Súlyos károkat okozunk gyerekeinknek a telefonhasználatunkkal

Rengeteget foglalkozunk azzal, hogy a gyerekek mennyi időt töltenek a képernyő előtt, miközben arról kevés szó esik, hogy milyen ártalmas, amikor a szülő függ a telefonjától.

Napjainkban gyakran hallani az okostelefonok káros hatásairól, például alvászavarokról, párkapcsolati problémákról vagy éppen chatelés közben bekövetkező autóbalesetekről. Lassan könnyebb lesz az életünk azon részeit összegyűjteni, amire nincsen hatással a telefon - írja az Atlantic.

Egyre több jel utal arra, hogy van egy mindennél fontosabb terület, ez pedig a telefonok hatása a gyerekek fejlődésére. Ha ezt meghalljuk, akkor elsőre valószínűleg arra gondolunk, hogy mennyire káros, amikor egy másfél éves gyereknek telefont adnak a kezébe, hogy foglalja el magát egy kicsit. Persze, ez is nagyon ártalmas, de ennél sokkal lényegesebb, hogy a szülőre milyen hatással van a készülék.

Napjainkban a szülők sokkal több időt töltenek a gyerekeikkel, mint néhány évtizeddel ezelőtt. De hiába a fizikai jelenlét, ha az anya érzelmileg nincs jelen, mert percenként a telefonját ellenőrzi - még akkor is, amikor épp a gyerekével játszik.

Naponta több mint 1 óra a tévé előtt

Ettől még nem elhanyagolható probléma az sem, hogy manapság az ovisok sokkal több időt töltenek a képernyő előtt - az Egyesült Államokban átlag napi 4 órát. Magyarországon 2013-ban végeztek egy nem reprezentatív kérdőíves felmérést a gyerekek tévénézési szokásairól, melyet több mint 900 szülő töltött ki. A válaszok azt mutatják, hogy a legtöbb családban napi 1 órában maximálják a tévénézést, de születtek meglepő eredmények is. A legkisebbek, 1-3 év közöttiek esetében például 22 százalék volt azok aránya, akik napi 1-3 órát néztek tévét, 7-11 éves korra pedig ez az arány 44 százalékra nőtt.  Ezek azonban 5 évvel ezelőtti adatok, és csak a tévé előtti időt foglalják magukba. Azóta az okostelefonok használata elterjedtebb lett, ez pedig vélhetően ront a fenti statisztikákon. 

Túl sok mindenre figyelünk egyszerre

Az okostelefont vagy tabletet a gyerek kezébe nyomó szülők közül sokan védekeznek azzal, hogy ő nem mesét néz, hanem olyan interaktív játékkal játszik, ami fejleszti is a képességeit. Ebben abszolút lehet igazság, és vélhetően jobb is, mintha a tévében nézne valami bugyuta mesét. De ettől ez még elvesztegetett idő, amit a gyerek azzal is tölthetett volna, hogy az apja vagy az anyja közreműködésével a környezetét fedezi fel.

Amíg anya a telefonján böngészi a hírfolyamot, a gyerek tableten néz mesét
Amíg anya a telefonján böngészi a hírfolyamot, a gyerek tableten néz mesétShutterstock

Mindeközben a szülőkről nagyon kevés szó esik. Linda Stone, aki egykor a Microsoftnál és az Apple-nél is dolgozott, 1998-ban alkotta meg a folyamatos részleges figyelem fogalmát, ami azt jelenti, hogy folyamatosan próbálunk odafigyelni mindenre, ettől azonban teljesen nem tudunk odafigyelni semmire. Ezzel küzdenek manapság a szülők, miközben nem tudjuk pontosan, hogy milyen hatással is van a gyerekekre.

Rossz hatással van a nyelvtanulásra

A kisbabák fejlődésében hatalmas szerepe van a szülővel való kapcsolatnak, a kommunikációnak. A problémák akkor kezdődnek, amikor ebbe a kétszemélyes kommunikációban megjelenik egy zavaró tényező, így például az okostelefon.

2010-ben bostoni kutatók titokban 55 szülőt figyeltek meg, amint egy vagy több gyerekükkel gyorsétteremben étkeztek. Közülük negyvenen foglalkoztak közben a telefonjukkal, néhányan teljesen belefeledkeztek a készülékbe. Nem meglepő módon a gyerekek többsége megpróbálta felhívni magára a figyelmet, de sokan nem jártak sikerrel. Egy ezt követő vizsgálatban 225 anyát és hat év körüli gyermekét figyelték meg, miközben új ételeket próbáltak ki. Ezidő alatt az anyák negyede nyúlt a telefonja után, és ezek a szülők lényegesen kevesebb verbális és nonverbális interakcióba kerültek a gyerekükkel.

Fizikailag ugyan vele vagyunk, de lélekben mégsem
Fizikailag ugyan vele vagyunk, de lélekben mégsemShutterstock

Egy tavaly publikált vizsgálatban philadelphiai pszichológusok (élükön Kathy Hirsch-Pasekkel, a neves fejlődéskutatóval) megállapították, hogy a szülői telefonhasználat káros hatással van a kisgyerekek nyelvtanulására. A résztvevő 38 anyának két új szót kellett megtanítania a kétéves gyermekének, és adtak nekik egy telefont, melyen keresztül a szomszéd szobában lévő kutatók elérhették őket. Azokban az esetekben, amikor a párosokat megzavarták, a gyerekeknek nem sikerült megtanulni az új szót. Érdekes adalék, hogy 7 anyát azért kellett kizárni a vizsgálatból, mert nem vették fel a telefont, és így nem feleltek meg a protokollnak.

Fontosabb az üzenet, mint a gyerek

Minden szülővel előfordul, hogy alkalomszerűen nem figyel oda, ám ha ez rendszeressé válik, az már nagyobb probléma. A telefonfüggő szülők péládul gyakran ingerültek lesznek, ha megzavarják őket használat közben. Persze, szükség van arra, hogy a gyerek a szülő részvétele nélkül is elfoglalja magát, ám ez nem ugyanaz, mint amikor a szülő elvileg a gyerekkel van, de közben a viselkedésével azt kommunikálja a gyerek felé, hogy egy email fontosabb mint ő. 

Jó hír, hogy a kisgyerekek általában ennek ellenére is elérik, hogy rájuk figyeljenek. Kérdés, hogy a gyerekek mennyire lesznek kitartóak. Ha pedig hosszú távon nem változtatunk a viselkedésünkön, akkor sokkal több hisztire számíthatunk mint korábban.

Oszd meg másokkal is!
Mustra