Ahhoz, hogy egy gyerek hangszeres zenét kezdjen tanulni valamelyik állami zeneiskolában, el kell töltenie a zenei előkészítőben egy vagy két évet. Ez így egy kicsit ijesztően hangzik, a gyakorlatban azonban egy végtelenül egyszerű dologról van szó: jellemzően első, vagy második osztályban beiratkozik a zeneiskolába, és iskola után, hetente kétszer szolfézsórára jár a gyerek.
Általában ebben az általános iskolák jól együtt működnek a zeneiskolákkal, sőt, helyet is biztosítanak a szolfézsóráknak, ezért különösebb erőfeszítésre a szülő részéről nincs is szükség. Ugyanakkor, ha év vége táján mégsem kerülne szóba ez a téma az iskolában, akkor érdemes rákérdezni, mert lehet, hogy a szülőnek magának kell intézkednie, iskolája válogatja.
A szolfézs elsőre egy ijesztő dolognak tűnik, én a magam részéről mindig úgy gondoltam rá, mint a tökfőzelékre, amit kötelezően meg kell enni a desszert – vagyis hangszeres zenetanulás – előtt. Az idők során kiderült, hogy ez egyáltalán nem így van, hanem egy muzikális gyereknek a legnagyobb buli: sokat énekelnek, tapsolnak, játszanak, az én két gyerekem például imádta, jobban, mint az iskolai énekórákat.
Mikor kezdjük?
A zenei előkészítőt érdemes már első, vagy második osztályban elkezdeni. Ennek praktikus oka van, méghozzá az, hogy a zenei alapképzés hat évig tart. Vagyis, ha a gyerekről menet közben kiderül, hogy istenáldotta tehetség, és művész, vagy zenetanár szeretne lenni, tehát ebbe az irányba szeretne tovább tanulni, akkor pont egyszerre záruljanak az általános iskolai, és az alapfokú zenei tanulmányai, majd léphessen tovább a konzervatóriumba. Sosem lehet az ilyesmit előre tudni, nem érdemes elvenni az esélyt.
Persze akkor sincs semmi baj, ha másképp alakulnak a dolgok, menet közben lehet ugyanis korrigálni a pálya ívét, de hát ne szaladjunk így előre, maradjunk a kisiskolás korosztálynál!
Milyen hangszert válasszon?
Egy, vagy két év előkészítő után a gyerek valószínűleg már határozottan tudja, hogy milyen hangszeren szeretne játszani, mert a zeneiskola, sőt, általában a szülők is gondot fordítottak rá, hogy segítsék a választást a lehetőségek bemutatásával. Akkor most szólunk, hogy felejtsük el a „szép, hosszú zongorista ujjad van, te menjél zongorázni”, és egyéb, ehhez hasonló berögződéseket!
Sokkal fontosabb szempont ugyanis a hangszer választásnál, hogy a gyerek mit szeretne, mi érdekli. Nem attól lesz valaki ugyanis virtuóz hegedűjátékos, hogy jó erős a kisujja, hanem attól, hogy sokat gyakorol, mert szereti a hangszerét, és mindennél jobban érdekli. Ez ilyen egyszerű.
A különböző hangszerekre felvételi eljárás során veszik fel a gyereket. Ez úgy néz ki, hogy, általában a szülővel együtt, szépen bemegy egy terembe a megszeppent gyerek, ahol aranyos zenetanárok biztató hangon, és mosolyogva kérik tőle, hogy tapsoljon vissza ritmust, énekeljen vissza dallamokat, és énekeljen el egy szabadon választott éneket.
Ebből a szakemberek le is vonják a megfelelő következtetést, és a szabad helyek, és a teljesítménye függvényében felveszik, vagy várólistára teszik a gyereket. Elutasítani nem szokás, a zenei hallás és érdeklődés ugyanis remekül fejleszthető, és a két év előkészítő során ki is fejlődik annyira, hogy ne kelljen a gyerek kedvét szegni.
Fontos, hogy szimpatikus legyen a tanár
Természetesen, mint az élet minden területén, a hangszerek között is vannak népszerűek, és kevésbé azok. Általában zongorára, gitárra, ütős hangszerekre hatalmas a túljelentkezés, ezért úgy szokták megoldani, hogy aki ezekre a tanszakokra jelentkezik, attól kérik, hogy írjanak be egy második lehetőséget is. Lehetséges ugyanis, hogy először a nem olyan népszerű, másik hangszerre fog bejutni a gyerek. Nem baj, lehet, hogy megszereti, és marad, de az is lehet, hogy az első adandó alkalommal hangszert vált.
Az persze csak menet közben derül ki, hogy mit tud kihozni egymásból a gyerek, a hangszer és a tanár. A tanár személyisége egyébként egészen meghatározó, hiszen heti két alakalommal, személyre szólóan, csak a mi gyerekünkkel foglalkozik majd. Ha sikerül egymásra hangolódniuk, akkor az szuper, sokszor már csak azért is szívesen jár a gyerek zeneiskolába, mert szereti a tanárát. Ha azonban a találkozás nem jelenti egyben egy gyönyörű barátság kezdetét is, nos, akkor sokkal nehezebb dolga lesz mindenkinek.
Szerencsére menet közben van lehetőség hangszert módosítani, ha a gyerek három év után rájön, hogy a fagott helyett a hárfa lenne inkább a befutó, sőt, párhuzamosan is lehet vinni több hangszert, ha valaki úgy érzi jónak.
Na és persze a hardver rész
A hangszer választásnál, ha a gyerektől nem is várható el az előrelátás, a szülő azért nem árt, ha racionálisan gondolkodik. Vannak ugyanis tanszakok, ahol a saját hangszer megléte alapfeltétel. Ha például nincs a családnak (vagy a nagyinak, vagy a jó szomszédnak) zongorája, akkor elég nehéz lesz megoldani a gyakorlást, anélkül pedig hamar kínszenvedéssé válik a dolog.
A mindenféle szintetizátorok, meg elektromos eszközök ideig-óráig esetleg jók lehetnek, de arra azért nem alapoznánk hosszú távon, tehát bele kell kalkulálni, hogy hamarosan zongorát/gitárt/hárfát kell venni a gyereknek, az pedig komoly érvágást jelenthet. Minden esetre, ha egy bérház harmadik emeletén laknánk, és nem lenne otthon zongora, azért háromszor is meggondolnám, hogy ne fuvolázni tanuljon-e inkább a gyerek? Hátha ahhoz is kedvet tudunk csinálni pár csodás koncerttel, vagy egy aranyos fuvolatanárral.
A zenetanár részéről aranymosás
Ha a gyerek elkezdett zeneiskolába járni, a család részéről még hosszú évek kitartó türelmére lesz szükség, mire megérkeznek az első eredmények, mondjuk, egy élvezhetően eljátszott darab formájában. Vannak hangszerek, amelyeknél az első néhány év minden, csak nem élvezetes, ha viszont ezeken sikerül valahogy túllendülni, és még mindig tart a gyerek lelkesedése (értsd: hajlandó gyakorolni), akkor még az is lehet, hogy megtanul szépen játszani a hangszerén. Persze, ez egyáltalán nem biztos, sőt.
A legtöbb zenetanár tízévenként találkozik 1-2 olyan tehetséggel, aki valóban sokra viszi zenei téren, és ez nagyon jó érzés, a cél azonban egyáltalán nem ilyen nagyratörő. Már az is öröm, ha a gyerek ebben a világban, ahol annyi más, és könnyebb örömforrás, inger van, kitartóan jár zeneórára, csak azért, mert szereti csinálni.
