A tiltakozás fontos része a felnőtté válásnak, ezért is lényeges, hogy hagyjuk a gyerekünket kibontakozni. Ha túlságosan támogatóak vagyunk, akkor megfosztjuk azoktól az élményektől, amelyek elősegítik az függetlenedést.
"A tiltakozás része annak a hosszú folyamatnak, amelynek során a gyerek leválik a szüleiről és önálló lesz" - írja Jill Leibowitz pszichológus a Psychology Today weboldalán. A születés utáni első évben ennek még csak a kezdeti jelei mutatkoznak, aztán kétévesen már sokkal kifejezettebb: ez az úgynevezett dackorszak, amikor mindenre nemet mondanak (angol nyelvterületen ezt a korszakot ‘terrible two’-nak hívják).
A szülői hibák elkerülhetetlenek, és jó alapját képezhetik a gyerekek tiltakozásának. Bármennyire is szeretnénk tökéletes szülők lenni, előbb-utóbb akkor is hibázunk. Az “elég jó anya” kifejezés jól szemlélteti, hogy mire van szükségük a gyerekeknek. Az apró hibák, például hogy a csecsemő nem jut azonnal ennivalóhoz, amikor éhes lesz, segítenek abban, hogy a baba megértse: kommunikálnia kell. Vagyis, a baba sír, ha éhes. Amikor pedig erre válaszul az anyja megeteti, akkor a gyermek megtapasztalja, hogy képes hatni a külvilágra.
Bátor lesz és független
Ahogy a gyerekek nőnek, úgy változik a tiltakozás formája. Már visszaszól, ha nem akarja kivinni a szemetet. Direkt olyan ruhát vesz fel, amiről tudja, hogy mi nem szeretjük. Különböző módokat találnak ki, hogy ellenkezzenek, és ezek révén tapasztalják meg az önállósodást.
Amikor egy gyerek tiltakozik, fejlődik:
- a bátorsága, mert kockáztatja a szülei dühét, büntetését
- a hatóereje, hogy a tiltakozásunk ellenére eléri, amit szeretne
- a büszkesége, hogy elért valamit
- a függetlensége, amikor végrehajtja a cselekvést.
Nehéz elengedni a gyerekünket
A különválás nemcsak a gyerek, de a szülő számára is ijesztő folyamat lehet. Nem csak a gyerekek függnek a szüleiktől, ugyanez érvényes fordítva is. Saját magunkat látjuk bennük, és azonosulunk velük.
Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy miközben sajnálkozunk azon, hogy a gyerekünk már nem “anyuci pici fia”, ne avatkozzunk bele túlságosan az ő életükbe, és ne akarjunk mindenáron kontrollt gyakorolni felettük. Az sem jó, ha túlságosan támogatóak vagyunk, mert akkor nehéz lesz ellenünk tiltakozni.
