Trendi lett a manó a polcon, de jó lesz vigyázni vele

Idén kezdett el itthon is egyre népszerűbbé válni a manó a polcon, ez a piros ruhás, marionett fejű kis csínytevő, aki főállásban a Mikulásnak jelent a gyerek magaviseletéről, éjszakánként viszont válogatott galádságokat követ el. Pszichológusok szerint azonban komoly károkat is okozhatnak a gyerek lelkében: vannak gyerekek, akik csendben rettegnek az éjszaka életre kelő babáktól, és az sem túl szerencsés, ha a rosszaság következménye nem azonnal jelentkezik, hanem csak valami távoli jövőben, a karácsonyfa alatt.

Ahogy a fekete péntek, úgy ez is Amerikából indult, és hódította meg a szülőket az Egyesült Királyságban, és tegyük hozzá, itthon is. Ugyanakkor pszichológusok arra figyelmeztetnek, hogy ezek az árgus szemekkel figyelő manók károkat is okozhatnak, mármint nem úgy, ahogy rendeltetésszerűen a manók általában, hanem szorongóvá tehetik a gyereket az állandó fikszírozásukkal.

Hát, itt az idő egy-két dolgot megtudni ezekről a kis fickókról.

By far this has been the favourite boys loved it!! 🤣🤣 we #love Kevin #elfontheshelf

Maegan Horner (@megzbm) által megosztott bejegyzés,

Na de mik ezek a manók a polcon egyáltalán?

A sztori eredetije Carole Aebersold és Chandra Bell 2004-ben írt, hasonló című (Elf on thet Shelf) című könyvében gyökerezik, ők hívták életre a manókat azért, hogy a gyerekek jól viselkedjenek, és rajta legyenek a Mikulás jó gyerek listáján. Az öreg piros kabátos ezeket a manókat küldi szét Északi-sarki bázisáról a világ összes családjába, hogy a december folyamán figyeljék a gyerekek viselkedését, a kihágásokat pedig jelentsék a főnöknek. Természetesen a következmények nem maradnak el. 

Emellett a manók éjszakánként válogatott csínytevéseket követnek el, ami egyébként szuper terepe az anyukák kreativitása kiélésének. Egyik ismerősöm nap mint nap posztolja a manók éjszakai életének a krónikáját (na most akkor ki figyel kit???), és a kis szemetek néha megdézsmálják a gyerekek féltve őrzött csokifiguráját, máskor beleborulnak a fénymásolóba, mert ők így szelfiznek, vagy összefirkálják a gyerekek kedvenc közös fotóját. Galád kis fickók ezek, na.

További fontos tudnivaló ezekről a csibészekről, hogy érkezésük napján nevet kell adni nekik, ettől kelnek mintegy életre, de gyerekkéz nem illetheti őket, mert akkor oda a varázserő. Hát, szerintem most már minden fontos információt megtudtunk róluk. (Térjünk vissza a valóság rögös talajára: manógyárosnak kell menni, és jól meg kell belőle gazdagodni így karácsony előtt, mert itthon még nem telített a piac, és ahogy elnézem, mindenki manót akar vásárolni. Esetleg ki lehetne adni a könyvet magyarul. Pénzügyi-üzleti kitérőnket olvasták.)

Az évek során a könyv egyre népszerűbb lett az USA-ban és az Egyesült Királyságban, a manók pedig egyre több családban váltak hagyománnyá. Itthon úgy látszik, idén váltak népszerűvé ezek a kis éjszakai portyázók, egyre több ismerősömnél látom megjelenni őket a családi krónikában, lásd még: Facebook-posztok.  

Az elképzelés egyszerű. A szülők december elején felhelyezik a polcra a manókat, majd tájékoztatják a gyerekeket, hogy mostantól ezek figyelik a viselkedésüket, és a végén levonják a megfelelő következtetést.

Ez Magyarországon, ahol ugye nem a Mikulás hozza a karácsonyi ajándékot, a manók viszont a vén nagyszakállú segédei, okozhat némi zavart, de némi kreativitással könnyen áthidalható. Van, aki egyszerűen kikapcsolja a magatartásfigyelő és Mikulásnak jelentő funkciót, csak a nevettető-csínytevő rész marad meg, és van, aki simán beépíti őket a karácsonyi folklórba valamilyen frappáns szöveggel. Például a manók pont ráérnek Mikulás után is, és maradnak, hogy besegítsenek a Jézuskának. Már ahol jó ötletnek tartják, hogy a karácsonyi ajándékot a gyerek jóságától tegyék függővé.

Úristen, mit csinálhatnak éjszaka?

Ez az ártatlan kis játék tényleg varázslatossá, de legalább is nagyon vidámmá teheti a karácsonyi készülődést, ugyanakkor szakértők arra figyelmeztetnek, hogy egyes gyerekekből inkább félelmet és szégyent és bizonytalanságot válthat ki a manók jelenléte – írja az Independent.

Ewan Gillon pszichológus és az Első Skóciai Pszichológia klinikai igazgatója szerint a gondolat, hogy egy manó grasszál a lakásban, és figyeli a gyerek minden mozdulatát, komoly negatív hatással járhat. Habár a manókat a legtöbb gyerek pozitív figurának fogja fel, ugyanakkor eléggé kellemetlen lehet a gondolat, hogy ezek itt az éjszaka folyamán életre kelnek, és tesznek-vesznek a lakásban. Ez valódi szorongásokat okozhat a gyerekben, különösen azokban, akiknek már teletömték a fejét a horrorfilmek éjszaka életre kelő, és mindenféle borzalmakat művelő játék babáinak a létezésével.

Chippy mustache you a question... Does drinking maple syrup ever get old? #elfontheshelf

Naura Anderson (@naurabeth) által megosztott bejegyzés,

Tovább is van, mondjam még?

Dr. Katherine Edward klinikai pszichológus pedig arra figyelmeztet, hogy csínytevő manók megakadályozhatják a gyerekeket abban, hogy tanuljanak a saját hibájukból. Egyszerűen elkezdik utánozni a manókat, akik következmények nélkül bármit megtehetnek, nem kell semmit helyre hozniuk, felelősséget vállalniuk, és simán áthághatnak bármilyen szabályt. Ez pedig nem egy jó példa.

Ráadásul hosszú távra is kiható rossz érzések is születhetnek a gyerekben a karácsonnyal kapcsolatban azáltal, hogy a manók fogják őt majd megbüntetni a rosszaságért. Ezt egy kisebb gyerek nem tudja hová tenni, nem tud mit kezdeni az elhalasztott büntetéssel, és folyamatos bizonytalanságban tartja, amikor a rosszaságot nem követi azonnal a büntetés, hanem csak majd valamikor később, esetleg. 

Nálatok van manó a polcon?

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek