Lehet, hogy végleg el fog tűnni a magázódás?

Míg néhány évtizeddel ezelőtt a gyerekek magázták a nagyszüleiket, sőt, kissé régebben még a szüleiket is, ma már teljesen általános, hogy a gyerek barátaival is tegeződnek a szülők. Sőt, éppen az esik rosszul, ha véletlenül valaki csókolomot köszön. Mi ez az új módi? Ki fog veszni a magázódás, vagy csak ezek a mai fiatalok nem tanultak meg viselkedni?

Már nyiladozott a lányom értelme, beszélni is tudott kicsit, amikor egyszer meglátogatott minket Szandra barátnőm. Mondtam a gyereknek, hogy köszönjön szépen Szandra néninek, aki elborzadva közölte: nem Szanda néni, hanem Szandra, és nem csókolom, hanem szia. 

Én a döbbenettől csak pislogni tudtam, mert nálunk gyerekkoromban nem volt szokás, hogy a szüleink barátait tegezzük, de hát, ha ez az új trend, legyen, miért is ne, és beálltunk a tegezős családok sorába.

shutterstock 561862081

Így ment ez egészen magától értetődően egy évtizeden keresztül, és nem volt ezzel senkinek semmi problémája. A gyerekek tegezik a barátainkat, a barátaik szüleit, a rokonokat, és hozzánk is laza sziával léptek be a gyerekeink barátai, és ez mindenkinek meg is felelt így hosszú időn keresztül.

Kicsi zavart csak az okozott, amikor időnként kiderült, hogy a gyerek barátainak a szülei tanárok az iskolájában. Ilyenkor összecsapott a fejükben a megszokott tegezés, és az iskolában természetesen megkövetelt magázás, úgyhogy mindenkivel egyénileg megegyeztünk, hogy mi legyen. 

Aztán a gyerek egyszer csak felsős lett, új iskolába került, és új barátai lettek, akikkel már nem kisgyerekkoruk óta ismerjük egymást, és ezek a gyerekek elkezdtek nekem csókolomot köszönni, és nénizni. Ugyanúgy elborzadtam, ahogy annak idején Szandra barátnőm, és egyesével szépen megkértem mindannyiukat, hogy a gördülékenyebb kommunikáció érdekében legyenek szívesek tegezni.

A másik, mindent vivő érvem pedig az szokott lenni, hogy az én keresztnevem ugyanaz, mint ami a nagymamámnak volt, és ha azt hallom, hogy Olga néni (szép nap ez a mai a coming outra), akkor mindig azt hiszem, hogy őt szólítják, ami egyébként teljességgel kizárt. Szóval az Olga néni, az nem én vagyok, hanem a nagyanyám, a nők pedig manapság egyébként sem öregszenek, én sem.

Csakhogy észrevettem, hogy sokszor mégsem jön a fiúk szájára a tegezés. Százszor kérem, hogy tegezzenek, százegyedszer is csókolomot köszönnek. Sőt, mintha kellemetlen is lenne nekik a kérésem, mintha valami illetlenségre szeretném rávenni őket.

Megkérdeztem egy csomó barátnőmet, hogy náluk mi a helyzet. Az előfeltevésem az volt egyébként, hogy amint elkezdenek kamaszodni a gyerekek, valami eltörik bennük, és a sok rossz tapasztalattól elkezdik érezni a gyerek-felnőtt alá-fölérendeltséget. Vagy pedig az én fejem nem olyan kis hamvas már így negyven körül, mint annak idején, és egyszerűen a magázást váltja ki belőlük a tekintélyt parancsoló külsőm. Hát, úgy látszik, eléggé melléfogtam.

Elsőnek természetesen Szandrát faggattam ki, hogy mi a helyzet náluk. Azóta az ő fiai is megnőttek, vagyis náluk is éppen aktuális lenne a kérdés. Csakhogy, náluk semmi ilyesmi nem fordult elő. Azt mondja, továbbra is töretlen a tegezés, őt is tegezi a gyerekek összes barátja és sporttársa, és ő erre nagyon büszke, mert a bizalom jelének tartja, és a fiai is tegezik a többi szülőt. Megkérdeztem, hogy mi van az új belépőkkel, vagy ha idegenekkel kell kapcsolatba lépni. Nos, a fiai ilyenkor egy mogorva jónapottal köszönnek, és Szandra teszi hozzá kedvesen, hogy „kívánok”.

Megkérdeztem még egy csomó más barátnőmet is, és akik nem pedagógusok, mind egyöntetűen azt állították, hogy őket lazán tegezik a gyerekeik barátai, és az ő gyerekeik is magától értetődően tegezik a barátaik szüleit. Ők pedig, személy szerint rosszul vannak tőle, ha csókolomot köszönnek nekik. Ez van, nem tudjuk mi ezt megszokni.

Bea barátnőm szerint ez egyszerűen a nevelésen múlik, és alighanem teljesen véletlenül futottam bele olyan fiúkba, akiket a szüleik a felnőttek magázására tanítottak. Beáék családjában egyébként szintén nagyon lazán kezelik a kérdést, a gyerekeik is be vannak tanítva, hogy készítsék fel a barátaikat, az ő szüleiket tegezni kell, mert a magázástól kirázza őket a hideg. Persze adódtak már ebből kellemetlen helyzetek, amikor idősebb, köztiszteletben álló személynek hellózott oda a gyerek, de hát ugye senki homlokára nincs ráírva, hogy egyébként a főorvos asszony megszólítás jár neki.

shutterstock 706123552

Ugyanakkor, holott én elvárom, hogy tegezzenek a fiatalok, úgy érzem, hogy a saját gyerekemnek már folyamatosan mondogatnom kell, hogy most már nagylány, anyukákat, apukákat ne tegezzen le kapásból! Mire a legtöbb anyuka és apuka kapásból azt válaszolja, hogy dehogy nem, csak nyugodtan.

A gyerek meg egyre jobban össze van zavarodva. Kiskorában hozzászokott a tegezéshez, de azért most már érzi, hogy ez nem mindig helyénvaló, és én is mondom neki. Majd, amikor magáz valakit, rögtön rászólnak, hogy tegezze nyugodtan.

Úgyhogy szavazzunk! Szerintetek tényleg változnak a dolgok, és ki fog veszni a magázódás a nem formális kapcsolatokból, és csak hivatalokban, intézményekben, üzletekben, a formális kapcsolatokban marad meg? Vagy semmiféle változás nincs, amint felnő ez a generáció, megtanulja, hogy mit illik (na de mit illik?)

Itt most az egyszerű válaszok vannak, de a Facebookon részletesen is kifejthetitek a véleményeteket jól. 

Mit a véleményed a témáról?

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek