Ezért szeretik a gyerekek a dínókat

Később is jól jöhet még a dínómánia, könnyebben és gyorsabban tanulnak ugyanis azok, akikre jellemző, hogy egy időre teljesen eltűnjenek a dinoszauruszok vagy épp az autók világában.

A dinók iránti lelkesedését felnőttkoráig megőrző őslénykutató, Kenneth Lacovara szerint az is vonzó lehet a kisgyerekek számára, hogy a dinoszauruszok világába fejest ugorva végre olyan témát találhatnak maguknak, amiben könnyedén lepipálhatják a szüleiket és a tanárokat. A gyerekek magabiztossága szempontjából is fontos tehát a sokszor csak néhány hónapig tartó, de egy rövid ideig tényleg mindent meghatározó hobbi. A gyerekek dínómániájáról a The Cut írt.

A különböző korszakok és a látszólag megkülönböztethetetlen, furmányos dínónevek között egyaránt játszi könnyedséggel ellavírozó gyerekek sokszor tényleg félelmetes méreteket öltő lexikális tudása ráadásul nem is tűnik el nyomtalanul.

A többnyire a 2-6 éveseket érintő, már-már mániákusnak ható, „intenzív érdeklődés” néven ismert jelenség későbbi mellékhatásai között szerepel ugyanis a hatékonyabb információfeldolgozás, a jobb koncentrálóképesség és a kitartás is. Kelli Chen gyermekpszichológus szerint amellett, hogy könnyebben tanulnak és intelligensebbek a társaiknál, a gyerekek magabiztosságára is pozitív hatással vannak az intenzív érdeklődés jellemezte időszakok.

shutterstock 355585439

Minipaleontológusokból persze még mindig valamivel kevesebb akad, mint a repülők, a vonatok és az autók iránt érdeklődő kisgyerekekből, a folyamatosan fejlődő és megújuló őslénytannak ugyanakkor megvan az az előnye, hogy tényleg szinte minden felnőttet lekörözhetnek vele a gyerekek.

2016-ban például 30 új dinoszauruszt fedeztek fel a kutatók, ami azt jelenti, hogy immár több mint 700 furmányos név áll a lelkes dínórajongók rendelkezésére, nagyjából 697-tel több, mint ahány nevet egy átlagos felnőtt képes volna felsorolni.

A dínók iránti lelkesedés egyébként viszonylag gyorsan elmúlik. Egy 2007-es, 177 gyerek mániáit nyomon követő kutatás szerint nagyjából 6 hónap és három év közé tehető az intenzív érdeklődés jellemezte periódus hossza. Általában az iskolában megismert új tantárgyak sokasága és a többi gyerek eltérő érdeklődési köre láttán ocsúdnak fel amúgy a kicsik a mindent kitöltő dínó- vagy vonatmániából, ha tehát egy egész osztályt elkap a Jurassic Park mánia, tovább is eltarthat a dolog.

Oszd meg másokkal is!
Mustra