6 dolog, amire garantáltan emlékezni fognak a gyerekeid

A kipróbált, megbízható programokat összegyűjtő válogatásból kiderül, mik a legmegbízhatóbb, legnépszerűbb közös mulatságok.

Ha a rengeteg kötelezettség és elintéznivaló mellett alig-alig marad időd arra, hogy emlékezetes, maradandó élményt jelentő közös elfoglaltságokat is kitalálj a kicsik számára, a Mummy Pages gyűjtéséből lophatsz 1-2 klasszikus szülő-gyerek programot.

Az első tortám

A háború sújtotta területek ripityára tört, a földdel egyenlővé tett épületeire emlékeztető körülményeket nem lesz könnyű megspórolni, de a végeredmény garantáltan emlékezetes marad majd. Még akkor is, ha a hagyományos piteforma helyett szétfolyó, amorf „dínókat” kellett legyártanod. Minél inkább kiengeded a kezedből az irányítást, annál emlékezetesebb lesz a dolog!

shutterstock 188652236
Shutterstock

Fodrászosdi

Az igazán kísérletezőkedvű és kalandvágyó szülők a frizurájuk „kiigazítását (megsemmisítését) is rábízhatják a gyerekeikre. Ha kicsit megszalad az az olló, legalább lesz egy közös emléketek… Britneyvel.

Tavaszi nagytakarítás = farsang

A ruhatár átnyálazása kiváló alkalom arra, hogy magassarkúban, a hátuk mögött táskákat húzó, rúzzsal összemaszatolt arcú kislányokat videózz!

shutterstock 101859517
Shutterstock

A kedvenc mesekönyved A szétroncsolt Micimackót természetesen csak abba az esetben érdemes felcsapni, ha hajlandó vagy minden egyes karakter számára külön hangot és saját, jellegzetes mozgást létrehozni.

Tanítsd meg biciklizni

Érdemes egy focipályán vagy egy elhagyott úton próbálkozni, a leparkolt autók között meginduló gyerekek ugyanis inkább a dodzsemezésben jeleskednek majd a képzés első szakasza alatt. Valószínűleg 1-2 zúzódást is beszerzel majd persze, de tereptárgyakat között vadul cikázó mini-Armstrongok látványa bőven kárpótol majd a sérülésekért. A tűt azért ne vedd elő!

Közös filmezés

A klasszikus Disney filmek biztonságos (és rendkívül potens) megoldást jelentenek: a Szépség és a szörnyeteg, A kis hableány és a Pocahontas is elég népszerű opció.

shutterstock 615857690
Shutterstock

A Végtelen történettel viszont nem árt vigyázni, meglepően mély traumát okozhat ugyanis!

Oszd meg másokkal is!
Mustra