Hazai óriáskutatás készült a csecsemők alvási szokásairól

Mit gondolsz, mennyit alszik egy féléves kisbaba? És az anyukája? Mindkettőre fény derült a 2018-ban indult Magyar Születési Kohorszvizsgálat legújabb felméréséből.

Az alvás egy kritikus pont az új családok életében. A világra jövetellel a kisbaba kikerül a korábban ismert környezetéből a hideg külvilágba. Ezeket a változásokat nem könnyű megszokni. Továbbra is igényelné a folyamatos kontaktust, miközben a szülei szeretnék, ha éjszaka a saját kiságyában aludna. Rendszerint azonban ez nem megy simán, és amikor a baba alvás közben éberebb állapotba kerül (aminek evolúciós okai vannak, az önvédelmet szolgálja), és észleli, hogy egyedül van, sírni kezd, ezzel pedig felébreszti a szüleit. Az anya ilyenkor jó esetben kiveszi az ágyából, és visszaaltatja, majd visszateszi a kiságyba – vagyis szinte biztos, hogy az éjszaka folyamán ez a menet még egyszer megismétlődik. Vagy többször.

A Kohorsz’18 nevű Magyar Születési Kohorszvizsgálat 2018. január 1-jén indult, melyben a kutatók 10 000 magyar gyermek életét követik nyomon a várandósságtól az óvodáskorig. A cél, hogy átfogó képet kapjanak a gyerekek magyarországi felnövekedéséről, illetve arról, hogy a családi háttér, az anyagi lehetőségek és más tényezők hogyan hatnak a gyerekek fejlődésére, tanulására és általában az életükre.

A programban részt vevő babák féléves korukban kitöltött kérdőívből számos érdekes adatra fény derült a magyar csecsemők napirendjéről és alvási szokásairól. Kiderült például, hogy 10-ből 3 féléves baba minden nap átalussza az éjszakákat, ám a csecsemők 48 százaléka soha, míg 10 százalékuk heti 1-2, 12 százalékuk pedig heti 3-6 alkalommal alussza át az éjszakát.

Teljesen normális, ha éjszaka meg kell szoptatni egy pár hónapos babát
Teljesen normális, ha éjszaka meg kell szoptatni egy pár hónapos babáttatyana_tomsickova / Getty Images Hungary

Napközben a babák átlagosan 3,5 órát alszanak, éjszaka pedig 9 órát. Ehhez képest az anyák éjjel általában 7 órát alszanak, és átlagos háromszor felébrednek, ami azért elég alaposan próbára teszi az embert, főleg, ha a baba előtt szeretett nagyokat aludni. A felmérésből kiderült még az is, hogy a magyar kisbabák több mint fele (57 százalék) sosem alszik a szülei ágyában, de 25 százalékuk az éjszaka legalább egy részét az ő ágyukban tölti. 

Mit tehetünk azért, hogy babánk jobban aludjon?

A csecsemőnek természetes igénye, hogy az anyja közelében legyen. Gondoljunk csak bele, hogy az állatvilágban milyen szoros szimbiózisban élnek a kölykök az anyjukkal, míg ehhez képest vannak olyanok, akik azt várnák, hogy a kisbaba aludjon egyedül egy külön szobában. Teljesen abszurd gondolat. 

A felnőttek alvása során vannak REM (rapid eye movement, gyors szemmozgásos fázis, amikor álmodunk) és non-REM fázisok. Egy alvásciklus körülbelül 90-120 perc, majd ezt követően az illető felébred vagy új ciklus kezdődik. A csecsemő alvásciklusa ehhez képest csak 50 perces, emiatt az éjszaka folyamán többször kerül olyan állapotba, amikor érzékenyebb a külvilágra. Ha pedig ilyenkor azt veszi észre, hogy a körülmények megváltoztak ahhoz képest, mint ahogy ő elaludt (például nincs a cici a szájában, vagy nem ringatják), akkor elkezdi azt keresni, és ha nem találja, hamar felébred. Azért, hogy ezt elkerüljük, próbáljuk a babát úgy altatni, hogy minél közelebb legyen hozzánk, és azonnal meg tudjuk nyugtatni, ha éjszaka felébredne. 

Érdekesség még, hogy míg a felnőttek az éjjeli alvás 20-25 százalékát REM fázisban töltik, addig a koraszülöttek esetében ez az arány 80 százalék, míg az időre született babák esetében 50 százalék. Tehát a kisbabák a felnőttekhez képest jóval több időt töltenek az álom szakaszában.

Vannak babák, akik már félévesen átalusszák az éjszakát, de nagyon sokan vannak azok is, akik nem
Vannak babák, akik már félévesen átalusszák az éjszakát, de nagyon sokan vannak azok is, akik nemtatyana_tomsickova / Getty Images Hungary

Mennyit kell aludnia egy kisbabának?

Az amerikai National Sleep Foundation adatai alapján egy 3 hónapos csecsemőnek napi szinten 14-17 óra alvásra van szüksége, majd egyéves korára ez 12-15 órára csökken. A McGill Egyetem kutatóinak eredményei szerint a 6 hónapos babák több mint fele (57 százalék) nem alszik egyben 8 órát éjszakánként, sőt 38 százalékuk még a 6 órát sem. Noha az nem világos, hogy az egyik baba miért alszik éjjel többet a másiknál, az kiderült, hogy a szoptatott babák hajlamosabbak az ébredésre, valamint az is, hogy a babák az alvásmintázattól függően ugyanúgy fejlődtek. Tehát nem kell aggódni, ha éjszaka nem alszik olyan sokat, mert alapvetően az alvás napi mennyisége számít.

Vegyük fel, ha felébred és sír!

A legújabb kutatások szerint hosszabb távon sokkal jobb alvók lettek azok a babák, akiket három hónapos koruk előtt felvettek, amikor felsírtak. Ez pedig ellentmond annak a nézetnek, miszerint a felvétellel csak megerősítjük ezt a viselkedést, és ettől a baba többször fog felébredni éjszaka. Abban az esetben, ha a kicsi épp csak megébredt, és bizonytalanok vagyunk, akkor inkább várjunk, a felesleges beavatkozás ugyanis csak hátráltatja a nyugodt alvás kialakulását. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek