Horrorisztikus gyerekkönyvek: „A kisgyerek, aki éjjel játszik, váljék szellemmé!”

A rossz gyerekeket örök magánnyal és szellemekkel ijesztgető könyvek forgalmazását sikerült beszüntetnie a Hintalovon Gyermekjogi Alapítványnak. A jogvédők véletlenül értesültek a 60-as években íródott japán gyerekkönyvek magyar kiadásairól.

Sok gyerek küzd éjjel alvásproblémákkal, mert fél az egyedülléttől, a sötéttől, a betörőktől, a szellemektől. Ezek egy része teljesen érthető és normális dolog, ám az egyik lehető legrosszabb dolog, amit egy szülő ilyenkor tehet, ha erre a félelemre ráerősít. Például azzal, hogy megveszi Szena Keiko Ki nem alszik még? című könyvét, melyben az alábbi sorok olvashatóak: „Nocsak, nocsak… A kisgyerek, aki éjjel játszik, váljék szellemmé! A szellemek országába repüljön el! Váljon szellemmé és repüljön el!”

Pont erre van szüksége egy kisgyereknek, nem? Hogy azzal ijesztgessék, ha nem alszik, akkor szellemmé válva eltűnik. Ettől biztosan jobban tud aludni. (Nem!) A japán szerző másik könyve szintén egy gyöngyszem, melyben Luluka mindenre nemet mond anyukájának, aki ezért szintén nemet mond, és nem veszi fel, amikor az kéri. A finom ételek is elmenekülnek előle, a nap se süt rá, de még a kedvenc mackója is nemet mond neki. 

Az erőszak megelőzése ott kezdődik, amikor engedem, hogy nemet mondjon a neki nem tetsző ruhára
Az erőszak megelőzése ott kezdődik, amikor engedem, hogy nemet mondjon a neki nem tetsző ruháraShutterstock

„A szexuális erőszak megelőzése, de akár a kábítószer-prevenció is azzal kezdődik, amikor engedem a gyereknek, hogy nemet mondjon. Nem úgy van, hogy 16 évesen azt kérem tőle, mondj nemet a drogra, meg mondj nemet, ha valaki a bugyidba akar nyúlni. Hanem ott indul, amikor kétévesen engedem, hogy nemet mondjon a piros pulcsira. Ezért nagyon veszélyes ez a könyv, mert kifejezetten bűntudatot kelt a gyerekben” – hívja fel a figyelmet dr. Gyurkó Szilvia, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egyik alapítója. 

Gyorsan levették

A jogvédők egyik munkatársa egy gyermekjóléti szolgálatnál tartott workshopon találkozott a könyvekkel, melyeket a szolgálat ajándékba kapott, de inkább elsüllyesztették a könyvespolc legaljára. Másnap kiderült, hogy a könyv egyetlen magyar forgalmazónál, a Bookline-nál elérhető, akik a megkeresésre azonnal reagáltak, és le is vették a könyvet a webshopból.

A könyv eredetileg 1969-ben jelent meg Japánban, vagyis egy teljesen más kultúra 50 évvel ezelőtti szemléletét tükrözi. Az alapítvány próbálta elérni a könyvet megjelentető kiadót, akik jelezték, hogy már nem aktívak, és nincsenek példányaik a könyvből, a fordító pedig külföldre költözött.

Nehéz helyzetben vannak a szülők

„Egyre többet tudunk arról, hogy mitől jó a gyerekkor. Egy rémálomból ébredünk most fel, most kezdjük ezt észrevenni, és változtatni rajta. Nagyon más ma gyereknek lenni, mint 50 évvel ezelőtt. Nagyon nehéz is, mert ha tudja is a szülő, hogy engednie kell nemet mondania, nem tudja, hogyan csinálja. Attól pedig, hogy a szülőknek nincsen erre való mintázatuk, az egész összekavarodik, a szülőnek bűntudata lehet, hogy valamit elront, és így a gyerek is összezavarodik” – mondja Gyurkó Szilvia.

Nem mindig egyszerű eldönteni, hogy egy könyv megfelelő-e az adott korú gyereknek
Nem mindig egyszerű eldönteni, hogy egy könyv megfelelő-e az adott korú gyereknekShutterstock

A könyvvásárlás sok szülőnek okoz fejtörést, mert nem mindig könnyű eldönteni, hogy egy adott könyv való-e a gyereknek, bár ma már sok kiadó ráírja a könyvekre, mely korosztálynak ajánlja. Ettől függetlenül nincsen egységes minőségbiztosítás, így fordulhat elő, hogy ilyen kiadványok is a polcokra kerülnek, mint Szena Keiko könyvei.

Ezt az űrt próbálja betölteni az UNICEF és a Libri-Bookline közös, Szívünk rajta nevű programja, mely 2014-ben indult azzal a céllal, hogy segítsen a szülőknek a gyerek életkorához és érdeklődéséhez leginkább illeszkedő könyvek megtalálásában. A szakmai csapat (melynek Gyurkó Szilvia is tagja) és az UNICEF olvasói havonta elbírálják a beérkezett javaslatokat, és összesen 4 kategóriában (4-12 év között: Mesél, Segít, Fejleszt, valamint 12 év felett: Rád talál) osztják ki a „Szívünk rajta”-matricát. 

A könyvek ilyen jellegű központi lektorálása nemcsak a gyerekeknek, de a szülőknek szánt könyvek esetében is hiányzik. Tavaly egy vallási kiadók által terjesztett, a gyerekek fizikai büntetését részletesen taglaló könyvet sikerült levetetni a polcokról, de idén is van egy olyan, rendkívül népszerű kiadvány, mely egy kanadai pszichológus életbölcsességeit tartalmazza, és leírja, hogy nem baj, ha a gyereket megszorítjuk, megrázzuk, erővel lenyomjuk az ágyra. Amíg pedig ezek a dolgok ki nem kopnak mindenhonnan, addig a gyerekek alsóbbrendűnek való kezelése, érzelmi és fizikai bántalmazása mindig velünk lesz – összegez Gyurkó Szilvia. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek