Naponta hatszor tör ki a veszekedés egy átlagos családban

Egy hisztiző kétévesnél nem sokat segít a logika és a felnőttek látszólagos főlénye: az esetek felében ugyanis a szülők veszítenek - derül ki egy kutatásból.

Az incidensek száma és végkimenetele mellett arra is kíváncsiak voltak a kutatók, mi miatt rúgják össze a port a szülők a gyerekeikkel. A kétezer szülő megkérdezésén alapuló felmérés eredményeiről beszámoló Working Mother szerint a legtöbb incidens hátterében még mindig az evés áll.

EDD MEG A SPENÓTOT!

A 2-12 éves gyerekeket nevelő szülők naponta átlagosan hatszor kerülnek konfliktusba, ami éves szinten 1284 vitás helyzetet jelent. A kérdőív összeállítói arra a következtetésre jutottak, hogy a leggyakrabban a befejezetlen étkezések miatt esnek egymásnak a szülők és a gyerekek.

A gyerekek sokszor akkor is durcáskodnak, amikor éhesek
A gyerekek sokszor akkor is durcáskodnak, amikor éhesekFotó: Shutterstock

A második leggyakoribb okot a rendetlen szobák jelentették, a dobogó harmadik fokán pedig azok a gyerekek durcáskodnak, akik éhesek ugyan, de ennek ellenére sem hajlandók egészséges ételeket fogyasztani. Emellett a magukat 1-2 falat után jóllakottnak tettető és a testvéreikkel civakodó gyerekek is gyakran összetűzésbe kerülnek a szüleikkel.

A kompromisszumok világa

A felnőttek egyébként az esetek nagyjából felében diadalmaskodnak csak a kutatók szerint, és 6-ból 5-ször kompromisszumos megoldásokkal tudnak csak véget vetni a veszekedésnek.

A felmérés arra is rákérdezett, hogy reagálnak a szülők, ha sikerrel járnak, vagy épp kudarcot vallanak. A résztvevők 90 százaléka megjutalmazza valahogy az engedelmes gyerekeket, és közel a felük büntetett már tévé, telefon vagy tablet elvonásával.

Mustra