Segítség, a gyerekem bántja a társait!

Nemcsak a szülőn múlik, hanem a közösségen és a pedagóguson is, ha egy gyerekből bully lesz, és elkezdi terrorizálni egy társát. Egy ilyen helyzetben pedig az áldozat mellett az elkövető is segítségre szorul. Tamás-Lipták Zita gyermekpszichológus szerint a bullying sosem csak a szülő és a gyermek ügye, és a megoldásban sok múlik azon, hogy az iskola hogyan viszonyul a témához.

Amikor a bullying szóba kerül, akkor rendszerint csak a szenvedő félről esik szó, illetve arról, mit tehetünk azért, hogy a gyermekünkből ne legyen áldozat. Fontos azonban arról is beszélni, hogy mitől lesz valakiből bántalmazó, mi a helyes viselkedés ilyenkor szülőként, és kinek a felelőssége a probléma megoldása. Ezekre kerestük a választ Tamás-Lipták Zita gyermekpszichológus segítségével.

Mit tegyünk, ha behív minket a gyerekünk osztályfőnöke azzal, hogy terrorizálta valamelyik iskolatársát? Mi legyen ilyenkor az első lépés?

Először is érdemes tisztázni és a pedagógussal körbejárni, hogy pontosan mi történt. Nem mindegy, hogy egyszeri esetről van-e szó vagy a bántalmazás tartósan fennáll. A bullying lényege, hogy valaki (valakik) kipécéz magának valakit, akit rendszeresen és módszeresen bántalmaz valamilyen formában. Ez kisiskolás korában még inkább fizikai agressziót, verekedést, csúfolódást jelent, később egyre kifinomultabb eszközei lesznek a megalázásnak, hatalmaskodásnak, és ezt a viselkedést a másik fél tartósan és általában passzívan elszenvedi.

Ha bullyingról van szó, az sosem csak a szülő és a gyerek ügye, nem lehet teljes mértékben a szülőre hárítani a felelősséget, hogy állítsa le a gyerekét, mert nagyon meghatározó, hogy a közösség, amiben a bántalmazás előfordul, hogyan reagál a bántalmazó viselkedésre. Hiszen tartós bántalmazás abban a közegben valósulhat meg, ahol nem fektetnek elég hangsúlyt az erőszak megelőzésére, kezelésre, ahol az erőszak elfogadott dolog. Gyerekcsoportokban az agresszió könnyen felüti a fejét, ezért nagyon lényeges, hogy a pedagógusok, az iskolai normarendszer hogyan viszonyul ehhez a témához.

Az áldozat mellett az elkövető is segítségre szorul
Az áldozat mellett az elkövető is segítségre szorulShutterstock

Hogyan beszéljünk erről a gyerekkel?

Gondoljuk végig, hogy mi a célunk: ha meg akarjuk érteni a gyerek viselkedését, és segíteni akarunk abban, hogy a bántalmazás ne forduljon elő többet, akkor le kell vele ülnünk, higgadtan, érdeklődve megkérdezni őt a történtekről, miértekről. Sose cselekedjünk első indulatból, ha dühösen és értetlenül állunk a helyzet előtt, és ebben az állapotban kezdjük faggatni, vallatni a gyereket, abból nem lesz őszinte beszélgetés. A gyereknek éreznie kell, hogy a szülő, ha dühös is, mellette áll, figyel rá, valóban meg akarja érteni, hogy mi állhat viselkedése hátterében, nem pedig gyors látszatmegoldásra törekszik, illetve valamilyen büntetéssel, fenyegetéssel akarja elejét venni a további bántalmazó viselkedésnek. Ez utóbbi reakció biztosan nem hoz tartós változást.

Megoldható ez a probléma szakértő segítség bevonása nélkül?

A bullying kezelése közösségi ügy, amiben a szülő mellett a pedagógusnak kiemelkedő szerepe van, hiszen abban a közösségben, ahol ez előfordul, ő van jelen. Valóban meghatározó, hogy ő mennyire motivált, mennyire vannak eszközei az iskolai bántalmazás kezelésére. Mivel ez egy viszonylag új jelenség, a pedagógusok gyakran nem felkészültek, nincs elegendő tudásuk arról, hogy mit lehet a bullyinggal kezdeni, ha egyáltalán felismerik. Ezért az iskolapszichológus bevonása sokat segíthet, valamint már léteznek prevenciós programok, de ezek eléréséhez nemcsak a pedagógus, hanem az iskolai vezetés támogatása is szükséges.

Mi okozhatta ezt, hogy a gyerekünkből bántalmazó lett?

Fontos, hogy mit lát a gyerek maga körül – elsősorban a család, az iskola, de a társadalom agresszióhoz való viszonya is meghatározó. A bántalmazó viselkedésű gyerekekre, a bullykra jellemző az alacsonyabb empátiás készség és a szociálisan versengő magatartás, azaz fontos nekik, hogy alá-fölé rendeltségi viszonyt teremtsenek, irányíthassanak másokat. De az is gyakori, hogy ezek a gyerekek olyan családi közegből jönnek, ahol a bántalmazó viselkedés családi minta, ahol a gyerekre kevés figyelem jut, érzelmileg elhanyagolják. A bullyk bántalmazó viselkedését megerősíti az, ha pozitív figyelmet kapnak, azaz, ha a környezet, azok a gyerekek, akik szemtanúi a bántalmazásnak, például nevetnek, mert viccesnek találják a másik szekálását. Ezért fontos látni, hogy ez a jelenség egy sokszereplős történet: a pedagógus, a szülő, a bántalmazó és a bántalmazott, de a „közönség” is részesei ennek, ezért nem kezelhető egyéni problémaként, ezért nem elegendő csak a bántalmazó viselkedésű gyereket „elővenni”.

Sok múlik a pedagógus hozzáállásán
Sok múlik a pedagógus hozzáállásánShutterstock

Hogyan előzhetjük meg, hogy a jövőben ez megismétlődjön?

Bullying abban a közösségben fordulhat elő, ahol annak teret adnak, ahol a felnőttek elfordítják a fejüket, ha valakit bántalmazás ér, ahol elbagatellizálják a dolgot, ahol a gyerek azt éli meg, hogy nincs értelme segítséget kérni, mert úgysem kap. Ha a pedagógusnak ez fontos ügy, hangsúlyt fektet a kortárs bántalmazás megelőzésére, kezelésére, az már nagyon pozitív. Ha van valódi, személyes kapcsolata a gyerekekkel, az megelőzés szempontjából sokat számít. Fontos lenne, hogy már első osztálytól (sőt már az óvodában) legyenek erről beszélgetések – otthon és az óvodában, iskolában egyaránt– arról, hogy az agresszió semmilyen formában nem elfogadott, hogy mit tehet az, akit sérelem ér, mit tehet az, aki ilyet tapasztal a környezetében, kitől kérhet segítséget.

Ha a gyerekek kezdetektől azt tapasztalják, hogy ha valakit bántás ér, arra a felnőttek odafigyelnek, annak van következménye, arra törekszenek, hogy a helyzetet konstruktívan oldják meg, ott nem lesz tere a kortárs bántalmazásnak. Emellett nagyon fontosak a csoportban a közös élmények, csapatépítő játékok, amik segítik az együttműködést, fejlesztik az empátiát, erősítik az összetartozás érzését, amikben lehetőség van egymás mélyebb megismerésére – ezek mind-mind eszközei annak, hogy a bullyingot megelőzzék, kezeljék.

Oszd meg másokkal is!
Mustra