Engedd szabadon a gyereket!

Ügyetlenebbek a mai gyerekek, mert keveset vannak kint a szabad levegőn, és akkor is túlszabályozzuk őket. Pedig naponta legalább 3 óra szabadtéri játékra volna szükségük.

Nem mindig könnyű rávenni a gyereket a szabadtéri játékra, főleg, ha már nagyobb, és esetleg kéznél van egy okostelefon vagy egy tablet. Manapság a gyerekek eleve sokkal kevesebbet játszanak kint, mert iskola után gyakran különórákra járnak, így a nap nagy részét ülve, a padban töltik. Amikor pedig végre van lehetőségük kint játszani, akkor sok szülő túlfélti a gyerekét, és nem engedi, hogy szabadon kipróbáljon dolgokat.

Miközben 30 évvel ezelőtt a gyerekek még napi 4-6 órát töltöttek kint a szabadban, addig mára ez csupán 45-90 percre csökkent. Pedig a fejlődő szervezetnek naponta legalább 3 óra szabad játékra volna szüksége, mondta a kanadai CBC rádiónak Angela Hanscom gyerekekkel foglalkozó mozgásterapeuta.

shutterstock 601164938
Shutterstock

Egyensúly és reflexek

Hanscom tapasztalatai alapján a mai gyerekek sokkal gyengébbek, rosszabb az egyensúlyuk, nehezebben tudnak figyelni az iskolában, és úgy véli, hogy ezért a kevés játék a felelős. A kinti játéknak hatalmas szerepe van az egyensúlyérzék, a reflexek fejlesztésében, és általában abban, hogy erősödjenek a gyerekek. Ha van lehetőségük szabadon játszani, akkor megtalálják azokat a mozgásformákat, amikre a szervezetüknek szüksége van, legyen az akár ugrálás, akár pörgés vagy éppen fejjel lefelé lógás a mászókán.

Edzés

Sokan hordják különböző edzésekre a gyereküket, de a mozgásterapeuta szerint nem mindegy, hogy mire, mert például a focira is alapvetően a függőleges testhelyzet a jellemző. Más szülők, ha el is viszik játszótérre a gyereket, akkor leállítják, amikor szerintük valami kockázatos dolgot akar csinálni, ezzel pedig gátat szabnak a fejlődésnek. Lehet, hogy veszélyesnek tűnik felállni a hintára, vagy pörögni vele, esetleg leugrani róla, de valójában pont erre lenne szükség.

Oszd meg másokkal is!
Mustra