 százalék) Kitartás (72 százalék) Kommunikáció (63 százalék)
Kitartás (56 százalék) Önismeret, önbizalom (64 százalék) Alkalmazkodóképesség (60 százalék)
Problémamegoldás (55 százalék) Problémamegoldás (61 százalék) Együttműködés másokkal (51 százalék)
Alkalmazkodóképesség (54 százalék) Kommunikáció (60 százalék) Problémamegoldás (48 százalék)
Önismeret, önbizalom (49 százalék) Alkalmazkodóképesség (47 százalék) Kitartás (40 százalék)

Készen állunk a digitális oktatásra?

Anélkül, hogy minősítenénk a digitális oktatást, a szülők véleménye a következőket mutatta meg: nem a számítógépek okozták a legnagyobb problémát, a családok többsége ezt meg tudta oldani vagy saját erőből, vagy kölcsöngéppel, felváltott használattal. Viszont 10-ből 9 szülő úgy érzékelte: a digitális tanulás azt jelentette, hogy a gyerekek feladatokat kapnak, amiket vissza kell küldeni, és csak tízből három mondta, hogy online órákon vettek részt a gyerekek, 14 százalékuk számolt be arról, hogy a tanárok a tanórákon túl is gondolkodnak a gyerekek igényeiben, és például beszélgetést szerveznek a gyerekekkel. A digitális átállás 10-ből 4 családnak könnyen ment, viszont 24 százalékuknak okozott nehézséget, és sokkal nagyobb terhet rótt az alacsonyabb iskolai végzettségűekre, akiknek körében minden második családnak küzdelmes volt az átállás. A válaszadók harmada szerint érdemes lenne megőrizni a digitális oktatás egyes elemeit.

Mit nyertünk, és mit veszítettünk?

Több beszélgetés és több figyelem egymásra, ez volt az elmúlt időszak pozitív serpenyőjében. Nemcsak a gyerekek tanulására jutott több idő, mint eddig, hanem a velük való kikapcsolódásra is. Emellett a gyerekek számára a legfontosabb hozadék az volt a szülők véleménye szerint, hogy jobban eligazodnak a digitális világban, önállóságot tanultak, és fejlődött az alkalmazkodóképességük.

A nőkre több teher nehezedett, legnagyobb problémaként azt élték meg, hogy nagyon nehezen egyeztették össze a munkát és a gyerekkel való foglalkozást (nők: 58 százalék vs. férfiak: 33 százalék), illetve a házimunkában sokkal kevésbé érezték, hogy családi munkamegosztás lenne. Érdekes módon a férfiak 47 százaléka úgy érezte, hogy megosztották a házimunkát, míg a nőknek csupán 22 százaléka számolt be erről. Nem meglepő, hogy ebben a helyzetben azzal az állítással is sokkal jobban egyetértettek a nők, hogy egyedül érzik magukat a problémáikkal (20 százalék vs. 10 százalék). Ez a helyzet az anyukákban vezetett inkább arra felismerésre, hogy érdemes változtatni a család életén (nők: 30 százalék vs. férfiak: 14 százalék).

Mit tanultak a gyerekek a krízishelyzetben, amit a jövőben kamatoztatni tudnak?
Mit tanultak a gyerekek a krízishelyzetben, amit a jövőben kamatoztatni tudnak?Edisonplatform

Hogyan küzdünk meg egy krízissel?

A leggyakrabban alkalmazott praktika a beszélgetés volt a gyerekekkel, a válaszadók 67 százaléka kezelte úgy a helyzetet, hogy őszintén igyekezett beszélgetni a gyerekekkel, és igyekeztek időt teremteni a közös családi programoknak és játéknak. A középmezőnyben foglalt helyet a humor a nehéz helyzetekben, a napirend kialakítása vagy a mindennapi testmozgás. Kevesebben gondoltak arra, hogy az egészséges étkezésnek, a képernyő előtt töltött idő korlátozásának vagy a kreatív tevékenységekben való feloldódásnak is fontos szerepe lehet egy nehéz időszakban.

Milyen veszélyre figyeljünk oda?

Az elmúlt időszak magasan legnagyobb veszélye, amely hosszú távon is érintheti a gyerekeket, a barátok hiánya (81 százalék). De emellett toplistás lett a mozgáshiány, a monotonitás és az ingerszegény környezet, és a túl sok képernyőhasználat (érdekes módon ettől aggódnak a szülők, mégis kevesen korlátozzák, minden negyedik családban vannak erre vonatkozó elvek). A szülők 48 százaléka aggódik, hogy a gyerekek lemaradtak a tanulásban, és a szülők mintegy negyede tart attól, hogy a gyerekének megrendült a biztonságérzete a világban.

A magányosság problémája azért kritikus, mert ha a kapcsolataink kerülnek veszélybe, annak sokrétű következményei lesznek, ráadásul a kapcsolataink jelentik a legfontosabb védőhálót a nehéz helyzetekben, és erős alapjai lehetnek a rugalmas alkalmazkodóképességnek is. Még messzebb tekintve pedig azért kulcsfontosságúak, mert a munka jövőjének világában a csapatok, az együttműködés, a mások felé való empátia alapjait rakják le.

Az elmúlt időszak mérlegének megértése segít abban, hogy a válság rövid távú szemellenezőjét, hosszú távú, jövőorientált gondolkodásra cseréljük. A kríziseket érdemes nem elfelejteni, hanem tudatosítani, hogy mit hoztak az életünkbe, mit tanultunk belőle, így tudunk fejlődni.

Mi a legnagyobb hátránya a járványhelyzetnek, ami később is hatással lesz a gyerekek életére?
Mi a legnagyobb hátránya a járványhelyzetnek, ami később is hatással lesz a gyerekek életére?Edisonplatform

A Bridge Budapestről

A Bridge Budapest egy magyar vállalkozók által 2013-ban alapított nonprofit szervezet. Az alapító cégek között olyan globálisan is ismert szereplők állnak, mint a Prezi, NNG, Ustream és LogMeln. Az egyesület célja, hogy működésével fejlessze a meglévő üzleti kultúrát Magyarországon úgy, hogy összeköti és láthatóvá teszi az értékalapon és hosszú távon gondolkodó üzleti cselekvőket: az üzleti szegmenst, a civileket és a fejlődni vágyó magánembereket, fiatalokat. Ennek keretében olyan kezdeményezéseket indított már el, mint a cégek transzparens működését elismerő Vállalható üzleti kultúráért kezdeményezés és az ehhez kapcsolódó önellenőrző teszt és minősítés, valamint a 9 és 14 év közötti gyermekeknek szóló élményalapú vállalkozási műhelyként működő Bridge Bizniscool, amely az ország 30 pontján elérhető.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek