Homokos strandok a horvát tengerparton: mutatjuk az 5 legjobbat!

A horvát tengerpart autópályán akár már 5 óra alatt elérhető Budapestről, így évről évre rengetegen döntenek úgy, hogy ide tervezik a családi nyaralást. Bemutatjuk az öt legjobb homokos strandot az Adrián, ahol biztos, hogy a legkisebbek is jól érzik magukat.

Bár Horvátországban a strandok többsége apró kavicsos, azért néhol találhatunk homokos partokat, melyek ideális választásnak bizonyulnak a kisgyerekes családoknak. Ezek egy része természetes homok, de egyre több helyen töltik fel nyárra az amúgy kavicsos partszakaszokat homokkal, hogy komfortosabb legyen. 

Homokos strand a városban – Crikvenica

A crikvenicai riviéra mindössze 500 kilométerre van Budapesttől, így jó esetben akár már 5 óra alatt lent lehetünk a tengerparton. A több településből összeolvadt, összesen 28 kilométer hosszú partszakaszon többféle strand közül is választhatunk, vannak ingyenes és fizetős, nyüzsgőbb és nyugodtabb partszakaszok, sőt még kutyás strand is van. 

Crikvenica
CrikvenicaShutterstock

Crikvenica homokos városi strandja a fizetős kategóriába tartozik, és a település központja mellett terül el. A strandon reggel 8 és délután 5 között kell belépőt fizetni, cserébe a mosdó és a zuhanyzó használata ingyenes (a szabadstrandokon ezek gyakran 2 kunába kerülnek). Van strandröplabdapálya, vízisí, vízi ejtőernyő és vízibicikli is, a gyerekeket pedig hajós játszótér várja. Lehet bérelni napozóágyat és napernyőt, ezek darabja 20-30 kuna körül van naponta. 

Lassan mélyülő víz kicsiknek – Medulin

Az Isztriai-félsziget csücskében, Pulától nem messze, Budapesttől 620 kilométerre található Medulin népszerű homokos strandja a Bijeca. Nagyon lassan mélyül, így már az egészen pici gyerekek is szabadon ismerkedhetnek a sós vízzel, a nagyobbaknak pedig számos vízi szórakozási lehetőség kínálkozik. 

Medulin
MedulinShutterstock

A strand fölött az egyik oldalon kemping, a másik oldalon pedig apartmanházak, éttermek vannak, így ha megéhezünk, bőven van miből válogatni. A kemping felőli oldalon egy vidámpark is található, ahol számos – fizetős – játék várja a gyerekeket.

Paradicsomi öböl – Lopar

A Rab-szigeten, Budapesttől 570 kilométerre található Lopar hosszú, homokos, lassan mélyülő strandja rendkívül közkedvelt a kisgyerekesek körében, de ha valaki a nyugalmat keresi, akkor számos kisebb öböl közül választhat. A leghíresebb, Rajska plaza, magyarul Paradicsomi strand 1,5 kilométer hosszú. 

Lopar
LoparShutterstock

Lassan mélyülő vize hamar felmelegszik, így gyerekekkel tökéletes választás, ugyanakkor, ha mi úszni szeretnénk, akkor készüljünk fel, hogy ehhez sétálnunk kell. A nyaralókat játszótér, számos vizes szórakozási lehetőség és csúszdák várják, továbbá itt is van lehetőség napozóágy és napernyő bérlésére.

A legnépszerűbb homokos part – Omis

A Budapesttől 767 kilométerre, Omis központjában lévő 700 méteres homokos partszakasz Dalmácia egyik legnépszerűbb strandja. Nemcsak gyerekeknek ideális, de van windsurf, vízisí, jet-ski, rengeteg bár, és természetesen itt is bérelhető napozófelszerelés.

Omis
OmisShutterstock

A déli fekvésű strandon sok természetes árnyék van. Nyugatról egy hosszú móló védi, és a sekély víz már elő- és utószezonban is gyorsan felmelegszik. A mélyebb szakaszért néhol több száz métert kell befelé sétálni, ahol viszont gazdag élővilágban gyönyörködhetnek a búvárkodók.

Karibi hangulat az Adrián – Saharun (Sakarun)

A Budapesttől 627 kilométerre fekvő Zadar környékének egyik legszebb strandja a Dugi Otokon, azaz a hosszú szigeten található. Fehér homokjával és azúrkék vizével igazi karibi hangulata van, csak pálmafák helyett fenyők szegélyezik a partot. A part itt is lassan mélyül, így a gyerekek bátran pancsolhatnak a sekély vízben. 

Saharun (Sakarun)
Saharun (Sakarun)Shutterstock

A strand a közeli településekről autóval, busszal vagy kisvonattal közelíthető meg, de ha Zadarban nyaralunk, akkor szervezett hajóutakkal is meglátogatható. Mivel nem egy településhez kapcsolódik, ezért kicsit korlátozottabbak a lehetőségek, de két büfé is van, és napernyőt és ágyat is lehet bérelni.

Oszd meg másokkal is!
Mustra