Teljesen máshogy néz ki az elhanyagolt gyerekek agya

Az ingerszegény környezetben felcseperedő gyerekek agya sokkal kisebb, mint a megfelelő gondozásban részesülő társaiké.

A houstoni Texas Gyermekkórház pszichiátriájának vezetője által közzétett képeken egy szeretetteljes, gondoskodó környezetben nevelkedett, és egy elhanyagolt hároméves agyáról készült felvételek látszanak. A gyerekek agyáról készült képek között a laikusok számára is szemet szúró a különbség, amely Dr. Bruce Perry szerint az elhanyagolt, magára hagyott hároméves ingerszegény környezetének köszönhető - írja a Daily Mail. 

Nincs messze a bántalmazástól

Az persze köztudott, hogy a babákat és kisgyerekeket ért ütések és a babák megrázása azonnali és közvetlen károsodást okozhat a gyerekek agyára nézve, a képek tanúsága alapján azonban hasonlóan drasztikus hatással lehet egy gyerek agyi fejlődésére az is, ha a szülei teljesen elhanyagolják, és ingerszegény környezetben kell felnőnie.

A bal oldali képen egy átlagos méretű koponyával rendelkező, egészséges hároméves, a jobb oldalon pedig egy a hangok, a tapintás és a szagok jelentette ingerektől megfosztott kisgyerek agya látható. A CT-ken jól látható méretbeli és strukturális különbségek a gyerek fejlődésének ütemét is minden bizonnyal lelassítják majd.

Ráadásul az emlékezőképesség szempontjából sem kecsegtetnek sok jóval, a képen látható agy ugyanis a többnyire az Alzheimeres idős emberekre jellemző agysorvadás jeleit mutatja az orvosok szerint .

shutterstock 248899603

Kétszer olyan lassan fejlődik az agyuk

Egy amerikai kutatás szerint nagyjából fele akkora tempóban fejlődik egyébként az elhanyagolt gyerekek agya, mint a megfelelő gondoskodásban részesülő,  ingerekben gazdag otthonban felnövő társaiké. Mindez különösen a hatévesnél kisebb gyerekek esetében lehet meghatározó, ezután ugyanis már nehéz bepótolni azt, amitől addig megfosztottak egy kisgyereket.

Dr. Bruce Perry szerint a nyelvi fejlődés szempontjából lemaradásban lévő és megfelelő szociális interakcióktól megfosztott, elhanyagolt gyerekek érzelmi és szociális képességei egyaránt megszenvedik ugyanis, ha ebben a korban magukra hagyják a kicsiket.

Oszd meg másokkal is!
Mustra