Ezért dédelgesd a babádat

Egy új kutatás egészen más szemszögből is megvilágítja, miért olyan fontos a csecsemők ölelgetése.

Az persze eddig is nyilvánvaló volt, hogy a szüleikkel való érintkezés fontos a babák számára, az érintésekkel kapcsolatba hozható epigenetikai szabályozás hatásmechanizmusát azonban most vizsgálták meg először a kutatók. Úgy tűnik, a gyakrabban ölelgetett babák esetében molekuláris szinten is megfigyelhetők bizonyos változások - írja a Science Alert.

A kutatás során 94 baba szüleit kérték meg a kanadaiak, hogy vezessenek naplót arról, milyen gyakran dédelgették/ölelgették a csemetéjüket a szülést követő első öt hét alatt. Ezenkívül azt is rögzíteniük kellett a szülőknek, hogy viselkedtek ez idő alatt az újszülöttek: mennyit sírtak, mikor aludtak.

Az már ekkor látszott, hogy azok a babák, akiknek kevesebb ölelgetés jut, többet sírnak, mint a többet dédelgetett társaik, egy négy és fél évvel később megejtett DNS-vizsgálat során azonban az is kiderült, hogy mindez a DNS metilációra is hatással van. Ez egy olyan biomechanikai folyamat, amely a kromoszómák változásával jár együtt, és a génexpresszióra is hatással van.

shutterstock 716928055 (1)

Mindez a babák immunrendszerének és emésztésének a működésére is kihat, és a babák fejlődése szempontjából meghatározó epigenetikai változások tempója szempontjából is meghatározó lehet. A kevesebbet dédelgetett babák ezek szerint lassabban fejlődnek a gyakrabban dögönyözött kicsiknél, ami akár egészségügyi problémákhoz is vezethet.

Azt egyelőre nem tudják megmondani a kutatók, hogy pontosan milyen eredményekkel jár mindez a későbbiek folyamán, ezért további tanulmányokat ígérnek a témában.

„Amennyiben a következő kutatásunk is megerősíti a mostani eredményeinket, tovább egyértelműsödik majd, milyen fontos a fizikai kapcsolat a gyerekkorban, különös tekintettel a nyugtalanabb újszülöttekre.” – mondta el a kutatás egyik vezetője, Sarah Moore, aki szerint főleg a babák pszichológiai fejlődése szempontjából nélkülözhetetlen az újszülöttek dédelgetése.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek