Szabadulj ki az okostelefon fogságából!

Ha belemélyedünk az okostelefonba, nem tudunk közben jelen lenni a gyerek számára. A kommunikáció hiánya pedig nemcsak kellemetlen számára, de az idegrendszeri fejlődésnek sem kedvez.

Manapság sokkal aprólékosabban figyeljük, mindent megkap-e a gyermek, amire szüksége lehet. Korlátozzuk, mennyi cukrot ehet, igyekszünk minél több betegség ellen beoltatni, már csecsemőkorban hordjuk arra a foglalkozásra, amiben leginkább hiszünk a babaúszástól a ringatóig, és persze beszerezzük a legmegfelelőbb játékokat: ki a természetes anyagokból készült egyszerű játékot, ki a rafinált „fejlesztőjátékot” – ami szerintünk a legjobb. A legtöbb ezek közül rendben is van, már ha nem válunk mániákussá, de gyakran elfelejtjük a lényeget.

A lényegről, ami persze a gyerekkel való kapcsolat, sokszor sokféleképp írtunk már, most egy nemrég megjelent cikk nyomán beszéljünk arról, hogyan hat, hogy állandóan rá vagyunk cuppanva okostelefonjainkra. Vajon ott tud valaki lenni a gyerek számára, aki közben fél szemmel a legújabb üzeneteit figyeli? Lelkünk mélyén tudjuk, hogy nem, csak félünk, hogy rég kicsúszott kezünkből a kontroll, és hogy már nem is tudnánk lemondani róla, még részlegesen sem. Pedig nem is olyan nehéz, csak néhány egyszerű elhatározás szükséges.

Csak rá figyelni, és tényleg figyelni

A healthychildren.org-on megjelent „Kisgyermekes szülők: tegyétek le az okostelefonotokat!” című cikk felhívja a figyelmet, hogy a gyerek agyának fejlődése az első három évben a legintenzívebb, és ahhoz, hogy ez rendben megtörténhessen, leginkább kommunikációra van szüksége. Tehát, amikor arról beszélünk, legyen jelen a szülő teljes figyelmével és érzelmileg is, akkor az nemcsak valami széplelkűsködés, hanem olyan feltétel, ami a gyerek társas és nyelvi fejlődéséhez elengedhetetlen.

Logopédusoktól hallottam, hogy megfigyelésük szerint manapság sokkal több a beszédhibás gyerek, és egyesek szerint ez azért van, mert egyszerűen nem hallanak elegendő élő beszédet. A TV-ből nem ugyanaz a hang jön, még ha felnőttként nem is tűnik fel a különbség, a kortárs kisgyerekek még szintén hibásan beszélnek. Ha ebbe belegondolunk, riasztó, hogy nem beszélgetünk annyit a gyerekkel, nem olvasunk annyi mesét, hogy ő maga is meg tudjon tanulni rendesen beszélni.

Mi kéne az egészséges fejlődéshez? A cikk leginkább az olyan egyszerű, hagyományos játékokat javasolja, mint a kukucs-játék, vagy mikor valamilyen ritmusra összecsapjuk a tenyerünket, tehát olyasmit, amiben egymásra figyelünk, és interakcióba kerülünk egymással. A babával integethetünk egymásnak, puszit fújhatunk, de a kicsit nagyobbacskával is lehet hülyéskedni, gyakran a helyzet adja ezeket, nem feltétlenül előre kitalált játékokról van szó. A kapcsolódás, kölcsönösség, egymásra hatás stimulálja az idegrendszert, és ezt semmi más nem pótolja.

Nézd anya, ott a kutya!

A másik fontos kapcsolódás, mikor együtt figyelünk valamire. Mindenki ismeri, mikor a gyerek mutatja a szülőnek, ami számára érdekes, például a kutyát, markolót vagy bármit. A legtöbb szülő persze odafordul, de ha belevesztünk az okostelefonba, akkor észre sem vesszük, mit mutat a gyerek. Holott ez is fontos a fejlődéséhez, ez adja annak az élményét, hogy együtt vagyunk, kapcsolódunk.

Manapság sokat vizsgálják az ún. ágencia-élményt, mint ami kulcsfontosságú a gyerek önbizalmának alakulásához. Az ágencia-élmény azt jelenti, hogy megtapasztalja a gyerek, hogy képes hatni. Apróságnak tűnik, hogy mutatok a kutyára, mondom, hogy „nézd”, és anya is odafordul, majd ő is reagál valamit rá, már együtt nézzük – de éppen az ilyen kis momentumokból éli meg a gyerek, hogy reagál rá a környezet, és neki is van hatása a másikra.

A játékon és közös fókuszon túl a verbális és non-verbális üzenetek küldése a harmadik, amit a cikk említ, mint amire szüksége van a gyermeknek a fejlődéshez, de nem tudja megadni az anya vagy apa, aki folyton elmerül a telefonjában. Kevesebb a szemkontaktus, kevesebb reakciót kap a gyerek, kevésbé vesszük észre, vele mi van, hogy érzi magát.

Most már egy percre sem lazíthatok?

Nem kell mindig figyelni a gyerekre, és nem kell kidobni a telefonunkat sem. Csak vegyük észre, ha már mindenbe beszüremlett, ha a közös játék közben is ugrunk, ha csipogást hallottunk, ha úgy válaszolgatunk a porontynak, hogy nem rá, hanem a kijelzőre meredünk. Ezek tényleg ártanak a kapcsolatnak.

És egész más, ha azért nem figyelek rá, mert a képernyőt nézem, ami egy rajta kívül eső világ, azaz lélekben nem vagyok jelen, mintha azért nem figyelnék rá, mert tésztát gyúrok. Akkor sincs folyamatos szemkontaktus, de a közös valóságunkban vagyok, tehát jelen vagyok számára. Ő is látja, hogy mit figyelek, és az hogyan alakul a kezeim között. Tehát nem arról beszélünk, hogy folyamatosan csimpaszkodjunk a gyerekkel egymásra, hanem hogy legyünk jelen számára elérhető módon.

Telefonmentes idősávok és helyszínek

Egyszerű döntésekkel javíthat az ember a helyzeten. Az említett cikk telefonmentes időket és helyszíneket javasol. Például jó, ha telefonmentes az elalvás előtti bensőséges időszak, a mese és lefekvéshez készülődés, a közös étkezés, a közös játék. Lehet telefonmentes hely a hálószoba (különösen, ha közös a gyerekkel), de ha ez teljesíthetetlennek tűnik, hiszen a telefon ébreszt reggel, lekapcsolhatjuk a wifit (jé, úgy már sokkal kevésbé érdekes az egész!). De legalábbis az étkezőasztal lehet telefonmentes övezet.

Már csak kísérletként is érdemes kipróbálni, képesek vagyunk-e rá, és hogyan hat. Lehet, hogy nemcsak a gyereknek lesz jobb, hanem mi is sokkal kiegyensúlyozottabbak leszünk, mert nekünk is az esik jól, ha ott vagyunk, jelen vagyunk az igazi, valós helyzetben.

Cziglán Karolina
pszichológus

Oszd meg másokkal is!
Mustra