Szülőként nagyon nehéz elviselni, ha a gyerekünk krónikus beteg, különösen, ha hosszú ideig fáj valamije. Többnyire tehetetlenek vagyunk, legszívesebben bármit megtennénk, és közben mégsem tudunk segíteni. Egy friss kutatás szerint pedig több múlik rajtunk, mint gondolnánk: a gyerekek fájdalomérzetét ugyanis jelentősen befolyásolja a szülők viselkedése.
A gyerek fájdalmára adott szülői reakciók különböznek, és vannak köztük olyanok, amelyek nem igazán hasznosak. A katasztrofizálás, a szorongás kifejezése és a bűntudat kifejezése a kutatók szerint jelentősen rontotta a gyerekek fájdalomra adott válaszát. Mind testi, mind lelki szinten.
Ez végül is nem annyira meglepő: a szülők gyakran modellként szolgálnak a gyerekeknek, a szülők reakciójából „veszik le”, mikor van nagy baj és mikor vannak biztonságban, és mint kiderült a kutatásokból, mindez a fájdalom feldolgozása, értelmezése terén is fellép.
Szakadj le a témáról!
Az egyik vizsgálatba 71 szülő-gyerek párt vontak be a szakemberek, a gyerekek itt kamaszkorúak voltak (átlag 15 évesek) és gyulladásos bélbetegségben szenvedtek. A gyulladásos bélbetegségek közé a Crohn-betegség és a colitis ulcerosa (fekélyes vastagbélgyulladás) tartoznak, mindkettő krónikus lefolyású és gyakran jár fájdalommal.
A kutatás során feltérképezték a gyerekek testi állapotát, és a fájdalommal kapcsolatos reakcióikat is, köztük a katasztrofizálást, a felnagyítást, a tehetetlenség érzését. A szülők esetében is felmérték a gyerek fájdalmával kapcsolatos attitűdöket, reakciókat.
Kiderült, hogy a gyerekek életminőségét jelentősen befolyásolta a szülők fájdalommal kapcsolatos attitűdje. Konkrétan úgy, hogy a szülő minél inkább hajlamos volt „leragadni” a témánál és sokat foglalkozni a gyerek fájdalmával, annál rosszabb volt a gyerek egészséggel kapcsolatos életminősége. A pszichológusok ruminációnak hívják azt a reakciót, amikor képtelenek vagyunk elszakadni egy témától, állandóan azzal foglalkozunk. Ha a szülő így állt a gyerek fájdalomtüneteihez, azzal azt érte el, hogy a gyerek sokat foglalkozzon a betegségével és ő is sokat gondoljon rá.
A gyulladásos bélbetegségek hullámzó lefolyásúak, néha elmúlnak, máskor rosszabbodnak – amikor épp elmúltak a tünetek, akkor jobb a gyereknek, ha egy kicsit megfeledkezhet az egészről és addig is normális életet élhet. Ebben nyilván akadályozza, ha valaki félóránként megkérdezi, nem fáj-e a hasa.
Ne hibáztasd magad, és a gyerek is jobban lesz!
Egy másik kutatásba 8 és 18 év között gyermekeket vontak be, akiknek bármilyen alapbetegség miatt krónikus fájdalmaik voltak: hasfájás, hátfájás, fejfájás vagy izomfájdalmak. A gyerekek egy fájdalomkezelő tréningen vettek részt és ennek kapcsán mérték fel az ő hozzáállásukat is. A tréning végeztével a részvevők több mutatót illetően is javultak, és itt is kiderült, hogy a javulás és a szülő viselkedése között kapcsolat van.
Az egyik kulcsfontosságú tényező a szülő bűntudata volt: ha a gyerek fájdalma miatti bűntudatot sikerült csökkenteni, akkor a gyerek is nagyobb eséllyel lett jobban. Az összefüggés hosszú távon is fennmaradt, a kevéssé bűntudatos, magukat kevésbé hibáztató szülők gyerekei jobban funkcionáltak és kevésbé katasztrofálisan élték meg a betegségüket.
A kutatók fontosnak tartják, hogy ilyen esetekben akár pszichológus segítségével csökkentsük a szülők önhibáztatását, bűntudatát, hiszen ez szemlátomást jót tesz a gyereknek is. A szakemberek szerint azt is érdemes megtanítani a szülőknek, hogy krónikus betegség esetén ne a fájdalomra, annak meglétére vagy hiányára fókuszáljanak, hanem a javulásra és a funkcióra. Vagyis arra, hogy a gyerek mire képes, tud-e egyedül enni, fel tud-e kelni az ágyból, tud-e olvasni, tanulni, játszani, sétálni - nem pedig arra, hogy fáj-e vagy sem.
