Az egyszülős családokból is boldog gyerekek kerülhetnek ki

Az egy szülővel élő brit gyerekek gyakran boldogabbak, mint azok, akik kétszülős családokban élnek – állapította meg egy friss kutatás. A felmérésből az is kiderült, hogy a modern családok sokkal változékonyabbak, mint gondolnánk.

Nincs negatív hatással a gyerek jóllétére az, hogy kettő vagy csak egy szülő neveli fel – állítja egy hosszú távú brit kutatás. Az eredmények alapján tehát hibás az az elképzelés, miszerint az egyszülős családban cseperedők hátrányban lennének kétszülős társaikkal szemben – írja a ScienceAlert.

A kutatók több mint 27 ezer brit családot kérdeztek meg 2009 és 2017 között, és arra voltak kíváncsiak, hogy a gyerekek mennyire boldogok, mennyire elégedettek általában az életükkel, a kortársaikkal való kapcsolataikkal és a családi életükkel. Az eredményekből pedig kiderült, hogy azok a gyerekek, akiket egész életükben egyetlen szülő nevelt, ugyanolyan magas vagy magasabb pontokat adtak, mint azok, akik kétszülős családban élnek. Vagyis téves az az általános feltételezés, miszerint az egyszülős családban élő gyerekek élete automatikusan nehezebb lesz.

A boldogsághoz nem feltétlenül kell mindkét szülő
A boldogsághoz nem feltétlenül kell mindkét szülőShutterstock

A felmérés során a családokat 6 éven keresztül követték figyelemmel, és ebben a periódusban minden 3. családban előfordult, hogy csak egy szülő nevelte a gyerek(ek)et. Ugyanebben a periódusban pedig 7-ből 1 egyedülálló szülő kötött házasságot vagy költözött össze valakivel – és az esetek háromnegyedében ez a személy a gyerek másik szülője volt. Ezek alapján tehát elmondható, hogy a modern családokra nagyfokú változékonyság a jellemző. Összességében a családok 24 százalékában előfordult olyan időszak, amikor csak egyetlen szülő volt jelen, míg 63 százaléknál a szülők házasok voltak, 13 százaléknál pedig házasság nélkül éltek egy fedél alatt.

A felmérést az egyszülős családokat támogató Gingerbread jótékonysági szervezet és a Sheffieldi Egyetem közösen végezte. A szakemberek szerint az eredmények rávilágítanak arra, hogy a gyerekek jóllétében nemcsak a szülők jelenléte a mértékadó, hanem például az is, hogy milyen szociális háló veszi körül őket. Az egyszülős családok esetében ugyanis a nagyszülők sokkal intenzívebben voltak jelen, ami biztos, hogy szerepet játszott a gyerekek boldogságában.

Oszd meg másokkal is!
Mustra