5 tipp, hogy az iskola mellett is kialudhassa magát a gyerek

Az alvást megelőző csendes elfoglaltságok és a képernyők mellőzése is sokat segíthet a szakértő szerint, aki azt is elmondja, milyen színű éjszakai világítást érdemes választani.

Az iskolakezdés jelentette koránkelés által összezavart, és a kialvatlanság miatt meglepő módon gyakran hiperaktívvá és gyanúsan derűssé váló kicsik alváskörülményein számos módszerrel javíthatunk. Mindezt nem saját kútfőből vett információmorzsák, hanem egy igazi szakértő útmutatása alapján magyarázta el egy kilencéves BBC-s.

Lassú átmenet

A gyerekek ideális alvásmennyiségét meghatározó táblázatok (egy 16 éves esetében valószínűleg elég nehezen betartható) ajánlásainak figyelembe vétele mellett jó ötlet már az iskolakezdés megelőző időszakot az átállás megkönnyítésére használni, és néha egy kicsit előbb lámpát oltani.

Képernyőtlenítés

A kék fényeket kibocsátó okostelefonokat és tableteket érdemes legalább az elalvásra kijelölt időpontot megelőző órában alatt mellőzni, a fények hatására ugyanis felpörög és éberebbé válik az agyunk. A Kékfény bűnügyi magazint is jobb kihagyni.

Előkészületek

A tisztálkodás, az átöltözés, az olvasgatás és a többi lefekvés előtti szokás rendszeresítése szintén olyasmi, ami megkönnyíti az elalvást. Az éjszakai világítás sem feltétlenül rossz egyébként, az ellentétes hatású kék fények helyett azonban ajánlott a pirosat választani.

Csendes pihenő

Nem csak olvasni lehet persze, az elalvásra való ráhangolódást más csendes és nyugodt elfoglaltságokkal is elősegíthetjük. Rajzoljon, hajtogasson a gyerek, aztán aludja ki magát, különben jönnek a mikrogliák!

Oszd meg másokkal is!
Mustra