Segítség, szerelmes az ovisom!

Kevés aranyosabb dolog létezik, mint az első szerelem. Az ovisok is képesek rajongva nézni egymásra, minden idejüket egymással tölteni, és azon izgulni, mi történik, ha megfogják a másik kezét.

A lányom csupán négyéves volt, amikor az óvodában a szekrényénél guggolva azt vettem észre, nem hajlandó felöltözni még segítséggel sem. A gyerek egyetlen pontra meredt olyan ábrándos arccal, amit még egy csokival leöntött minipóni láttán sem produkált volna soha. Azon az egy ponton pedig Lacika ült egészen hasonló arckifejezéssel, szintén semmibe véve küszködő anyukája erőfeszítéseit. A két gyerek teljesen elmerült az új élményben, csak egymást nézték, megszűnt körülöttük a világ, és miután rájuk erőltettük a cipőiket, a legnagyobb egyetértésben szaladtak ki játszani. 

Innentől kezdve mindennapossá váltak a romantikus jelenetek, ha párba kerültek sorakozáskor, pironkodva, óvatosan fogták meg egymás kezét, és utána mintha kisütött volna körülöttük a nap. Szülői felügyelettel rendszeresen találkozni kezdtek óvoda után, együtt játszótereztek, rajzoltak. Amikor a lányom beteg lett és nem ment óvodába, Lacika azzal fenyegetőzött, hogy ő megmérgezi magát, ha holnap sem találkozhatnak – erre a lányom másnapra csodával határos módon villámgyorsan meggyógyult. Két éven át szerették egymást a legtisztább érzelmekkel. Mára kiskamaszok, az érzésekből annyi maradt, hogy köszönnek egymásnak az utcán.

Már egész kis korban lehetnek szerelmesek
Már egész kis korban lehetnek szerelmesekMitch Diamond / Getty Images Hungary

Miért szerelmesek az ovisok?

Ahhoz kétség sem fér, hogy az a szerelem, amit a tinédzserkor előtt a gyerekek átélnek, nem ugyanaz, amit a nemi érés után tapasztalunk. Az ovis-kisiskolás „párkapcsolatokból” hiányzik a szexualitás, nincs befolyással a szülő-gyerek kapcsolatra, azaz a gyerek nem áll elénk és közli, hogy holnaptól a szerelmével fog élni új, közös háztartásban. Ettől még köthetnek egyfajta játékházasságot a homokozóban, vagy adhatnak egymásnak eljegyzési gyűrűt, hiszen azt látták, hogy a felnőtt szerelmesek is ezt csinálják, de ezek a kötések sokszor épp olyan gyorsan bomlanak, ahogy megszülettek.

Az érzések azonban nagyon is valósak, kis szerelmük átmenetileg fontosabbá válhat, mint bármelyik másik kortársuk, törhetnek ki féltékenységi jelenetek, és természetesen történhetnek fájdalmas szakítások is. Ehhez nem kell sok: jön egy félreértés, egy fogócska valaki mással, vagy – ahogy nálunk is történt – a kiábránduláshoz elég, ha a másik nem hiszi el, hogy tudunk tízig számolni. Szülőként néha nehéz megállni, hogy ne kuncogjunk ezeken a történeteken, de érdemes komolyan venni a gyerek érzelmeit, mert ő maga is komolyan veszi őket, és megsértődhet, ha lekicsinyeljük.

Nincs jobb a közös játéknál
Nincs jobb a közös játéknálvm / Getty Images Hungary

Mikor kezdődik az őrület?

Szakértők szerint az első szerelem 5-6 éves koruk körül dönti le a lábukról az ovisokat. Az ennél fiatalabb gyerekek elméletben minden szeretetüket a közvetlen családtagjaik számára tartogatják. Minél több időt tölt a csemete házon kívül gyerekközösségben – óvodában, iskolában –, annál nagyobb eséllyel lesz szerelmes. Faggatni azonban nem érdemes erről, ha mesélni szeretne, úgyis fog, vagy észrevesszük más jelekből, hogy szerelem van a levegőben. A rákérdezés, más anyukákkal történő kitárgyalás, a kérdés elbagatellizálása zavarba hozhatja a gyereket, aki igenis érzékenyen óvja friss kapcsolatát. Nem is baj, ha ilyenkor hozzászokunk az ítélkezés nélküli meghallgatáshoz és a szakítások, reménytelen szerelmek utáni lelki segélyhez, hiszen kamaszkorban valami hasonló történik majd, csak még nagyobb körültekintéssel kell majd eljárnunk.

Ártalmatlan puszi
Ártalmatlan pusziArtMarie / Getty Images Hungary

Milyen határokat szabjunk?

A tinédzserszerelem minden szülő egyik legvadabb rémálma, hiszen már belép az egyenletbe a testiség, annak minden szépségével és veszélyével együtt. Az óvodás szerelmesek is adhatják fizikai jelét érzelmeiknek, de ez általában nem megy túl a kézfogáson vagy az arcra adott puszin. A csók, a másik meglesése öltözködés közben, vagy az állandó, szoros ölelkezés már arra utalhat, hogy a kis pár legalább egyik tagja túlszexualizált környezetben él (nem a korának megfelelő tévéműsorokat néz, vagy az otthonában találkozik a nyílt szexualitással), ilyenkor érdemes közbelépnünk, és határokat szabnunk. Ez jó alkalom lehet egy beszélgetésre, amiben szót ejtünk a saját és a másik testének tiszteletéről, a nemet mondás képességéről, arról, milyen testrészeket illik és szabad megérinteni, milyeneket nem – akkor sem, ha a másik szeretné. Általában azért nem kell a gyerekszerelemtől megijedni, mert az esetek nagy részében ártalmatlan, és maximum érzelmileg jelent új tapasztalatot.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek