Nehezen alszik el a gyerek? Így altasd!

Sok szülő számára az este egy rettegett napszak, amikor a gyerek mindent megpróbál, hogy minél jobban kitolja a lámpaoltást. Íme néhány tanács, melyek segíthetik az ellazulást, és így meggyorsíthatják az elalvást.

Az esti rutin nálunk a vacsorával kezdődik, majd egy kis játék vagy mesenézés után jön a fürdés, fogmosás, és az esti mesét már az ágyukban fekve hallgatják a gyerekek. Amíg eszükbe nem jut, hogy az alvós állat nincs meg, és valahol a gyerekszobán kívül van, szóval meg kell keresni. Vagy az egyik megszomjazott, a másiknak meg pisilnie kell. A lényeg, hogy felkelhessenek az ágyból, és minél később kerüljön sor az alvásra.

A kisgyerekes szülők körében gyakran felmerülő téma, hogy kinél hogy zajlik az altatás. Van, akinél a gyerek egyedül alszik el, más pedig megvárja, hogy elaludjon, ahogy mi is. Így aztán van, akinél az egész a mesével együtt maximum fél óra, míg a kevésbé szerencsések a gyerek éberségétől függően akár 1,5-2 órát is eltöltenek a gyerekszobában, míg végül szabadulnak - vagy épp ők is elalszanak.

Shutterstock

De mégis mennyi reálisan az az idő, ami alatt elvárható, hogy a gyerek elaludjon? Jennifer Waldburger alvásszakértő, a Sleepy Planet Parenting alapítója, a Sleepeasy Solution című könyv szerzője szerint fürdés után legalább 20 perc szükséges, de akár 1 óra is lehet, amíg a gyerek teljesen ellazul és elalszik, írja a Huffington Post. Ha biztosra akarunk menni, akkor pedig már fürdés előtt is együtt töltünk a gyerekkel nagyjából 20 percet. Következzenek hát Waldburger tanácsai, hogy hogyan tudjuk lelassítani a pörgő gyereket. 

#1 Kapcsold ki az elektronikát!

Az első és legfontosabb, hogy iktassunk ki minden kijelzővel rendelkező elektronikai eszközt, így a telefont, a tabletet és a tévét. Waldburger szerint ugyanis ezekkel pont az ellenkező hatást érjük el: bár ma már sok készülék elérhető az agyat stimuláló kék fény nélkül, mégis ébren tartják a gyereket.

#2 Hangolódjunk egymásra!

Ha a gyerek nem kapja meg a szükséges minőségi időt a szülővel, akkor számítani lehet rá, hogy ezt majd az éjszaka közepén szeretné bepótolni - mondja Waldburger. Ezért a közös esti tévézés helyett inkább a figurákkal való szerepjátékot vagy a legózást javasolja.

#3 Kívánjunk jó éjszakát!

A gyerekek számára megnyugtató a tudat, hogy amikor ők alszanak, akkor mindenki más is alszik. Próbáljuk ki, hogy jó éjszakát kívánunk a szobájában lévő különböző dolgoknak, például a képnek a falon, a kisautóknak, a plüssöknek, és nem utolsó sorban egymásnak.

Egy jó éjt puszi mindig jól jön
Egy jó éjt puszi mindig jól jönShutterstock

#4 Tanítsuk meg a hasi légzést!

Ezt a gyakorlatot számos kultúrában használják már évszázadok óta, és a gyerekek számára is hasznos lehet. Fektessük a hátára az ágyában, és tegyünk a hasára egy könnyű könyvet vagy plüsst. Ezután kérjük meg, hogy próbálja meg a légzésével felemelni és leengedni a tárgyat, úgy, hogy a hasát lehetőleg teljesen megtöltse levegővel. Ez a gyakorlat segít ellazulni és megnyugodni.

#5 Gyakoroljuk a “forró kakaó” légzést!

Kérjük meg a gyereket, hogy a kezeiből formázzon egy csészét, mintha egy nagy bögre kakaót tartana. Képzelje el, hogy beleszippant az illatába, majd fújjon egy nagyot, mintha megpróbálná lehűteni. Ez a gyakorlat segít fókuszálni a jelenre, és eltereli a figyelmét az őt körülvevő zavaró dolgokról.

#6 Üdvözöljük a holdat!

Ez a jógából átvett gyakorlat az ellazulást segíti. Álljunk egyenesen, nyújtózzunk a plafon felé, és vegyünk egy mély levegőt. Kilégzésnél hajoljunk előre, és engedjük, hogy a kezünk súrolja a padlót. Ismételjük meg többször!

#7 Fokozatosan lazítsuk el az egész testet!

Miközben a gyerek kényelmesen fekszik az ágyában, kérjük meg, hogy feszítse meg bizonyos testrészeit, majd kilégzéskor lazítsa el. Kezdjük a fejjel és a nyakizmokkal, majd haladjunk lefelé a lábujjakig, amíg az egész test el nem lazul.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek