Indonézia a világ második legnagyobb műanyag szennyezője Kína után, becslések szerint a 261 milliós ország minden lakosa évente nagyjából egy kiló hulladékért felelős, aminek nagy része az óceánban köt ki. Ez még azok számára is lehangoló hír, akiket egyébként hidegen hagy a környezetvédelem, Indonézia ugyanis a Korall-háromszög szívében fekszik, ami egyrészt a világon egyedülálló természeti csoda, az élővilág itt a legsokszínűbb, és nem utolsó sorban a korallzátony ökoszisztémája emberek milliónyi számára biztosít táplálékot. Az óceánba került műanyagot pedig megeszik az élőlények, és így bekerülnek a táplálékláncba – és ne legyenek illúzióink, az emberek ételébe is.
Ennek parancsolnak most megálljt: a 17 ezer szigetből álló ország mostantól évente egymilliárd dollárt szán arra, hogy 8 éven belül 70 százalékkal csökkentsék a vizekbe került műanyag mennyiségét.
Ezt az egész, műanyagok visszaszorítását célzó mozgalmat két tinilány indította el Bali szigetén. Szóval, mostantól, ha valaki azon kesereg, hogy ő kicsi ahhoz, hogy elérjen valami nagy dolgot, gondoljon Melati és Isabel Wijsenre, akik tíz és tizenkét évesen találták ki, hogy ez így nem mehet tovább, meg kell szabadítani szűkebb hazájukat a nejlonszeméttől. Azóta elérték, hogy az indonéz kormány is elköteleződjön a dolog mellett, vagyis jelenleg már sokkal többről van szó, mint néhány lelkes iskolás kampányáról. Még az is lehet, hogy végül tényleg megszabadul Indonézia a nejlonszeméttől. Ha pedig valaki Balira utazik, a repülőtéren, beutazáskor már ma felteszik neki a kérdést: „Van elvámolnivaló nejlonszatyra?”
Így kezdődött
Melati és Isabel Wijsen Balin élnek, és iskolába járnak. A testvérpár egyik nap kiemelkedő emberekről tanult, Nelson Mandeláról, Diana hercegnőről, Mahatma Gandiról, és hazafelé úton elhatározták, hogy ők is kiemelkedőek lesznek, méghozzá azonnal. Gondolkodtak, hogy vajon gyerekként mit is tehetnének, ami tényleg hatással van a világra, és akkor eszükbe jutott, hogy Balin az egyik legnagyobb probléma a műanyagszemét.
Balin naponta 680 köbméter műanyagszemetet termelnek, aminek kevesebb, mint öt százalékát hasznosítják újra. Az egyszer használatos nejlonszatyrok nagy része a csatornákba kerül, onnan a folyókba, végül pedig az óceánba, kisebb részüket pedig elégetik, vagy szétdobálják.
Kutatni kezdtek a témában, és hamar rájöttek, hogy tulajdonképpen nincs is szükség a műanyagszatyrokra, és láttak egy csomó példát is a világban, Hawaii-tól Ruandáig vagy Dublinig, ahol nemet mondtak a zacskókra.
Szükség van társakra, a második fázis
Így indult be a Bye bye Plastic Bags (Viszlát, nejlonszatyor!) mozgalom. Az első dolog, amit menet közben megtanultak, hogy egyedül nem megy, ezért társakat szereztek, méghozzá egy csapat hasonló gondolkodású gyereket, akiket bevontak a munkába. A Bye-bye Plastic Bags alakulatnak az egész szigetről lettek tagjai, a helyi és a nemzetközi iskolákból is, és együtt végezték a munkát. Aláírásokat gyűjtöttek személyesen és a neten, előadásokat tartottak, a tudatosságot hirdették a piacokon, fesztiválokon, és mentek a strandtakarításokra is. Emellett persze alternatívákat is kínáltak, osztogattak hálós szatyrokat, és olyanokat, amiket újrapapírból, vagy más, 100 százalékig szerves anyagokból gyártanak helyi vállalkozások.
Kreativitás, kitartás, elszántság
Később úgy gondolták, hogy maguk mellé állítják Bali kormányát is, de ez sem ment egyik napról a másikra. Elhatározták, hogy összegyűjtenek egymillió aláírást, ami elég nagy kihívás, és meglehetősen kreatívnak kell lenni ahhoz, hogy össze is jöjjön. Kimentek Bali repterére, ahol évente 16 millió utas fordul meg, és kitartó munkával átküzdötték magukat a portástól a kereskedelmi igazgatóig, aki végül engedélyt adott nekik, hogy a tranziton belül gyűjtsenek aláírásokat. Az első fél órában 1000 szignó jött így össze.
Hősök kellenek
Később rájöttek arra is, hogy szükségük van támogatókra. A Zöld Suli és a mozgalom sikerének köszönhetően egy csomó híres és befolyásos emberhez eljutottak, az ENSZ akkori főtitkáráról, Pan Gimuntól Jane Goodallig.
A Wijsen testvérek 2012-ben, 10 és 12 évesen kezdték el a munkájukat. Amikor a tapasztalataikról beszéltek egy TED előadásban, 2015-ben, még mindig csak 13 és 15 évesek voltak, ma pedig 15 és 17. Azt mondják, menet közben sokat tanultak a türelemről, az irányításról, a csapatmunkáról, a barátságról, az elköteleződés fontosságáról, és arról, hogy hogyan kezeljék a zavaros helyzeteket. Meg persze időközben a Balin élőkről, és a kultúrájukról is megtudtak egy csomó mindent.
Éhségsztrájk
Egyszer, amikor Indiában, Mahatma Gandhi régi otthonában jártak, megismerkedtek az éhségsztrájk intézményével is, ami szöget ütött a fejükbe. Látták, hogy ez egy kimondottan hatásos nyomásgyakorló eszköz, ezért elhatározták, hogy ők is ehhez folyamodnak a céljaik érdekében. A szüleik nem voltak túl boldogok, de végül sikerült mindenkit meggyőzni, hogy szükséges és eredményes is lesz a módszer.
Úgyhogy kerestek egy szakembert, és elhatározták, hogy addig nem esznek napkeltétől napnyugtáig, amíg Bali kormányzója bele nem egyezik, hogy fogadja őket. Az akciót a közösségi médiában hirdették, és tudták, hogy nem tüntetik fel vele valami jó színben a kormányzót. 24 órán belül meg is jelent a rendőrség az iskolában, és a kormányzó elé kísérték őket.
A kormányzó nagyon segítőkésznek és hálásnak mutatkozott, amiért a testvérek ennyit tesznek Bali szépségéért és a környezetének védelméért, és aláírt egy fogadalmat, hogy segít a szatyrok elleni küzdelemben. Sőt, nyilatkozatban vállalta, hogy 2018-ra eltűnnek Baliról a műanyagszatyrok.
Ciki lett a nejlonszatyor
Később elkezdték Bali-szerte tesztelni és listázni azokat az üzleteket, éttermeket, amelyek nem használnak nejlonszatyrokat. Amelyik átment a szűrőn, annak a bejáratára kiragasztottak egy erről árulkodó matricát, és a közösségi médiában és a helyi újságban is listázták ezeket a helyeket. Előbb-utóbb pedig egyszerűen rossz fényt vetett a többi helyre, hogy még mindig használnak nejlonszatyrokat.
Melati és Isabel sztorija tehát nemcsak egy sikeres környezetvédelmi erőfeszítés, hanem kiemelkedő példája annak, hogy akár a gyerekek is képesek a cselekvésre, és kitartó munkával tudnak változtatni még akár országos, sőt, világméretű dolgokon is. Üzleti terv, stratégia és mögöttes szándék nélkül el akartak érni valamit, amihez volt egy csapat barátjuk, és más semmi. Azt mondják, csak tenni akartak valamit, mielőtt a szatyrok elárasztják és megfojtják az otthonukat, és most nagyon úgy tűnik, hogy ez sikerülni is fog nekik.
