A tánc ugyanolyan fontos, mint a matek

Az iskolai táncoktatásnak köszönhetően a gyerekek együttműködőbbek, toleránsabbak lesznek, és még a tanulmányi eredményeik is javulnak.

Az iskolákban ugyanolyan nagy szerepet kellene kapnia a táncnak, mint a matematikának vagy az idegen nyelveknek - mondja Sir Ken Robinson, brit oktatási tanácsadó, számos tudományos testület tagja. A szakember szerint a tánc boldoggá tesz, és oldja az iskolai feszültségeket - olvasható a TED honlapján.

Mi is a tánc?

A tánc a mozgás és a ritmusok révén fejez ki kapcsolatokat és érzéseket. A kezdetektől fogva az emberi kultúra része. A tradíciók, stílusok folyamatosan fejlődnek, és a tánc szerepe a pihenéstől kezdve egészen a szent rituálékig terjed.

shutterstock 504844561
Shutterstock

A tánc az iskolákban mostohagyereknek számít, ami részben abból fakad, hogy az intelligenciát hagyományosan a klasszikus tudományokkal hozzák összefüggésbe. Finnországtól Új-Zélandig azonban számos tanulmány rávilágít arra, hogy a tánc milyen hatalmas erővel bír a különböző életkorú és hátterű embereknél. Boldoggá tesz, stabilitást ad, enyhíti az iskolai erőszakból és megfélemlítésből eredő feszültségeket.

Társastáncot az iskolákba!

Világszerte számos népszerűsítő program létezik iskolák számára. A New York-i székhelyű Dancing Classrooms (Táncoló Osztálytermek) például az Egyesült Államok legproblémásabb régióiba próbálja eljuttatni a klasszikus társastáncot. A program célja, hogy javítsa a fiúk és lányok közötti kapcsolatot, szociálisan érzékenyebbé tegye a gyerekeket, és több kultúrát vigyen az iskolákba.

Toni Walker, a floridai Lehigh Elementary School igazgatója elképesztő változást tapasztalt a táncnak köszönhetően egy nagyon nehezen kezelhető lánynál:

“Amikor ez a fiatal lány megérkezett a Lehigh-ba, az aktája legalább 5 centi vastag volt. Úgy érezte, hogy folyamatosan bizonyítania kell, és meg kell mutatnia mindenkinek, hogy milyen erős és harcra kész.”

A lány nem akart csatlakozni az órákhoz, de kötelező volt, és gyorsan kiderült, hogy természetes érzéke van a tánchoz. A harmadik és negyedik foglalkozásra pedig mintha kicserélték volna:

Megváltozott a testtartása és a beszéde, kedves, tisztelettudó, és azóta semmilyen tanári figyelmeztetést nem kapott. Még az anyja sem hiszi el a változást. Elképesztő.

A tánc tiszteletre és toleranciára tanít

A tánc nagy hatással van a gyerekek egymás közti kapcsolatára, hiszen számos társas formája van, amelyekhez fizikai kontaktus, empátia és szinkronban történő mozgás szükséges. A Dancing Classrooms egyik jelentése szerint a részt vevő New York-i tanárok 95 százaléka azt mondta, hogy a közös táncnak köszönhetően a gyerekek sokkal együttműködőbbek lettek.

shutterstock 238972738
Shutterstock

A Los Angeles-i iskolák 66 százalékában a gyerekek toleránsabbak lettek, és a diákok 81 százaléka nagyobb tisztelettel bánt a társaival. Lois Habtes, a Virgin-szigeteki Emanuel Benjamin Oliver Elementary School iskola igazgatója arról számolt be, hogy a táncórák bevezetése után a gyerekek tanulmányi eredményei is jelentősen javultak.

Természetesen nem csak a tánc, hanem általában a mozgás is jót tesz az iskolai eredményeknek. Egy 2005-ben gyermekorvos és kineziológus kutatók által publikált, több mint 850 tanulmányt összegző cikkben a szerzők azt állapították meg, hogy a diákoknak naponta legalább egy óra intenzív mozgásra lenne szükségük. Az általános egészségi állapoton kívül mindez a gyerekek memóriájára, koncentrációjára és iskolai viselkedésére is pozitív hatással volt.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek