Mennyibe kerül valójában egy családi nyaralás?

Idén is számos érdekes témával foglalkoztunk a Szülőség rovatban, most összegyűjtöttük, hogy mely cikkeink voltak a legnépszerűbbek. Te olvastad már mindet?

Érdekes módon egyetlen téma köré csoportosulnak a Szülőség rovat legolvasottabb 2018-as cikkei, ez pedig nem más, mint a tengerparti nyaralás. Emellett rendkívül népszerű volt még a szülőszobai traumákkal és a temetőlátogatással kapcsolatos írásunk is.

Hova és mennyiből?

Rovatunk legtöbb olvasót vonzót cikke arról szólt, hogy mennyiből jön ki egy horvátországi nyaralás egy-két kisgyermekkel. Kolléganőnk családjával a Krk szigeten lévő Baskára utazott, ahol önellátóan, apartmanban töltöttek el egy hetet, és végig jegyezték, hogy mire mennyit költenek. Az útiköltség nagyjából 58 ezer forintba került, míg a szállás előszezonban nagyjából 120 ezer forint volt. Ehhez jött hozzá az otthoni bevásárlás, a biztosítás, valamint a helyben elköltött 75 ezer forint, így az egy hét közel 300 000 forintba került a családnak. Ennyi pénzért el lehet repülni Görögországba vagy Bulgáriába is, ám akkor abban nincs benne az ellátás, tehát összességében valószínűleg még Horvátországgal járunk a legjobban, főleg, ha hajlandóak vagyunk főzni a nyaralás alatt.

A horvátországi homokos strandokat bemutató összeállításunk szintén sokakat érdekelt. Írásunkban bemutattuk a Budapesttől mindössze 500 kilométerre lévő crikvenicai riviérát; az Isztriai-félsziget déli csücskében lévő Medulint; a Rab-sziget paradicsomi öblét; Omist, Dalmácia legnépszerűbb strandját, valamint a fehér homokjával karibi hangulatot idéző Saharunt.

Nagyon népszerű volt a nyár elején megjelenő, külföldi nyaralásokról szóló cikkünk is, mely azt taglalta, hogy a gyerekeknek vajon mennyire van szükségük a drága külföldi utazásra. Számukra ugyanis fontos a kiszámíthatóság és az állandóság, és James Oliver brit gyermekpszichológus szerint a kiskorúaknak sokkal jobb, ha évente visszatérünk egy belföldi helyre, mintha évente máshova utazunk. Persze ettől még ugyanúgy élvezheti az egzotikus utazást, de szülőként jó, ha tudjuk, hogy ezek igazából számunkra lényegesek, mert a gyereknek csak az a fontos, hogy együtt legyen a család, és a szülő rá figyeljen.

Elavult beavatkozások a hazai szülőszobákon

Minden anyát és családtervezés előtt álló nőt érintő témával foglalkozott az az írásunk, melyben a Másállapotot a szülészetben mozgalom munkásságát és törekvéseit mutattuk be. A civil kezdeményezés arra próbálja felhívni a figyelmet, milyen felesleges vagy elavult beavatkozások történnek a szülőszobákon, ahelyett, hogy támogató közeget biztosítanának a szülés saját tempója szerint történéséhez. A  feleslegesen beadott oxitocin például olyan erős fájásokat idézhet elő, ami miatt szükségessé válhat a fájdalomcsillapító, míg sok császármetszéssel végződött szülésnél az az indok, hogy a baba szívfrekvenciája nem volt megfelelő, miközben ez gyakran a sürgetésből, a folyamat meggyorsítása végett beadott gyógyszerekből fakad. A mozgalom szerint a legnagyobb probléma ma Magyarországon, hogy nincsenek egységes szakmai irányelvek a szülésekre vonatkozóan, hanem a kórházak rutinjai, szokásai alapján történik az ellátás. A nők pedig sokszor nem mernek szembeszállni az orvossal, és utólag is félnek hangot adni a kellemetlen élményeknek, miközben lényeges lenne a visszajelzés, hogy mi volt jó, és mi az, ami fájt. 

Hány éves kortól vigyük a gyereket a temetőbe?

Sok családban a halál tabutémának számít, és talán pont ezért érdekelt annyi olvasót a temetőlátogatásról szóló cikkünk. „A kisgyereknek még nincs pontos fogalma a halálról, éppen az a lényeg, hogy ezt a szülő tölti meg számára tartalommal. Elsősorban azzal, amit a gyerkőc érzékel a szülőn, ha szóba kerül a téma, majd azzal, amit mond neki róla. Elkerülni nem lehet, a 3-5 éves gyermek már intenzíven foglalkozik a halál kérdéseivel, ezért sokkal szerencsésebb volna, ha tudnánk vele erről beszélgetni, hitünknek megfelelő módon” – nyilatkozta Tamás-Lipták Zita gyermekpszichológus. Szerinte temetésre már 3-4 éves kortól magunkkal vihetjük a gyereket, ha valaki olyan hunyt el, aki közel állt hozzá, de fontos, hogy legyen mellette valaki, aki válaszol a kérdéseire. Temetőlátogatásra pedig bármekkora gyereket elvihetünk. De számítsunk rá, hogy ha már beszél, akkor érdekelni fogja, mi ez a hely, mik azok a sírok, hogyan kerülnek oda az emberek.

Oszd meg másokkal is!
Mustra